Az elnök budapesti útjának utolsó állomását – eltérően a többi helyszíntől –
nem a vendéglátók, hanem a fehér házi stáb és a budapesti amerikai nagykövetség
szervezte. A helyszínválasztásból adódóan az elnök nem készült arra, hogy
tömegeknek beszéljen. George W. Bush tavaly Pozsonyban egy belvárosi téren
köszöntötte a szlovákokat, Budapesten azonban mintegy 250 meghívott előtt
beszélt. A vendégek alig egyharmada volt protokollszemélyiség, a többiek
civilek: amerikai magyarok: Budapesten élő amerikaiak, üzletemberek és egyházi
személyiségek. A névsorból úgy tűnt, Amerika szerette volna kifejezni, hogy
tudja, kik a barátai Magyarországon, kik azok, akik kiálltak és kiállnak a
számukra fontos eszmék – a szabadság ügye és az emberek boldogulásának
szolgálata – mellett.
Minisztereknek ugyanúgy a Kongresszusi Központ parkolójában kellett hagyniuk az
autójukat, mint a civileknek. Néhány magyar prominens láthatóan fanyalogva vette
tudomásul, hogy itt bizony a hazai elitbesorolás nem érvényes. A Gellért-hegy
csúcsán aztán mindenki helyet talált, és az elnök is pontosan megérkezett. Ritka
és igen baráti gesztusként a jellegzetes, filmekből és híradófelvételekből jól
ismert szónoki emelvényre nem a megszokott amerikai jelvény, hanem a budapesti
címer és Magyarország felirat került. Ezt a közvetlenséget fejezte ki George W.
Bush beszéde is, aki Magyarországot példaként állította a szabadságukért küzdő
népek számára. Az elnök szövetségesnek és barátnak látja Magyarországot. Mint
mondta: „A magyarok jól ismerik a szabadság ígéretét. Sokan önök közül átélték a
fasizmus vagy a kommunizmus rémálmát – esetleg mindkettőét –, és sosem
veszítették el a reményt. Megtartották hitüket a szabadságban.
A magyar
tapasztalat tanulsága világos: a szabadságot lehet késleltetni, de megtagadni
soha. A szabadság utáni vágy egyetemes, mivel azt Teremtőnk minden férfi, nő és
gyermek szívébe beírta ezen a földön.”
A beszéd után az elnök nem sietett el: jó ideig beszélgetett, és kezet rázott a
jelenlévőkkel. A végén aztán körülnézett, és odakiáltott a kabinetfőnökének:
Laura hol van? Mivel a First Lady már a kijáratnál állt, az elnök sem
maradhatott le, integetve a limuzin felé indult.
Jó érzés volt magyarnak lenni ezen a napon. Thank you, Mr. President.
2006. 06. 30. (X/26)
