Mit keres egy magyar hölgy az európai elképzelések szerint életveszélyes
Iránban?
– A teheráni székhelyu Vali-e-Asr rehabilitációs intézet vezetosége olvasott
a Peto-módszerrol, és mindjárt hét hallgatót küldtek Budapestre, akiket
kiképzésük után hazájukban oktattunk tovább. A „licenc” miatt a szakmai
felügyeletet és a fejlesztést a világon mindenhol mi biztosítjuk, ezért magyar
konduktorok utaznak Japántól Ausztráliáig a szélrózsa minden irányába.
Nem gondolta, hogy a felfokozott közel-keleti helyzetben bármi megtörténhet
egy muzulmán országban? Családja nem féltette az utazástól?
– A szívükhöz kaptak, de bevallom, hogy a hírmusoroknak köszönhetoen nekem
is romantikus és középkori elképzeléseim voltak Iránról. A fováros, Teherán az
elmúlt évtizedek tuzvészei és földrengései ellenére tizenötmilliós, dinamikus
metropolisz egy Komárom megyényi területen. Legnagyobb gondjuk a csaknem
huszonnégy órás csúcsforgalom és az ebbol következo szmog. Az utcákat járva
éppen emiatt szembetuno a megdöbbento tisztaság. Minden éjjel elviszik a
szemetet az egész városból, és az utcák két oldalán patakszeru vízfolyások
vannak, melyek a várost körülvevo négy-ötezer méter magas hegyekbol erednek.
Ezzel párásítják és locsolják az utakat a nagy melegben, de aki még így is
szenved a negyvenfokos hoségtol, tizenöt percnyi felvonózás után negyvencentis
hóba szállhat ki husölni.
Ezek szerint Irán az egyik olyan keleti ország, amelyiknek nincsenek
vízproblémái?
– A több ezer éves kultúra egyik áthagyományozott vívmánya a hihetetlenül
nagy, föld alatti víztározók rendszere. Északról, a hegyekbol felszín alatti
csatornákon vezetik le a déli, sivatagosabb vidékre a hegyi folyamokat.
2006. 07. 28. (X/30)
