Szolgálati laptopjukon passziánszoznak a honatyák az ülésteremben
Fotók: S. L.
Az egyik ősrégi alapprivilégium eltörlésével, az ingyenes tömegközlekedés
használatával indult az új országgyűlés első szakasza. Azt, hogy mennyit spórol
az állam az ingyenes képviselői utazás eltörlésével, senki sem tudja megmondani,
ugyanis sehol sem tartották nyilván, mennyibe került ez a költségvetésnek –
eddig.
Rögtön ezután a képviselői fizetések is változtak, a hivatalos bejelentések
szerint csökkentek: „Tudniillik eddig egy képviselő minimum két bizottságban
foglalt helyett. Kénytelen is volt rá, mert annyi bizottsági tagság volt. Két
bizottság után összesen 80 százalékos pótlék járt. Most mindenki egy
bizottságban kap helyet, de a pótlék nem 80 százalék, hanem 70, tehát 10
százalékkal ezáltal is csökkent a képviselők fizetése” – mondta el lapunknak
Lendvai Ildikó (kis képünkön), a szocialisták frakcióvezetője.