Neki csak 40 liter gázolaj kellett volna, hogy megtankolja a Mercijét, így
először szóba sem álltak vele. Lelkiismeretes embere ugyanis 100 liter alatt nem
kockáztat, és szereti a kerek számokat, úgymint 200, 300 stb. Megegyeztek hát
egy hektóban. Az átadásra este tíz után került sor egy mellékvágányon. Előre
kellett fizetni, de a szolgáltatásban sem volt hiba: az „illetékes” percek alatt
leszívta a naftát a dízelmozdonyból, közben még a „reklámra” is maradt ideje. E
szerint 25-30 kilométeres körzetben „házhoz mennek”: a mozdonynyal szívesen
elugranak a szomszédos településekre, akár nappal is – ha megéri. Az
üzletmenetre sem panaszkodott emberünk, általában napi 5-6 hektó elmegy, a
hiányt pedig „papíron” gyerekjáték igazolni
Ismerősöm, aki maga is a MÁV egyik külső cégénél dolgozik, azt mondja, az állami
vállalatnál tulajdonképpen mindent lopnak, ami mozdítható. A legkönnyebb
helyzetben a szerelőbrigádok vannak. Igaz, hogy itt mindenről – még a raktárban
hosszú évek alatt szétrohadt bútorokról is – szigorú leltárt kell vezetni, a
mindennapi munka során mégsem egyeztetik részletesen a számlán feltüntetett,
illetve a ténylegesen felhasznált anyagmennyiséget. „A gázolajlopásnak itt is
komoly hagyományai vannak. A céges autókra mindennap 3-4 literrel több
üzemanyagot számolnak el a sofőrök, a különbözetet kannába tankolják és
hazaviszik. Nálunk ezért van mindenkinek dízelautója” – magyaráz informátorom,
hozzátéve, hogy ezt a „jövedelemkiegészítési rendszert” a főnökök sem
bolygatják. Talán azért nem, mert közülük is sokan tekintik az „ügyeskedést” –
vagyis a lopást – a magyar munkástól elidegeníthetetlen jognak. Náluk is bevett
módszer egyébként, hogy jóval magasabb összegeket számláznak a MÁV felé, mint
amennyibe a munka valójában került. Kéz kezet mos tehát, a vasúttársaság pedig
évente – nyilván nem csak ennek köszönhetően, de – 70-80 milliárdos veszteséget
könyvel el.
Kártékony ügyvezetők
2006. 07. 07. (X/27)
