Négy éve azt írta: „Medgyessynek mennie kell”, mert hazudott a
választóknak, most viszont nem követeli ilyen határozottan Gyurcsány távozását.
Mi a különbség a két helyzet között?
– 2002-ben a koalíció könnyen végrehajthatta volna a kormányfőcserét, ha el
lett volna szánva rá. Volt kézenfekvő utódjelölt. A gazdaság még jól kezelhető
állapotban volt, a forint szilárdan tartotta az árfolyamát.
A mai helyzet sokkal bizonytalanabb az akkorinál. Nem tudjuk, hogyan reagálna a
forint a vezetési válságra, különösen ha az elhúzódik. A kockázat óriási. Ezért
írtam, hogy Gyurcsány távozásában akkor érdemes gondolkodni, ha van olyan
személy, aki mögött a két párt azonnal felsorakozik.
Az önkormányzati választások másnapján azt javasolta, hogy Gyurcsány kérjen
maga ellen bizalmi szavazást. Miért állt elő ezzel?
– Akkora volt a szakadék a kormány április előtti beszéde és április utáni
cselekedetei közt, hogy az eleve megingatta a kabinetbe és személy szerint a
miniszterelnökbe vetett bizalmat. Az őszödi beszéd nyilvánossá válása után az
addig lappangó bizalmi válság hirtelen nyílttá vált. Nagy hiba volt ezt heteken
át figyelmen kívül hagyni. Már korábban lépni kellett volna. Ilyen helyzetben az
országgyűlésnek kell kimondania a döntő szót. Két választás között a nép
szuverén hatalmát a parlament gyakorolja. Itt kell eldőlnie, hogy rendelkezik-e
még a miniszterelnök a nép felhatalmazását bíró többség támogatásával. Vagyis a
bizalmi válság helyes megoldása az, hogy a kormányfő a parlamentben fölveti a
bizalmi kérdést.
Gyurcsány föl is vetette, és meggyőző arányban elnyerte az országgyűlés
támogatását. Ezzel megoldódott a bizalmi válság?
– Ahhoz hosszabb időre lesz szükség. De az első lépés megtörtént, még ha
kicsit felemás módon is. A bizalmi szavazás előtti beszédében Gyurcsány más
hangot használt, mint az előző hetekben, sok mindenért bocsánatot kért. Beszélt
arról, hogy ő is folytatta elődje túlköltekezési politikáját. Arról azonban nem
beszélt, hogy ebben milyen messzire ment. Nem mondta ki, hogy a már
halaszthatatlan megszorításokat minden áron a választások utánra akarták
halasztani, és ennek érdekében kreatív könyveléssel és adatok visszatartásával
igyekeztek elfedni a tényleges helyzetet.
A választókat talán nem a részletek érdeklik, beérik a bocsánatkéréssel.
– Lehetséges, bár a szavak önmagukban biztosan nem elegendők. A kormánynak
még sok áldozatot kell majd kérnie. A választóknak biztosítékot kell kapniuk,
hogy ezúttal nem csapják be őket. Cikkemben három garanciát említettem. Az egyik
megadására a miniszterelnök, úgy tűnik, készen áll: bejelentette, hogy
megerősíti a miniszteri felelősséget. Ha ez valóban megtörténik, átláthatóbbá és
valószínűleg hatékonyabbá válik a kormányzás. Egyelőre hallgatás van a
pénzügyminiszter személye körül, én azonban úgy látom, hogy Veres János nem
maradhat. Végül változatlanul úgy gondolom, hogy sokat segítene egy miniszteri
etikai kódex bevezetése, mert érzékeltetné: a kormányfő tudja, hogy a jövőben
szigorúbb normáknak kell megfelelni, mint eddig, és erre készen is áll. Erről
egyelőre szintén nem esik szó.
Azt írta cikkében, hogy Orbán nem demokrata. Kifejtené, hogy mire gondol?
– Kormányzása idején Orbán kiüresítette a parlamentet, és szinte minden
önálló hatalmi ág ellen támadást indított. Politikai bázisát egyre inkább a
szélsőjobbal lelki rokonságot mutató csoportok alkotják, olyan emberek, akik
számára a köztársaság semmit nem jelent. Második választási veresége óta
tökéletesen kiszámíthatatlan. Nem lehet tudni, maradtak-e alkotmányos határok,
melyeken még ő sem lépne át. Ultimátumával és a tüntetéssorozat meghirdetésével
ugyanakkor vakvágányra futtatta pártját, mert a bizalmi szavazás egy időre
biztosan lezárta a koalíción belüli eróziót, a kormányfőbuktatást rövid távon
nem lehet kierőszakolni. Az értelmetlen demonstrációk pedig egyre jobban
idegesítik a közvéleményt. A Fidesz sokat veszít azzal, hogy nem hajlandó
elismerni: a bizalmi szavazás közjogi értelemben lezárta a politikai válságot,
és megpróbálja levegőnek nézni a miniszterelnököt. De az ország is sokat veszít,
mert a politikai kibontakozáshoz helyre kellene állnia a kormány és az ellenzék
közti beszélő viszonynak.
A mostani válság a rendszerváltás után kialakult intézmények vagy a szereplők
gyengeségéről szól?
– Az intézmények végül is jól teljesítettek. Az ország mégis elsodródott a
szakadék széléig. Ezen most már úgy tűnik, túlvagyunk, de ahhoz, hogy az ilyen
válságok ne ismétlődjenek meg, tanulni kell a történtekből. Nemcsak az a
tanulság, hogy Orbán mi mindenre képes. Az Orbán-veszély nem igazolja, hogy
behunyjuk a szemünket, ha a demokrácia erkölcsi alapjait a mi oldalunkon sértik
meg. Ezzel eljátsszuk a morális jogot, hogy a demokrácia védelmezőjeként lépjünk
föl. És eljátsszuk a lehetőséget, hogy megszólítsuk a jobboldalnak azt a részét,
mely hozzánk hasonlóan az alkotmányos intézmények megszilárdulásában érdekelt.
Akaratlanul is hozzájárulunk Orbán politikai túléléséhez és így a hideg
polgárháború fennmaradásához is.
2006. 10. 13. (X/41)
