hetilap

Nemrégiben azt mondta, hogy az örökös haláltánc a választások körül nagyon
sok energiáját vonta el. Ezek szerint nem tartja átütő sikernek az SZDSZ 2002-es
és idei parlamentbe jutását.

– Annál is inkább, mert Magyarországon 15-20 százalékra tehető a liberális
szavazók aránya, ennek ellenére a Szabad Demokraták Szövetségének támogatottsága
évek óta 5-6 százalék. Persze, ha arra gondolok, mennyien mondták mindkét
alkalommal, hogy az SZDSZ nem fog bekerülni a parlamentbe, a bejutás mégiscsak
siker.

Mi az SZDSZ felelőssége a jelentős visszaesésben? Hol rontották el?

– Ha tudnánk, könnyebben találnánk meg a megoldást. Amikor 2001-ben
újraválasztottak elnöknek, elolvastam a párttal kapcsolatban megjelent, velünk
szimpatizáló, minket féltő politológusok, értelmiségiek írásait. Úgy öt-hatszáz
oldalnyit. Olyan mértékben eltérőek, sokszor egymásnak is ellentmondóak voltak
ezek az egyébként jó szándékú javaslatok, hogy azt kell mondanom: nincs egyetlen
jó út, nincs egyetlen zseniális javaslat, ami mentén meg lehetne erősíteni az
SZDSZ-t.

Ugyanakkor vannak olyan liberális szavazók, akik azért nem szavaznak az
SZDSZ-re, mert koalícióra lépett a szocialistákkal, és vannak olyan liberálisok,
akik inkább az MSZP-t támogatják, mert tőlük várják a Fidesz hatalomra jutásának
megakadályozását. Ezek pedig objektív körülmények.

Fotó: Somorjai L.

Mit veszítene az ország azzal, ha nem lenne parlamenti párt az SZDSZ?

– Az SZDSZ-t senki nem fogja helyettesíteni. Fő karakterünk az emberi jogok
melletti határozott kiállás, a kisebbségek jogai, a más életmódot folytatók
jogai, a vallásszabadság, a szólásszabadság, a szegények melletti kiállás.

Emellett az SZDSZ áll ki a legkövetkezetesebben a piacgazdaság, az ország
gazdasági átalakítása mellett, miközben ezen a téren hihetetlenül sok a
populista és demagóg program és elképzelés. Az SZDSZ képviseli a
legkövetkezetesebben azt az álláspontot, hogy a jól működő, a fékeket is
alkalmazni képes piacgazdaságnál még nem találtak ki jobbat. És ha azt akarjuk,
hogy az ország sikeresebb legyen, hozzájussunk az uniós többletforrásokhoz,
először határozottan ki kell állni a piacgazdaság mellett.

Ha a gazdaságot hozta szóba: az Önök egyik ígérete, az adócsökkentés jelenleg
nincs napirenden. Amiről Kóka János beszélt, hogy tudniillik dübörög a gazdaság,
az manapság már inkább kabarétréfák vezérmotívuma, az egészségügyi reform pedig
lépten-nyomon társadalmi ellenállásba ütközik. Vagyis ezek a kérdések nem
sikertörténetként kapcsolódnak az SZDSZ-hez.

– A mai napig meggyőződésem, hogy az országnak adócsökkentésre lenne
szüksége, és arra lett volna szüksége 2002 után is. Akkor más döntés született,
nevezetesen a kétszer 100 napos program, ami elég hosszú időre elvonta azokat a
forrásokat, amelyek megléte esetén csökkenteni lehetne az adó- és
járulékterheket.

Ennél a történetnél is szokták emlegetni az SZDSZ felelősségét.

– Az SZDSZ 5 százalékkal rendelkezett abban a parlamentben. A két nagy párt
közölte, hogy megszavazza a 100 napos programot, az ő együttes arányuk pedig 90
százalékos támogatást jelentett. Most már persze látjuk a döntéssorozat
következményeit, amivel ennek a kormányzatnak kell szembenéznie, és olyan
történelmi feladatot végrehajtania, mely magában hordja a választási bukás
veszélyét is.

Egészségügyi reform?

– Miközben tizenhat éve mindenki arról beszél, hogy az egészségüggyel
kezdeni kell valamit, mert a szerkezetét illetően változatlan formában él velünk
a sztálini Szovjetuniótól átvett minta, tizenhat éve vagy nincs a politikának
elképzelése az átalakításról, vagy nem volt kellő bátorsága elkezdeni. Most van
egy kormány és van egy miniszter, aki következetesen felvállalja. Az
ellenérzéseket pedig természetesnek tartom, mert általában mindenki egyetért az
egészségügy reformjával, csak akkor nem, amikor konkrétan őt érintik az
intézkedések. Ezzel együtt végig fogjuk csinálni.

Amióta bejelentette, hogy nem indul a pártelnökségért, a kormányoldali
sajtóban szinte körüludvarolják: „semmi nem indokolja a távozását”, „Ön az egyik
legszínesebb egyéniség”, a humoráról külön értekeznek. Ilyen nagy a baj az
utódlása körül?

– Nem látom egyszemélyes pártnak az SZDSZ-t. Több olyan alkalmas ember van
itt, akik ha lehetőséget kapnak, jól fognak politizálni. Ami a személyes
vonatkozást illeti, nekem megadatik, hogy szép nekrológokat olvashatok magamról.
Ez is valami.

A lehetséges utódok között Fodor Gábort és Kóka Jánost emlegetik. Fodor
Gábort az Új Generáció támogatja, melynek élére a napokban egy elkötelezett
melegjogi aktivistát választottak. Van ennek a vonalnak esélye ma
Magyarországon?

– Mivel még nincsenek jelöltek, nem tudok közöttük állást foglalni.

Kóka Jánossal kapcsolatban azzal a kritikával élnek sokan, hogy már harmadik
éve miniszter, és bár a médiaszereplése tényleg jó, a valódi teljesítménye nem.
Ön hogy látja?

– Kóka János 2004 októbere óta miniszter, és annak ellenére, hogy korábban
semmilyen igazgatási, politikai tapasztalattal nem rendelkezett, nagyon nagy
munkával robbant be az élvonalba. Ez akkor is igaz, ha bizonyos nyilatkozatait,
például a dübörgő gazdaságra vonatkozót most ellene lehet fordítani. Amennyire a
lehetőségei engedték, jól vezette a minisztériumot. A lehetőségeket azért
említem, mert pénz nélkül nagyon nehéz látványos gazdaságpolitikát folytatni.
Ígéretes jövőjű politikusnak tartom.

Mit tanácsolna neki, hogyan hozza fel a pártot?

– Kóka még nem nyilatkozott arról, hogy vállalja-e az elnökjelöltséget.

Akkor vonatkoztassunk el a konkrét személytől! Mit tanácsolna az utódjának?


– A párt szervezete átalakításra szorul. Többet kell foglalkozni a
feltörekvő fiatal tehetségek megtalálásával és azzal, hogyan tudunk a számukra
pályát biztosítani a párton belül. Problémának tartom, hogy az SZDSZ kezd
beszűkülni a liberalizmus egyfajta irányzatának a képviseletébe, miközben nyitni
kellene más társadalmi csoportok felé a konzervatív liberális elvek
határozottabb képviseletével és felvállalásával.

Milyen társadalmi csoportokra gondol?

– Nagyon sokan vannak, akik úgy szeretnének élni, hogy a politika nem szól
bele a gazdálkodásukba, a barátságaikba, a magánéletükbe. Ők nem találnak
maguknak pártot, és ezt észre kellene vennie az SZDSZ-nek.

Úgy kellene képviselnie embereket, társadalmi csoportokat, hogy azt ígéri nekik:
ha mi erősebbek vagyunk, akkor őrködni fogunk azon, hogy ti nyugodtan
megszervezhessétek az életeteket, és eközben nem kell állandóan a politikához
igazodnotok, és garanciái leszünk annak, hogy ehhez az állam megfelelő kereteket
biztosítson a számotokra.

Hasonlóan az SZDSZ-hez, az ország is nehéz helyzetben van. Hogyan látja a
gazdasági helyzetet? Most ugyan elcsitultak a tüntetések, de tavasszal újra
fellángolhatnak az indulatok.

– Az elmúlt négy évben a reáljövedelmek átlagosan több mint 30 százalékkal
nőttek. A jövőre kezdődő csökkenés néhány százalékos lesz, és nem fog éveken át
tartani. De ezt az árat a jövő érdekében muszáj megfizetni. Ugyanakkor valóban
elkezdődött a tavaszi tiltakozó akciók előkészítése, nem véletlenül szól minden
nyilatkozat megélhetési válságról. Én azt gondolom, nem lesz megélhetési válság,
a békés tüntetőkhöz pedig megértően kell viszonyulni, mert a megszorítás
nyilvánvalóan elégedetlenséget szülhet.

Mit gondol, mi a magyarázat arra, hogy a Bokros-csomag, ami sokkal súlyosabb
megszorítás volt a mostaninál, nem váltott ki ekkora indulatokat?

– A Bokros-csomag valóban mélyebben érintette az életviszonyokat, de akkor
más volt a politikai helyzet: az ellenzék ugyan támadta a Bokros-csomagot, ám
miután ők is tudták, hogy elkerülhetetlen, a támadássorozatot nem feszítették a
végtelenségig. Most viszont semmi sem számít, csak a hatalomra kerülés.

Nem lehet, hogy amiképp 1998-tól a „szobatársak kormányzása” irritálta az
embereket, most az „üzlettársak kormányzása” irritálja őket?

– Ez nem feltétlenül van így. De kétségtelen, hogy a politikában a látszat
is nagyon fontos, és ha ilyen látszat keletkezik, akkor azt el kell tudni
kerülni. Egyébként úgy látom, a miniszterelnök elhivatott a tekintetben, hogy
rendbe rakja az ország gazdaságát, költségvetését. És amíg így van, az SZDSZ
támogatja.

Tizenöt éve hallhatunk róla, mégis kevesen tudják, mi is pontosan az antalli
örökség. De mi a kunczei örökség?

– Nem szeretnék nagyképűnek tűnni, ezért ezt nem fogalmaztam meg. Ami a
személyemet illeti, az összes ismerősöm, barátom azt mondja, hogy az elmúlt
tizenhat év alatt képes voltam ugyanaz maradni, mint aki 1990 előtt voltam.
Saját szempontomból ezt tartom a legfontosabbnak. Ha pedig voltak politikai
sikerek, azokat közösnek gondolom.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek