hetilap

„Úgy hiszem, hogy Gyurcsány mellé állt az ország” – nyilatkozta ön egy
tavaly áprilisi interjúban. A múlt héten publikált hatvankét százalékos
Fidesz-támogatottság alapján egyértelmű: hamar elpártolt.

– A modern kor szavazója állandóan aggódik, és mindig fél a jövőtől.
Lényegesen jobban fél életszínvonalának csökkenésétől, mint amenynyire örül,
amikor jól mennek a dolgok. Most egyébként érthető a félelme, a megszorító
intézkedések durván havi tizenötezer forintot vesznek el egy átlagos családtól.
Ennek nehéz örülni.

Ugyanakkor azt is mondta az említett interjúban, hogy a szavazók
intelligensek, megérzik, ha egy politikusnak van víziója, van hite abban, amit
tesz. Most miért nem értik meg az emberek, hogy – a kormányt idézve – jó dolog
történik velük, és amit jelenleg tapasztalnak, az csupán átmeneti rossz?

– A megszorítást, az adóemelést nagyon nem szeretjük, legfeljebb elfogadjuk,
hogy szükséges. A közvélemény-kutató kérdésére pedig elmondjuk, hogy mindezért
szívesen megbüntetnénk a kormányt. Ez olvasható most ki az adatokból. De a
választások messze vannak, három év múlva nem az lesz a kérdés, hogy ma mit
gondolunk a megszorításokról, hanem hogy melyik pártot tartjuk majd
alkalmasabbnak a kormányzásra.

Azonban nemcsak elpártoltak a kormánypártoktól, hanem át is álltak a Fidesz
mellé. Közel hárommillióan szavaznának most Orbánékra, noha korábban kétmilliós
volt a stabil táboruk.

– Az adatokból én mást látok. Két választás között egyetlen adatot érdemes
nézni, azt, hogy az összes megkérdezett körében mekkora a pártok támogatottsága.
A Fidesz szavazóbázisa most is harminc-harmincöt százalék között van, mint az
elmúlt években mindig. Vagyis a megszorítások, a folyamatos botrányok ellenére
sem bővült a bázisuk. Az viszont látható, hogy az MSZP megroggyant.

A megszorításokon kívül van ennek más oka is?

– Ez a legfontosabb ok, de azért említek egy másikat is, ez a média
ciklikussága. Mint a legtöbb európai országban, a média nálunk is a politikai
centrumtól kicsit balra áll. Feszült helyzetben inkább a baloldalt támogatja,
így volt ez a választásokkor, az őszödi beszéd után vagy az őszi zavargások
idején. Amikor megszűnik a közvetlen veszély, kiderül, hogy nincs
Fidesz-forradalom, akkor igyekszik helyrebillenteni az egyensúlyt. Jelenleg épp
ez történik, a média mintha most kompenzálna, és igyekezne jól elverni a
kormányt.

A Fidesz saját bevallása szerint sem nagyon csinál semmit, és a biztos
pártválasztók körében így is hatvan százalékra emelkedett a támogatása. Mi lesz,
ha elkezdenek dolgozni, és ha mondjuk még le is cserélik Orbán Viktort egy olyan
emberre, akitől nem félnek a baloldali szavazók? Esetleg atomjaira verik a
baloldalt, mint ahogy Lengyelországban ez megtörtént?

– Negyven hónapja a Fidesz többnyire csak opponál, arról beszél, hogy az
ország zsugorodik. Nem könnyű kilépni egy ilyen militáns módon negatív
szerepből, és előállni egy új programmal. Ráadásul azt látom, hogy a Fidesz
kezdi elveszteni az identitását, szerintem rossz állapotban van. A párt néhány
ismert politikusa, Pokorni, Áder vagy Rogán a perifériára húzódtak. Most
többnyire Mikolát, Szíjjártót meg Répássyt halljuk, meg a bombasztikus
szlogeneket, amelyek nem fogják továbblendíteni a Fideszt. Orbán Viktor sem
programban, kibontakozásban gondolkodik, beleszáradt egy idejétmúlt szerepbe, és
nem fog változni. Már 1998 és 2002 között is inkább jobboldali vezérként volt
sikeres, és nem kormányfőként. Miniszterelnökként megbukott.

A költségvetést mindenesetre rendben tartották. Az életszínvonal ugyan nem
sokat emelkedett, de nem is úsztak el.

– Akkor a négyszázalékos gazdasági növekedés és gyenge ellenzék mellett
simán nyerniük kellett volna, de nem tudtak. Azóta kevesebb bennük a frissesség,
az innovativitás, nincs gondolatuk, programjuk, és a jobboldaliságon kívül
szinte semmit sem kínál Orbán.

Most nagyon úgy néz ki, hogy Gyurcsány legalább annyira elutasítást kiváltó
személy, sőt, most többeket taszít, mint Orbán.

– Így van, de 2010-ben azt fogják kérdezni, hogy kinek nagyobb a
kormányzóképessége: Gyurcsánynak vagy Orbánnak?

Az általam utolsóként olvasott felmérés szerint Gyurcsánynak.

– Lehet, hogy ez fog dönteni. A reformok kezdetén is inkább Gyurcsányt
látják kormányzóképesnek, miközben ma csak a káosz látszik, és még nem tudni,
hogyan lesz összerakva mondjuk az egészségügy. A két ellentétes adat – a
népszerűség, illetve a kormányzóképesség megítélése – a következőt üzeni:
utálom, amit teszel, de lehet, hogy erre van szükség. Nem szeretlek, de látom,
hogy van merszed meglépni, amit kell.

Mértékadó közgazdászok szerint még az sem biztos, hogy a
konvergenciaprogramot sikerül végigvinni, a sokkal nehezebb feladatnak számító
reformokról nem is beszélve.

– Vegyük elő a The Wall Street Journalt vagy a világ bármelyik lapját, azt
látjuk, hogy a közgazdászok mindenhol kételkednek. A szakmájuk lényege, hogy
folyamatosan nyomják a vészcsengőt. Azt mondják, a fő problémánk a költségvetési
hiány, és itt minden elúszhat. Szerintem nem ez a fő gond, végül is ez két év
alatt rendbe rakható. Nagyobb gond az, hogy van másfélmillió ember, aki
gyakorlatilag alkalmatlan bármilyen munkára, mert nincs képzettsége, nincs
nyelvtudása, nem ismeri a számítógépet. Ez garantáltan évtizedes probléma, mint
ahogyan az is, hogy hat évvel korábban halunk meg, mint az átlag európai. Ha
innen nézzük a dolgokat, akkor nem kérdéses, hogy kell a reform, noha
természetes módon büntetjük a kormányt, mert egy évvel ezelőtt még minden olyan
ragyogó volt, most meg nagyon látható a baj.

Legalábbis Gyurcsány ragyogónak festette le. Vissza tudja szerezni még a
hitelét?

– Gyurcsány azért írhatta le ragyogónak a helyzetet, mert ehhez asszisztált
a média, a közgazdászok, az értelmiség. Mindenki érezte, hogy egy nem normális
helyzetben nem lehet normális módon őszintének lenni. Erről is szólt az őszödi
beszéd. A jelenlegi népszerűségvesztés azonban nem emiatt van, hanem a reformok
miatt. Ha végig tudja vinni a reformokat, van esély arra, hogy vissza tudja
szerezni a hitelét.

Az MSZP-s politikusok egyre inkább szeretnének visszavenni a tempóból, most
éppen a több-biztosítós modell mögül hátrálnak ki.

– Mindig a krízishelyzet billenti ki a politikát a semmittevésből. Csak a
válság vezet reformhoz. Így volt ez Új-Zélandon, Írországban vagy Angliában is.
Mindhárom országban csak akkor indultak el a valódi reformok, amikor már ott
álltak a szakadék szélén. A Bokros- és a Gyurcsány-csomag is az utolsó percben
jött. De borítékolhatjuk: ha csillapodik a válság, visszatér a politika
tehetetlensége, a status quo zsarnoksága.

A magyar társadalom jelentős része marxista nevelést kapott. A felelősséget
nem szereti magára venni, úgy gondolja, hogy ha baj van, akkor annak általában
másvalaki az oka. Egy ilyen közegben mekkora esélye lehet annak a politikának,
amely azt mondja: mostantól ne tessék mindent az államtól várni, hanem osszuk
meg a felelősséget állam és polgárai között?

– Szerintem sokat változtunk. Ha megkérdezzük, hogy mi kell az életben a
boldoguláshoz, egyre többen mondják, hogy ambíció, munka, szorgalom. Régen azt
mondták, szerencse, családi háttér vagy politikai kapcsolat. Van tehát egy
kulturális váltás, az új generáció már tudja, hogy dolgozni kell a sikerért. Ez
az ország ma a siker és kudarc mentén szakad, és egyre többen értik, hogy a
sikerhez az az út vezet, amin most bukdácsolunk. Eközben az MSZP gondosan ügyel
rá, hogy az új szemlélet ne távolítsa el a hagyományos szavazóblokkját sem.

Akár szakadáshoz is vezethet, hogy az MSZP elnöke, egyben a miniszterelnök
liberális értékeket próbál megvalósítani, miközben a pártja, egyre inkább
megijedve a népszerűségzuhanástól, húzza be a kéziféket.

– Nincs választásuk, mert a konvergenciaprogram megvalósításához sokféle
kedvezményt kell eltörölni, egyszerűen képtelenség ennyi mindent ingyen vagy
kedvezményesen adni: az egyetemet, a vasúti jegyet, a színházjegyet, mindent.
Ahogy nonszensz az is, hogy hatvanezer család egyharmad áron kapja az áramot,
mert valamikor az Elektromos Műveknél dolgoztak.

És elfogadják ezeket az érveket olyan emberektől, akik maguk is marxisták
voltak?

– Ambivalensek vagyunk: ha egy másodpercre megáll a kormány, akkor a média
azt mondja, hogy nem elég bátrak, nem elég gyorsak. Ha mennek előre, akkor az a
baj, hogy kaotikus helyzetet teremtenek, és rosszul kommunikálnak. Sehogy sem
lehet büntetés nélkül végigvinni ekkora átalakítást.

Ön pszichológus is. Mit gondol, meddig bírhatja Gyurcsány ezt az állapotot,
hogy tudniillik akármit csinál, a támadások kereszttüzében marad?

– Ezt simán bírnia kell, ez a szakmája. A nehezebb ügy az MSZP. Vajon
képes-e még tűrni, képes-e olyan programokat felvállalni, melyeket utál,
amelyektől viszolyog? Ha még bírják egy évig, akkor az elég lesz.

Miért, mi lesz egy év múlva?

– Sok tekintetben érezhető lesz a javulás: nem lesz már további megszorítás,
és lassan elindulnak a fejlesztések, a beruházások, elindulnak az EU-s pénzek, a
gazdaság újra bizakodik, van jövőkép, látják a kibontakozás lehetőségét.

Mondjuk, ha van jövőkép, kérdés, hogy mennyire reális. Térjünk ki Gyurcsány
személyére. Volt két olyan momentum, amely számomra azt üzente, hogy a
realitásérzékével időnként probléma lehet. Az egyik a Demcsák-ügy, a másik, hogy
hagyta magát kivitetni Cardiffba, az Eb-pályázatra utazó társasággal.

– A Demcsák-ügy bosszantó, de ennek marginális hatása van a szavazókra. Az
Eb-pályázat pedig egy színjáték volt, amit végig kellett játszani, hiszen a
győzelemre nulla esélyünk volt. Amúgy a rendezés elvesztésével irdatlan sok
pénzt spóroltunk meg.

Én sem bánkódom, hogy nem nyertük meg, csak az a kérdés, hogy Gyurcsány miért
adta az arcát a kiutazó delegációhoz?

– Ezt várta az ország, ráadásul ott volt a horvát miniszterelnök is. Ha nem
utazik, akkor azért támadta volna a Fidelitas.

Mi a véleménye arról, hogy egyre többen tesznek egyenlőségjelet Gyurcsány és
Orbán közé? Ez is a támadások része, vagy igazuk van azoknak, akik azt mondják,
hogy a miniszterelnök is önjáró lett?

– Én meg egyre több különbséget látok köztük. Az előző ciklusban még
lehetett volna mondani, hogy az egyik A típusú, a másik B típusú gladiátor, de
ma már nem. Gyurcsány belevágott a reformokba: aki egészségügyi, oktatási
reformot csinál, aki elküldi a közigazgatásban dolgozók egyharmadát, az
túllépett a saját személyes érdekein.

Gyurcsány sikeréhez alapfeltétel, hogy egyáltalán a kormány élén maradjon
2010-ig. Lát erre esélyt?

– Szerintem 2010-ben ott áll majd a startvonalon, reálisan nézve nincs, aki
a helyére lépne. Orbánnak sincs lehetősége arra, hogy megbuktassa. Nemcsak jogi
értelemben, de ereje sincs hozzá. A Fidesz pedig ellenzéknek nem túl jó,
rosszabbul teljesít, mint ahogyan a kormánypártok teszik a maguk dolgát.

Ezek szerint igaz az, hogy addig jó a kormánynak, amíg Orbán „él”, azaz ő
vezeti az ellenzéket?

– Ha nincs az őszi zavargás, az MSZP talán hamarabb jut el a jelenlegi
mélypontra. Miután megszűnt a „forradalmi veszély”, a baloldali szavazók
körbenéztek, konstatálták, hogy már nincs kitől félniük, és végre üzenhetnek a
kormánynak, hogy sok minden nem tetszik.

Kommunikációs tanácsadóként ön mit tudna segíteni a jelenlegi helyzetben?

– Nem sokat. Vannak az ismert klisék a hatékonyabb kormányzati
kommunikációról, ezeket meghallgatom, de tudom, hogy nehéz volna ezt jobban
menedzselni. Pénzt vonnak el a családoktól, ezt nem könnyű szépíteni. A
több-biztosítós egészségügyi modellt sem könnyű elmagyarázni, a parlamenti
képviselők többsége sem érti. Talán őszintébben beszélnék: nálam az áfaemelést
nem kiigazításnak hívják, hanem adóemelésnek, a gázárakat nem rendezik, hanem
emelik, és a tanárok nem produktívabbak lesznek, hanem két órával többet
tanítanak. Ez a fajta őszinte beszéd legalább nem irritáló. Persze tudom,
hogy ez kockázatos egy ennyire háborús légkörben.

Mindezek fényében mi lehet egy kommunikációs tanácsadó szerepe, ha egyszer az
emberek nem a médiának, a pártígéreteknek, hanem a személyes tapasztalásaiknak
hisznek?

– Azt mondja mindenki, hogy rossz a kedvünk, de a tanácsadó másként látja a
világot. Az látja, hogy az elmúlt karácsonykor többet vásároltunk, mint
korábban. Azóta is bátran veszünk fel hiteleket, amihez megint csak optimizmus
kell. Mintha az egyik agyféltekénk állandóan panaszkodna, a másik pedig
bizakodna. Az utóbbi érzi, hogy megyünk előre, hitelt kér, vállalkozik,
befektet. Ez a két érzet egyszerre van mindig jelen. Gyurcsány az egyik
agyféltekénknek beszél, Orbán a másiknak. Mindketten elmondják a maguk
történetét Magyarországról. Gyurcsány azt mondja, nyakig benne állunk a sárban,
de mégis valami jó felé megyünk. Orbán meg azt mondja, hogy nyakig benne állunk,
és jövőre még rosszabb lesz. A kérdés, hogy melyik történet tetszik jobban a
magyaroknak? A tanácsadó csak annyit mond: többnyire a remény győz a félelem
felett.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek