A bulvársajtó dugig van állapotos sztárok és sztárbabák fotóival. Szuper
babakocsik, fittség és sajátos filozófiák a terhességről. Ön szerint milyen
hatással van mindez a magyar társadalomra?
– A reklámnak és a bulvársajtónak is megvan a társadalomra gyakorolt pozitív
hatása. Azok az emberek, akik mindenben szeretnének hasonlítani a számukra
modellként kiválasztott sztárokra, könnyebben vállalnak gyereket, ha azt látják
a televízióban, vagy azt olvassák a bulvársajtóban, hogy milyen boldoggá tette
az a kisbaba a sztáranyukát, vagy a sztárapukát.
De ezzel párhuzamosan az is természetessé vált, hogy a nők egyedül vállalnak
gyermeket. Ezt is ellesték a „példaképektől”, akik közül többen kimondottan
büszkék arra, hogy nincs férjük.
– Ez nem a sztárokról szól, hanem arról a gyakori tendenciáról, hogy a mai
lányok nemigen akarnak férjhez menni. Legfeljebb vállalnak egy gyereket
kizárólag maguknak. Ha egy sztár így tesz, és ezt reklámozza is a
bulvársajtóban, az nem jó példa az emberek számára. A gyerekek életére
egyáltalán nincs jó hatással az apának a hiánya függetlenül attól, hogy sztár-e
a szülő vagy sem, mivel az apa a szocializáció terén is speciális feladatokkal
bír. Még az olyan anya sem tudja teljes egészében pótolni az apát, aki a nap
huszonnégy óráját a gyermekével tölti. Hát még egy sztár, akivel kapcsolatban az
embernek mindig olyan rossz érzése támad, hogy még másfél órája sem jut naponta
a gyerekére.
Bölcsöde, bébiszitter, vagy „kedves rokon”? Mi a véleménye az egyre nagyobb
mértékben terjedő bébiszitter-kultúráról?
– A gazdag embereknél mindig is létezett bébiszitter, csak akkor nevelőnőnek
hívták. Arra feltétlenül figyelni kell, amennyiben nagyon korai időszaktól
vigyáz egy bébiszitter a gyerekre, hogy előfordulhat, hogy erősebb kötés tud
létrejönni a bébiszitter és a gyerek között, mint a gyerek és az édesanyja
között. Az első egy-két év személyes kötései adják meg az alap emocionális
állapotot és a „legfontosabb másik” személyének a kialakulását, aki nem
feltétlenül a biológiai anya, hanem az a személy, aki ebben az időben a
leggondoskodóbban a leghasznosabb időt tölti a gyerekkel. Ilyenkor aztán
fájdalmas dolog, amikor kiderül, hogy a bébiszitterhez jobban ragaszkodik a
gyermek, mint az édes-anyjához és a tőle való elszakítást ugyanúgy éli meg,
mintha egy egészséges szülő-gyerek kapcsolatból, az anyától szakították volna
el.
Rengeteg kritika éri azokat a sztáranyukákat, akik idejekorán visszamennek
dolgozni. Mennyire tesz ez rosszat a babának?
– A sztárok életében nem az, ami nem tesz jót a babának, hogy keveset van
otthon, hanem az, hogy kiszámíthatatlan. Nem tudni, hogy mikor igen, mikor nem.
Nincsenek stabil biztos időpontok a gyerek számára, sem olyanok, amikor bizton
számíthat arra, hogy akkor mindig ott van az anyja, mert a szereplések miatt
ezek az időpontok mindig változnak.
Kérdés az is, hogy azt a kevés időt, amit a gyerekére fordít, azt mennyire
tartalmasan tölti el. Sok esetben nem az együtt töltött idő mennyisége, hanem a
minősége számít. Vannak jeles sztárok, akik bár elfoglaltak mégis ki tudnak
építeni egy harmonikus minőségi kapcsolatot a gyerekkel, aminek fontos feltétele
a társ és a családi háttér.
Mi a véleménye a sztárbabák állandó szerepeltetéséről?
– Engem mindig zavar, amikor a két-három éves gyereket odaállítják középre,
hogy mondja el a verset, amit megtanult az óvodában.
Én ilyenkor mérges vagyok, szégyenkezem. Nem szeretem a gyerek szerepeltetését.
Nem jó ilyen fiatalon megtanulnia a külsőségeket, a különféle exhibicionisztikus
megnyilvánulásokat. Ezzel a magamutogatást, mint életformát sajátítja el. És
abban az esetben, ha a tehetséget nem örökli hozzá, egy üres exibicionizmus a
későbbiekben mindenféleképpen problematikus életvezetést eredményez.
2007. 07. 12. (XI/28)
