„Az a szomorú, hogy ha megnézzük, hol tartott a függőségek kezelése tíz évvel
ezelőtt, nem sokkal jutottunk előbbre” – nyilatkozta Dr. Martin Paulus, a San
Diego-i University of California pszichiáterprofesszora. „A rák számos
formájából jobb esély van a felépülésre, mint az amfetaminfüggőség esetében.”
Mindez most megváltozhat. Ugyanebben a tíz évben a kutatók nagyon sokat haladtak
előre a függőség fizikai alapjainak megértésében. A kutatók, egy sor egyre
fejlettebb technikával, köztük MRI-vel és PET-tel felszerelve elkezdték
feltérképezni, hogy mi hibásodik meg egy függőségben szenvedő beteg agyában –
mely ingerületátvivő anyagok egyensúlya bomlik meg, és ez az agy mely részeit
érinti.
Az agyunk úgy van programozva, hogy különös figyelmet fordítson a fontos
dolgokra. A fenyegetettség például kiemelkedő jelentőségű dolog, ezért
ösztönösen igyekszünk elkerülni. De ilyen a szex és az étel is, mert ezek
segítik az egyént és a fajt a túlélésben. A drogok ezekből a kész programokból
kovácsolnak tőkét. Amikor az ember drog hatása alá kerül, a memória, a
jutalmazási rendszer, a döntéshozó képességek, a szabályozó funkciók – és a
fontosság érzete nagymértékben – csökkennek, hogy egy mindent felemésztő,
kontrollálhatatlan sóvárgásnak adják át a helyüket. Egyes emberek genetikailag
hajlamosak a függőségre.
Ez a nem fizikális függőségekre is igaz lehet. A viselkedési formák, mint a
szerencsejáték, a vásárlás és a szex szokásként kezdődhetnek, de függőséggé
válhatnak. A problémának időnként viselkedésbeli gyökerei vannak. A túl sokat
evő, kórosan elhízott emberek agya hiperaktivitást mutat azokon a területeken,
amelyek az étel kiváltotta ingerekért felelősek – beleértve a szájat, az ajkakat
és a nyelvet.
Természetesen nem mindenkiben alakul ki a függőség. Ennek az az oka, hogy vannak
más, analitikusabb területek is, amelyek képesek értékelni a következményeket,
és legyőzni a szimpla élvezetkeresést. A képalkotó agyvizsgálati módszerek
pontosan megmutatják, hogy mi történik. Paulus például olyan amfetaminfüggő
személyeket vizsgált, akik négyhetes intenzív elvonókúrán vettek részt. Azok,
akik a program befejezése után egy éven belül visszaestek, gyengébb eredményeket
mutattak kognitív képességeket követelő feladatok megoldásában is, és
nehézségeik voltak az új szabályokhoz való gyors alkalmazkodásban.
Kutatók által szintén gyakran vizsgált terület a jutalmazási rendszer, amelyet
elsősorban a dopamin nevű ingerületátvivő anyag aktivál. A kutatók különösen a
dopaminreceptorokat vizsgálják, amelyek az idegsejtekben találhatóak, és a
dopaminhoz kapcsolódnak. Abban reménykednek, hogy ha sikerül tompítani annak a
kémiai anyagnak a hatását, amely az élvezet jeleit szállítja, enyhíteni lehet a
drogoktól való függőséget is.
Nora Volkow, az amerikai Nemzeti Drogfüggőség Intézet vezetője először 1985-ben
használta a pozitron-emissziós tomográfiát (PET) krónikus drogfüggők agya és
idegsejtjei jellemzőinek vizsgálatára – hogy hol és mennyi energiát használnak.
Miután a páciensek egy évig absztinensek maradtak, Volkow az újabb agyvizsgálat
során megállapította, hogy elkezdtek visszatérni a függőség előtti állapotukba.
„A függőség okozta változások nemcsak egy területet érintenek” – mondja Volkow.
„Egyes területeken a változások még két év múlva is megmaradnak.” Az egyik ilyen
késleltetve helyreálló terület a tanulás. Valamilyen okból az amfetaminfüggőknél
az új dolgokra irányuló tanulási képesség még 14 hónap absztinencia után is
érintett marad.
Amennyiben az a károsodás, amely egy drogfüggő tanulási képességeit tartósan
befolyásolja, a viselkedési mechanizmusokban is jelen van, érthetővé válik, hogy
a kognitív terápián alapuló rehabilitációs programok – amelyeknek célja
megtanítani új módon gondolkodni egy anyag iránti szükségről, illetve
használatának következményeiről – miért maradnak sokszor hatástalanok, különösen
az absztinencia első heteiben és hónapjaiban. „A terápia tanulási folyamat –
jegyzi meg Vocci. – Olyankor próbáljuk meg elérni, hogy drogfüggő emberek
megváltoztassák a gondolkodásukat és a viselkedésüket, amikor erre a legkevésbé
képesek.”
Ezek a kutatások vezettek a kognitív fokozószerekhez, olyan vegyületekhez,
amelyek erősíthetik a kapcsolatokat a homloklebenyben, felgyorsítva a
természetes helyreállítódás folyamatát. Ezek lehetővé tennék az agy magasabb
régiói számára, hogy felvegyék a harcot az amygdala ellen, amely a
dopamin-jutalomközpont telítésében játszik szerepet, amikor egyes ingerek
azonnali gyönyört ígérnek – bármi, a kokainnak látszó fehér por látványától a
korábbi ivócimborákkal eltöltött időig.
A kutatók szerint a vágy legyőzése nem a vágy kioltását jelenti, hanem azt, hogy
a függő személynek segíteni kell, hogy a kondicionálás új formáját tanulja meg,
amely az agy kognitív erejét arra serkenti, hogy fölébe kerekedjen az
amygdalának és más alacsonyabb rendű agyi területeknek. Vocci szavaival „az
inger kioltásakor nem az amygdalának kell gyengülnie, hanem a homloklebenynek
kell erősödnie.”
Bár a tanulásnak ezt a formáját nem tanulmányozták embereken, Vocci úgy véli,
működnie kell. Azok a D-cikloszerinnel kezelt kísérleti alanyok, akiket egy
virtuális üvegliftbe helyeztek, jobban tudtak uralkodni a félelmükön, mint azok,
akiket nem kezeltek ezzel a gyógyszerrel. „Soha nem gondoltam volna, hogy egyes
gyógyszerek ilyen különleges módon befolyásolják a tanulási folyamatot” –
kommentálta Vocci a kísérletet.
Az ehhez hasonló meglepetések arra késztették a kutatókat, hogy
elgondolkodjanak: vajon egyáltalán gyógyítható-e a drogfüggőség?
(Fordította: Lukács Ibolya Anna)
2007. 09. 28. (XI/39)
