Fotó: Somorjai László
Mit szól a Microsoft új szabadalmához, amely az e-mailek és telefonhívások
mellett a munkavállaló légzéséről, pulzusszámáról, és még ki tudja, mi mindenről
küld információt a munkáltatónak?
– Voltak már hasonló kezdeményezések, amelyek képesek például a mi
beszélgetésünk alapján elemezni, hogy én vagy ön igazat mondunk-e vagy sem. De
hát könyörgöm, ha a munkahelyi grafológus a kézírásos önéletrajzomat elemezve
jogellenességet követ el, akkor mennyivel inkább sértik a magánszférát ezek az
átvilágítások. Ha az embernek mindig attól kell rettegnie, hogy a
kommunikációját valahol valakik a tudta nélkül rögzítik – ami egyébként már
megvalósult –, akkor ez előbb-utóbb megöli az őszinte kommunikációt a
társadalomban. Tényleg ilyen világot szeretnénk?
Mi kell ahhoz, hogy magánszféránk maradék, talán még láthatatlan részeit jó
eséllyel elrejthessük a csúcstechnológia és a terror elleni küzdelem világában?
– Nagyon szigorú jogszabályok és következetes jogalkalmazás. A jogalkotónak
ki kell mondania, hogy a szenzációs technikai újítások, eszközök birtoklása
önmagában még nem jogosít fel több adat kezelésére, mert ez akár bűncselekményt
is megvalósíthat. Ezért szorul pontosításra a személyes adattal való visszaélés
törvényi tényállása, mert ebben a formában nem állja ki az idő próbáját.
Gondoljon csak arra, hogy menynyire logikus elektronikus közigazgatás címén
adatbázisokat összekapcsolni. Csakhogy hiába adja a technika egy gombnyomással
ennek a lehetőségét, jogszerűen akkor lehet megtenni, ha megvan a megfelelő
törvényi felhatalmazás.
A Privacy International brit szervezet év elején publikált felmérése szerint
Magyarország a második helyen áll az európai adatvédelmi ranglistán. Minek
köszönhető a dobogós helyezés?
– Többek között annak, hogy Magyarországon alkotmányos alapjog az
adatvédelem, és ez nem minden országban van így. A jelentés méltányolta a
bíróságok, az Alkotmánybíróság és az ombudsman munkáját, és kitért a
köztársasági elnök azon lépésére is, amikor nem írta alá a légiutasok adatainak
Amerikába történő kiküldéséről szóló törvényt.
Úgy érzem, sikerült az állampolgárokkal megismertetni és elfogadtatni az
adatvédelmet mint jól felfogott önös érdeküket. Épp a minap mesélte egyik
ismerősöm, hogy egy piaci APEH-ellenőrzés során az ellenőr lefotózta a pult
mögött tevékenykedő kofát, aki ezt nyomban sérelmezte is, mondván: milyen jogon
tesz ilyet egy hatósági alkalmazott. Korábban mindenki természetesnek vette a
hasonló jogellenességeket.
Hogyan lehetséges az adóhatóság fékezhetetlennek tűnő adatéhségét
csillapítani, vagy ezzel szemben a magánszférát megőrizni?
– Ennek az éremnek is két oldala van. A korrekt törvényi szabályozás mellett
a polgárok adózási moráljának javítása is elengedhetetlen. Ugyanakkor az
adóhatóság kivételes helyzete nem jelenti azt, hogy az általa külön-külön kezelt
adatok tetszőlegesen összekapcsolhatók, és a nagy fazékba bárki belenyúlhat és
bármilyen adatot kihúzhat.
Leköszönésekor azt nyilatkozta, hogy hatéves működése alatt 12 ezer ügyben
hozott döntést. Milyen következtetések vonhatók le ekkora ügyforgalom alapján?
– Mivel ez a szám háromszor annyi, mint a korábbi hatéves ombudsmani ciklus
idején volt, kijelenthetjük, hogy a magyar állampolgárok már akkor is a
biztoshoz fordulnak, ha csak gyanakszanak. Mindez persze nem jelenti azt, hogy
romlott volna az adatvédelmi szintünk, hiszen évekre visszamenőleg kimutatható,
hogy a beérkezett panaszok közel fele jogszerű adatkezelésről gondolta azt, hogy
jogsértő. Jellemző viszont, hogy az állami adatkezelőkkel szembeni panaszok
túlsúlya megszűnt, és most már inkább munkahelyekre, társasházakra, csomagküldő
szolgálatokra vagy pártokra panaszkodnak az emberek.
Miért feszegetik folyamatosan az adatkezelők az adatvédelem szélső határait?
Kiskapukat keresnek, vagy nem ismerik a jogszabályokat?
– Egy munkaadó például kézenfekvőnek gondolja, hogy mindent joga van tudni
az alkalmazottjáról. Pedig ez nem így van. És sajnos maga a jogalkotó is sokszor
úgy gondolkodik, hogy kitűzött célja csak adatgyűjtéseken és ellenőrzéseken
keresztül érhető el. Emiatt ma már szinte teljesen átlátható az állampolgár,
egyre inkább csökken a tényleges magánszférája, és ebbe a technikának is nagy
szerepe van. Elég, ha a mobiltelefonok cellainformációira, a GPS-re, a
térfigyelő kamerákra, az elektromos sztrádamatricákra, a digitális tévére vagy
az internetes kommunikációra gondolunk. A technikai fejlődés már réges-régen
hatástalanította azt az alapvető adatvédelmi elvet, amit információs
önrendelkezési jognak nevezünk, vagyis hogy én rendelkezem arról: ki, meddig,
hogyan és milyen adatomat kezelje.
Kinek adná 2008-ban a Nagy Testvér-díjat?
Nem konkrét személynek vagy intézménynek adnám, hanem annak a tendenciának,
amely a legegyszerűbb utat választva, a terrorizmus elleni küzdelem jegyében, az
adatkezelések számszerűségének drámai növekedését eredményezi.
2008. 01. 25. (XII/4)
