Hogyhogy nem vesznek észre egy 40-szer 40 centiméteres törlőkendőt?
– Az egészségügyi törvény előírja, hogy a gyógykezelése során mindenkit a
legnagyobb gondosság elve szerint kell kezelni és ellátni. Jelen esetben csak
számolni kellett volna, a seb összevarrása előtt csupán ellenőrizni kellett
volna a műtét során felhasznált a törlőkendők számát, hiszen azonnal kiderült
volna, hogy eggyel kevesebb van, mint amennyivel dolgoztak. Ennek elmulasztása
gondatlanság.
Az érintett intézmények viszont – hasonlóan a szegedihez – sokszor arra
hivatkoznak, hogy ez nem gondatlanság, hanem technikai kockázat.
– Valóban, de ez egyszerűen elképesztő. Azzal egyet lehet érteni, hogy a
műtét során használt eszköz meghibásodása a technikai kockázatok körébe
tartozik, de az, hogy a letört fémdarabot ott is hagyják, ez már messzemenően
gondatlanság.
Az az idős hölgy, akinek az említett törlőkendőt bennhagyták a szervezetében,
belehalt a műtétbe. Felhívtam a Semmelweis Egyetemet, hogy foglaljanak állást az
ügyben. Azt válaszolták, hogy ez is a műtéti kockázat része. Később, amikor
megindult a rendőri eljárás foglalkozás körében halált okozó veszélyeztetés
miatt, akkor módosítottak az állásponton, és azt mondták, meg kellene várni a
nyomozás végeredményét.
Évente két-háromszáz műhibaper zajlik Magyarországon. Mennyi a műhibák száma?
– Számszerű adatot nem lehet tudni, mert sok ember szégyelli, ha történt
vele valami, és nem tesz jogi lépést. És az érintett intézmények is igyekeznek
mindent elkövetni annak érdekében, hogy peren kívül megállapodjanak, hiszen nem
szeretnének a nyilvánosság elé kerülni, nem akarnak rossz hírbe keveredni.
Úgyhogy per csak a tényleges esetek töredékéből lesz.
A műhibák gyakoriságát tekintve hogyan viszonyulunk a fejlett országokhoz?
– Addig, ameddig nálunk a műtéti kockázat körébe sorolják az idegen test
bennhagyását, nem hasonlíthatjuk öszsze magunkat más országgal.
Mit gondol, milyen okok állnak a műhibák mögött? A rossz egészségügyi
rendszer? A túlterheltség, az alulképzettség?
– Az a mindenhatóság, amit az orvosi társadalom önmagáról táplál. Volt olyan
esetem, amikor a benyújtott kárigényemre csak annyit írtak rá felkiáltó jellel,
hogy „mi nem hibáztunk”. De beszélhetünk rendszerhibáról és túlterheltségről is.
Az új biztosítási rendszerben – ha végül is bevezetik – talán elérhető lesz,
hogy a működtetők odafigyeljenek az intézményekre, a minőségi munkára.
Nagyon sok a becsületes, lelkiismeretes orvos, akik kevés pénzért dolgoznak
kiválóan.
– Jól mondja, Magyarországon nagyszerű orvosok vannak. Éppen ezért
érthetetlen számomra, hogy miért kellett egy Balaton környéki kórházban
meghalnia egy fiatalasszonynak hatodik hónapos méhen kívüli terhességben. Hiszen
ezt fel lehetett volna ismerni. Ebben az esetben négy orvosszakértő ki is
mondta, hogy a vizsgálatot végző orvosoknak észre kellett volna venniük a méhen
kívüli terhességet, az ötödik, a legrangosabb szakértő azonban úgy nyilatkozott,
hogy mivel igen ritka esetről van szó, nem állapítható meg egyértelműen a
mulasztás.
Az orvosszakértőkön kívül ki az, aki ellenőrizhetné ezeket az eseteket?
– A bírák nincsenek felvértezve az ilyen ügyekhez szükséges szakmai
tudással, úgyhogy a legtöbb az orvosszakértők lelkiismeretén múlik: merik-e azt
mondani, hogy kolléga, te hibáztál. Nem kellene elvtelenül védeni a hibázó
kollégát, és akkor a műhibaperek is igazságosabban tudnának lezárulni.
Mi történik, ha egy orvos elveszít egy ilyen pert?
– Ha hibázik is, nem az orvost perlik, hanem az őt foglalkoztató intézményt.
Az orvos munkajogi perben vonható felelősségre, ez azonban információink szerint
minimális számban fordult elő. Indulhat persze büntetőeljárás is, ez esetben a
vétkesnek tartott egészségügyi dolgozó áll a bíróság elé. Ha megállapítást nyer
a felelőssége, általában pénzbírságot szabnak ki, 60–120 ezer forintot. Igen
ritka az olyan eset, mint ami a nemrégiben mandulaműtétben elhunyt fiú orvosával
történt, hogy felfüggesztett börtönbüntetést kapott.
Mi motiválja önt, hogy ilyen szenvedélyesen képviseli ezeket az ügyeket?
– Azért vagyok ügyvéd, mert bánt az igazságtalanság. Düh is van bennem, amit
a magányosság, az elszigeteltség okoz. Azokban az ügyekben, ahol a betegek
jogait igyekszik valaki képviselni, nagyon magányossá válik. Legfeljebb néhány
orvosbarát marad, aki esetleg rámutat, hogy itt vagy ott történt a hiba, de
sokszor ők sem merik aláírni a szakvéleményüket, mert az hátráltatná az
előmenetelüket.
2008. 02. 15. (XII/7)
