hetilap

A harmadik OPEC-csúcs helyszíne Rijádban

Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök nem rejtette véka alá, hogy ha rajta múlik, a
jelenlegi szinten semmiképpen sem állhat meg az olajár. Szerinte a mostani
rekordár „túlságosan alacsony”, és a fekete aranynak még „fel kell fedezni a
valódi értékét”.

Irán és a többi közel-keleti olajexportőr szemmel láthatóan tisztában van –
egyelőre behozhatatlannak látszó – előnyével. A Nyugat csillapíthatatlan
olajéhsége miatt bármikor elkezdhetnek egy olyan macska-egér játékot, amely az
elemzők szerint akár az egész jelenlegi világrendet felforgathatja.

A nyugati világon belül a legnagyobb bajban jelenleg kétség kívül Amerika van. A
kritikusok szerint megfontolt energiapolitika híján mára valóságos
olajfüggőségbe sodródott az ország. Az előrejelzések szerint Washington idén
több mint 400 milliárd dollár értékben vásárol majd olajat külföldről –
elsősorban a Közel-Keletről. Míg 1985-ben Amerika olajszükségletének csak 20
százalékát elégítette ki importból, mára ez a függőség közel 60 százalékra
emelkedett. Az amerikaiak naponta mintegy 21 millió hordó kőolajat használnak
fel, ami a világtermelés egynegyedét teszi ki.

Az olajárak közelmúltbeli alakulása érdekes tendenciát mutat. Míg 1999-ben a
hordónkénti ár csupán 11 dollár volt, 2001-re ez megduplázódott és elérte a 22
dollárt. 2004-ben már 50 dollárba került egy hordónyi fekete arany, napjainkban
viszont megközelítette a 120 dollárt. Sokan már 200 dolláros árat emlegetnek,
ami Ah­ma­dinezsád elnök és venezuelai szövetségese, Hugo Chávez
fe­nye­ge­tő­zé­seinek fényében nem is elképzelhetetlen.

Amerika – és egyben a nyugati világ – problematikája azonban túlmutat egy
energia- vagy egy gazdasági válság kérdéskörén. Amint azt Bush elnök már
2002-ben kifejtette: a külföldi olajtól való függőség egyszerűen
nemzetbiztonsági kockázatot jelent. „Időnként olyan országokból érkező
energiaforrásokra támaszkodunk, amelyek, finoman szólva, nem igazán kedvelnek
bennünket” – állítja az elnök.

Bush diplomatikusan fogalmazott, hiszen az amerikai importolaj nagy része az
OPEC-országokból érkezik, amelyek közül több a terrorizmus fő támogatói közé
tartozik (mint például Irán vagy Líbia), némelyek pedig radikálisan
Amerika-ellenesek (mint például Venezuela). Az OPEC a világ 13 kőolajban
leggazdagabb országát tömöríti magába. Tagjai: Szaúd-Arábia, Líbia, Kuvait,
Irak, Irán, az Egyesült Arab Emirátusok, Algéria, Angola, Indonézia, Nigéria,
Qatar, Venezuela és Ecuador.

„Egy-két kivételtől eltekintve az OPEC diktatúrákból és autokratikus
királyságokból áll” – állítja James Woolsey volt CIA igazgató, aki jelenleg a
„Szabadítsuk meg Amerikát!” nevű hazafias koalíció tagja. E csoport célkitűzése
az olajfüggőség nemzetbiztonsági és gazdasági hatásainak tudatosítása minden
fórumon.

„A közlekedés, szállítás 97 százaléka függ az olajtól valamilyen formában,
ugyanakkor a világ eddig feltárt kőolajkészletének kétharmada a Közel-Keleten,
és főként az OPEC-országok kezében van” – állítja Woolsey. A globális
olajtartalékok 66 százalékának megoszlása a következő: Szaúd-Arábia: 25
százalék, Irak: 11 százalék, Irán: 8 százalék, Egyesült Arab Emirátusok: 9
százalék, Kuvait: 9 százalék és Líbia: 2 százalék.

Nyersolajárak 1947-2007

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek