– A közel harminc éve zajló iráni forradalom legveszélyesebb szakaszához
érkeztünk el. Irán lázasan igyekszik azon, hogy nukleáris fegyvert építsen,
vásároljon vagy akár lopjon magának. Ma már rendelkezik azokkal a ballisztikus
rakétákkal is, amelyek ezeknek a nukleáris robbanófejeknek a célba juttatásához
szükségesek. Ráadásul az iráni vezetés meggyőződése szerint küszöbön áll a
világvége – ez az ő szóhasználatuk, nem én állítom. Úgy vélik, hogy a végső
korszak mielőbbi bekövetkeztét – amikor megjelenik az iszlám messiás, akit
Mahdinak vagy Tizenkettedik Imámnak is neveznek – két ország elpusztításával
tudják felgyorsítani. Ezek Izrael és az Egyesült Államok. Irán rendelkezik tehát
egy ilyen támadáshoz szükséges motívummal, hamarosan az eszközökkel is, és most
már csak az alkalmat keresik a céljuk megvalósításához.
Mennyire jutott Teherán közel ahhoz, hogy katonai célra alkalmas
atomfegyverre tegyen szert?
– A szakértők véleménye eltérő. Egy általam megkérdezett vezető amerikai
elemző szerint az irániak szándékosan túloznak az atomprogramjukkal
kapcsolatban, de valójában külső segítség nélkül 2011 vagy akár 2015 előtt kevés
esélyük van arra, hogy bevethető nukleáris eszközük legyen. Az izraeli szakértők
azonban sokkal közelebbinek látják ezt a pillanatot. Tőlük azt hallottam, hogy
2009 végére vagy legkésőbb 2010 elejére lehet Iránnak atomfegyvere.
Ön szerint melyik becslés a reálisabb?
– Nem tudom eldönteni, hiszen az ezzel hivatásszerűen foglalkozó hírszerzők
sem biztosak az információk megbízhatóságával kapcsolatban. Az viszont reálisnak
tűnik, hogy ha a diplomáciai eszközök, valamint a szankciók nem bizonyulnak
hatékonynak Iránnal szemben, és az Egyesült Államok, valamint a NATO sem
vállalja fel a teheráni atomfenyegetés katonai eszközökkel történő
felszámolását, akkor Izraelnek kell meghoznia a megfelelő döntést. Az izraeli
vezetők úgy látják, hogy az ország hasonló helyzetben van, mint 1967-ben volt.
Akkor olyan országok vették körül Izraelt, akiknek feltett szándékuk volt, hogy
a zsidókat a tengerbe szorítsák. Dönteniük kellett: ha megvárják, hogy az
ellenség támadjon először, akkor az országot a megsemmisülés veszélyének teszik
ki. Tisztában voltak azzal, hogy a megelőző csapás veszélye is hatalmas, és
Izraelt még a nemzetközi közvélemény is elítéli majd. A túlélés biztosítása
azonban elsődleges szempont volt, így vállalták a kockázatot és támadtak. Az
eredmény az optimista várakozásokat is felülmúlta: hatnapos háború után a
hetedik napon az ellenséges erők megsemmisültek. Ma hasonló dilemmával szembesül
Izrael. Az ellenségeik el akarják törölni az országot a térképről. Ha várnak,
erre a támadásra hamarosan nukleáris robbanófejekkel kerülhet sor. Tévedés ne
essék, senki – Izrael sem – szeretne egy háborút megkockáztatni a Közel-Keleten.
Az iráni fenyegetés azonban létében intéz kihívást az ország ellen.
2008. 08. 08. (XII/32)
