Angela Merkel Németország történetének első női kancellárja, ezzel együtt a
legfiatalabb is volt, amikor ötvenegy évesen hivatalba lépett. Hazájában ő az
első természettudós vezető is, hiszen sikeres fizikus. A Time magazin szerint
Merkel 2006-ban és 2007-ben is bekerült azon száz ember közé, akik a világot a
leginkább befolyásolták. Ami a leginkább figyelemre méltó, hogy saját országában
is a legnépszerűbb politikusok közé tartozik, holott szigorú reformokkal
próbálja a német gazdaság fellendülését elérni. A ZDF német televíziós csatorna
Politbarometer nevű 2007-es felmérése szerint a németek 85 százaléka elégedett a
kancellár asszony tevékenységével. A Time magazin által „Merkel-effektusnak”
nevezett gazdasági növekedés olyan mértékben elégedetté tette a németeket, hogy
a Der Spiegel magazin egyik címlapján 2007-ben „A mosoly országa” névvel illette
Németországot, és bár a reformok miatt az életszínvonal az öt évvel azelőtti
szintre esett vissza, az SAP konszern vezetője szerint „Németországnak pont
ilyen vezetőre van szüksége”.
Merkel szívén viseli Európa sorsát is, elkötelezetten támogatja a lisszaboni
szerződés néven ismert új uniós alkotmányt, illetve azt a gondolatot, hogy a
preambulumba Istenre való utalás kerüljön. Az alapdokumentummal szembeni
ellenállás egyelőre nem szűnt meg, a 2007-es német EU-elnökség alatt azonban a
kancellár ígéretet tett arra, hogy a 2009-es európai választásokig az uniót egy
„megújított, közös alapra állítják”.
Nagy fordulatot hozott politikai karrierjében, amikor 1999-ben pártja, a
Kereszténydemokrata Unió Helmut Kohl kancellár kampánytámogatási botránya miatt
a médiában mindenhol a címlapokra került, és Merkel nyíltan ellene mert fordulni
az „örök kancellárnak”. Újabb politikai bomba volt, amikor 2007 szeptemberében
„egy privát eszmecsere” erejéig vendégül látta a dalai lámát Berlinben.
Közvetlenül ezután a Kínai Népköztársaság több találkozót lemondott „technikai
okokra” hivatkozva.
Merkel a németek legnagyobb fejfájását okozó bevándorlókérdéssel kapcsolatosan
is meglehetősen radikálisan foglal állást. Politikai karrierje elején nyíltan
kritizálta a törököket amiatt, hogy nem hajlandóak beilleszkedni az országba,
2005-ben pedig, az előválasztási időszakban többször is kijelentette, hogy nem
támogatja Törökország uniós felvételét. Megválasztása után hallgatott ugyan a
témáról, de amikor 2008 februárjában Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök
óva intette a Németországban élő törököket az asszimilációtól, bírálta Erdogan
„integrációs felfogását”.
Merkel mindezek mellett arra is vette a bátorságot, hogy megújítsa országa
Izraellel való kapcsolatát. Március 18-án a Kneszetben elmondott, héberül
kezdődő beszédével ő volt az első külföldi kormányfő, aki az izraeli parlament
előtt felszólalhatott.
2008. 09. 05. (XII/36)
