Szobota Zoltán
A detektoros kapu után nyomban mártogatós chips fogadja az embert, majd a
lépcsőfordulóban Obama–Biden- vagy McCain–Palin-csomagot lehet választani,
amely a jelöltekről szóló ismertető mellett nemcsak jelvényt tartalmaz
álláspontunk felvállalására ösztönözve, hanem a Függetlenségi Nyilatkozatot és
az Egyesült Államok Alkotmányát is. Bárhogy is erőlködik az ember szeme, a
későbbiekben sem igen lehet republikánus kitűzőt felfedezni a hajtókákon.
Az esemény résztvevőinek rögtönzött szavazást rendeznek, melynek eredményét
huszonhárom óra előtt ki is hirdetik. A statisztikai merítés pontosan tükrözi a
későbbi végeredményt. Ugyanitt karitatív célokra fordított ezerforintos
tombolajeggyel lehet utazásokat és bögréket nyerni. Az impozáns épületben
mindenhol hatalmas kivetítőkön követhető a tengerentúli események görgetege. A
szónoki színpadot is magába foglaló nagyterem azonban gyakorlatilag a
szünetmentes étkezésre rendezkedett be. A roskadásig rakott asztalok előtt
hosszú tömött sorokban várja mindenki a betevő porcióját, és még igazi
hamburgert is készíthet magának a McDonalds-nemzedék apraja-nagyja. Mivel az
ünneplő sokadalom púposra pakolt tányérokkal igyekszik megalapozni az este
sikerét, a háromperces ünnepi szónoklatok rövid csúszással veszik kezdetüket.
April H. Foley nagykövet asszony az újdonság élményét ígéri a következő évekre,
bárki legyen is a választás győztese. Konkrétan arra gondol, hogy mindkét
elnökjelölt a kontinentális Amerikán kívül született: McCain ugye a
Panama-csatornánál, riválisa pedig Hawaii szigetén. És ha már az újdonságoknál
tartunk, akkor a nagykövet asszony szerint az USA történetében sosem szállt még
ringbe afroamerikai elnökjelölt római katolikus alelnökkel az oldalán. Ami a
kulcsszavakat illeti, az előző választáson a biztonság, a mostanin viszont a
gazdaság az integráló kifejezés. „Nézzük tovább a demokráciát működése közben” –
biztatja közönségét, és Szekeres Imre honvédelmi miniszter váltja a mikrofonnál,
aki a tengeren túli szövetséges nélkülözhetetlen barátságáról beszél.
Éjfélkor a legtöbb dolgozó ember már nagyokat pislog, aki nem akar idő előtt
elszundítani, a padlóba szerelt légkondi rácsán fújatja magára a jeges szelet.
Az álldogálásba belefáradtak elegendő szék híján többszemélyes kanapékon
zsúfolódnak a plazmatévék előtt. Érdekes kép tárul a gyanútlan nézelődő elé,
amikor megpillantja az aranykeretes szemüvegű, öltönyös amerikai üzletembert egy
szittya motívumos mélymagyar viseletű honfitársunkkal együtt bóbiskolni. Akinek
nem jut hely, egy óra múlva feladja a székkeresést, és a sokcsillagos szálloda
szőnyegére heveredve szopogatja kólás sörét. Az eseménytelenebb időszakokban a
magyar légierő zenekarának produkcióját élvezheti a nagyérdemű, miközben hol
itt, hol ott feltűnnek ismerős arcok is: Stumpf István, Zwack Péter, Fodor Gábor
és a többiek.
Üdítő, hogy a Magyarországon ilyenkor szokásos világvége-hangulat helyett az
ellenérdekű felek nem palástolják politikai meggyőződésüket, sőt boldogan
cseverésznek egymással, és közösen szurkolnak saját favoritjuknak. Már-már úgy
tűnik, hogy nem is az egy táborba tartozás, hanem a véleménykülönbség okoz
nagyobb örömöt a végeredményre váróknak.
Az esemény résztvevőinek rögtönzött szavazást rendeznek, melynek eredményét
huszonhárom óra előtt ki is hirdetik. A statisztikai merítés pontosan tükrözi a
későbbi végeredményt. Ugyanitt karitatív célokra fordított ezerforintos
tombolajeggyel lehet utazásokat és bögréket nyerni. Az impozáns épületben
mindenhol hatalmas kivetítőkön követhető a tengerentúli események görgetege. A
szónoki színpadot is magába foglaló nagyterem azonban gyakorlatilag a
szünetmentes étkezésre rendezkedett be. A roskadásig rakott asztalok előtt
hosszú tömött sorokban várja mindenki a betevő porcióját, és még igazi
hamburgert is készíthet magának a McDonalds-nemzedék apraja-nagyja. Mivel az
ünneplő sokadalom púposra pakolt tányérokkal igyekszik megalapozni az este
sikerét, a háromperces ünnepi szónoklatok rövid csúszással veszik kezdetüket.
April H. Foley nagykövet asszony az újdonság élményét ígéri a következő évekre,
bárki legyen is a választás győztese. Konkrétan arra gondol, hogy mindkét
elnökjelölt a kontinentális Amerikán kívül született: McCain ugye a
Panama-csatornánál, riválisa pedig Hawaii szigetén. És ha már az újdonságoknál
tartunk, akkor a nagykövet asszony szerint az USA történetében sosem szállt még
ringbe afroamerikai elnökjelölt római katolikus alelnökkel az oldalán. Ami a
kulcsszavakat illeti, az előző választáson a biztonság, a mostanin viszont a
gazdaság az integráló kifejezés. „Nézzük tovább a demokráciát működése közben” –
biztatja közönségét, és Szekeres Imre honvédelmi miniszter váltja a mikrofonnál,
aki a tengeren túli szövetséges nélkülözhetetlen barátságáról beszél.
Éjfélkor a legtöbb dolgozó ember már nagyokat pislog, aki nem akar idő előtt
elszundítani, a padlóba szerelt légkondi rácsán fújatja magára a jeges szelet.
Az álldogálásba belefáradtak elegendő szék híján többszemélyes kanapékon
zsúfolódnak a plazmatévék előtt. Érdekes kép tárul a gyanútlan nézelődő elé,
amikor megpillantja az aranykeretes szemüvegű, öltönyös amerikai üzletembert egy
szittya motívumos mélymagyar viseletű honfitársunkkal együtt bóbiskolni. Akinek
nem jut hely, egy óra múlva feladja a székkeresést, és a sokcsillagos szálloda
szőnyegére heveredve szopogatja kólás sörét. Az eseménytelenebb időszakokban a
magyar légierő zenekarának produkcióját élvezheti a nagyérdemű, miközben hol
itt, hol ott feltűnnek ismerős arcok is: Stumpf István, Zwack Péter, Fodor Gábor
és a többiek.
Üdítő, hogy a Magyarországon ilyenkor szokásos világvége-hangulat helyett az
ellenérdekű felek nem palástolják politikai meggyőződésüket, sőt boldogan
cseverésznek egymással, és közösen szurkolnak saját favoritjuknak. Már-már úgy
tűnik, hogy nem is az egy táborba tartozás, hanem a véleménykülönbség okoz
nagyobb örömöt a végeredményre váróknak.
2008. 11. 07. (XII/45)
