hetilap

Begin volt miniszterelnök fia, Benny Begin elmondta, hogy a jobboldal sikerében nagy szerepet játszott a Jeruzsálem jövője miatti aggodalom. „Az izraeliek többsége nem akarja, hogy felosszák Jeruzsálemet” – mondta a Likud képviselője, aki szerint a megszegett békeszerződésekből is elege lett az izraelieknek. „Amíg az arabok el akarják pusztítani Izraelt, egyetlen párt – akár jobboldali, akár baloldali – nem fog velük békeszerződést kötni” – állította Benny Begin.
A szavazáson a jelenlegi állás szerint a Kadima egymandátumos, pengevékonyságú többséggel győzött, bár a még össze nem számolt 150 ezer szavazat ezt a képet még tovább árnyalhatja. A katonák voksai a múltban a jobboldal felé hajlottak, így elképzelhető, hogy a két nagy párt döntetlenül végez majd.
Az izraeli polgárok politikai aktivitása a 2006-os választásokhoz képest nőtt, a voksolásra jogosultaknak azonban még így is csak 65,2 százaléka jelent meg az urnáknál. Bár a szavazatok 99,7 százalékának összeszámlálásánál a Kadima végzett az első helyen, kevéssé valószínű, hogy Simon Peresz Livni külügyminisztert bízza meg a kormányalakítási tárgyalásokkal. Az elnök annak a politikusnak ad megbízatást, aki a legnagyobb valószínűséggel képes lesz a 18. izraeli kormány megalakítására. Ehhez Peresznek még meg kell várnia a hivatalos végeredményt február 18-án. Ekkor kezdi meg előzetes konzultációit a parlamentbe bejutott pártok vezetőivel, és ezután döntheti el csak: kit bíz meg a kormányfői feladattal.
Egyelőre mindkét párt bizakodik. Livni szerint Peresz a választásokon legerősebb párt vezetőjét, vagyis őt jelöli majd ki kormányalakításra. Fel is szólította Netanjahut: ismerje el vereségét, és csatlakozzék az általa vezetendő nemzeti egységkormányhoz. Hasonló felhívással fordult a választások igazi nyerteséhez, Avigdor Liebermanhoz is. Az egykori moldovai bevándorló pártja, a Jiszrael Beitenu, azaz Izrael az Otthonunk Párt 15 mandátummal az izraeli politikai paletta harmadik legerősebb pártja lett. Az eredmény azt is tükrözi, hogy a pártnak nemcsak az egymillió orosz bevándorló szavazatát sikerült megszereznie, de olyan problémákat és megoldásokat fogalmazott meg, amellyel az általános közvéleményt is sikerült megszólítania.
Lieberman pártjának a nagy múltú Munkapártot is sikerült megelőznie, amely történelmének mélypontját éli. Livni Lieberman pragmatizmusában bízik, és igyekszik bebizonyítani, hogy Lieberman nem is igazán jobboldali. A Kadima abban bízik, hogy a Jiszrael Beitenuval, a Munkapárttal és a vallásos pártokkal sikerül majd összeállítani egy működőképes koalíciót. Helyzetét nehezíti, hogy a két anticionista, baloldali arab pártra és az arab többségű kommunisták mandátumaira nem támaszkodhat.
Netanjahu is győztesnek nyilvánította magát. Kijelentette: ő lesz Izrael következő miniszterelnöke. Bár a Likudnak nem sikerült a Kadimát meg­előznie, a jobboldali pártok többsége mégis egyértelmű: 64-65 mandátummal rendelkeznek szemben a baloldal 56-55 képviselői helyével. Bár Lieberman óvatos, és hajlandó mindkét nagy párt ajánlatát meghallgatni, a pártvezető nyilatkozatából mégis egyértelmű: nem kíván a balközép koalíció jobbszéle lenni: „Igaz, hogy Cipi Livni meglepetésszerű győzelmet aratott. Ám ami még fontosabb, hogy a jobboldali nemzeti tábor világos többséget szerzett. Mi jobboldali kormányt akarunk. Ez amit óhajtunk, és nem is rejtjük véka alá.” Minden valószínűség szerint, ha Netanjahu kormányt alakíthat, azt első­sorban Liebermannak köszönheti, aki ezért alighanem magas árat számol fel: valamelyik kulcsminisztériumot kéri magának a kormányban.
Pártjának programja is a jobboldaléhoz áll közel. Netanjahuhoz hasonlatosan Lieberman is elveti a Hamasszal kötendő tűzszünetet. A Kadima a választások ellenére intenzív tárgyalásokat folytatott török és egyiptomi közvetítéssel, hogy elérje az elrabolt Gilad Salit elengedését. Ám a Hamasz olyan súlyos árat kért a tizedes elengedéséért, hogy a Livni–Barak kettős jobbnak látta a megállapodást a választások utánra időzíteni. A Likud vezetője már korábban jelezte, ha kormányt alakíthat, akkor befejezi a Gázai háborút, amelyet a Kadima–Munkapárt koalíció idő előtt félbehagyott. Lieberman is alapvetőnek tekinti, hogy Izrael terror elleni háborúja folytatódjon. A politikus világossá tette, hogy nem lesz olyan kormánykoalíció tagja, amely megengedi, hogy a Gázai övezetben a Hamasz uralkodjon. „Elsődleges célom, hogy a Hamaszt megdöntsem” – nyilatkozta Lieberman. Ebben közös a platform Netanjahuval. Lieberman ugyanakkor az izraeli arabokat is választás elé állítaná: hűség­esküre kötelezné őket azt hangoztatva, hogy lojalitás nélkül ne lehessen számukra állampolgárság.
A választásokra egyébként is a palesztinokhoz fűződő viszony nyomta rá a bélyegét. A balközép kormány az annapolisi folyamat folytatását ígérte, amely Barack Obama amerikai elnökké választásával új lendületet kaphatott volna. A Likud álláspontja azonban ebben a kérdésben alapve­tően különbözik. Mose Jaalon egykori vezérkari főnök, a Likud egyik legfontosabb szakértője szerint az összes eddigi békekísérlet kudarcot vallott, így nincs értelme az annapolisi folyamat folytatásának sem. Abbásznak és a PFSZ-nek előbb valódi intézkedéssel bizonyítania kell, hogy érett a békefolyamatra. A palesztin társadalomnak, amelyet az oslói években Jasszer Arafat a média, az oktatási rendszer és a mecsetek uszító tevékenysége következtében a zsidógyűlölet hevületében „öngyilkos bombagyárrá” alacsonyított le, totális átalakítására van szüksége. Addig sem a kétoldalú egyeztetéses megállapodás, sem az egyoldalú megállapodások nem hozhatnak eredményt. Ez az álláspont nyilvánvalóan ellentétes az obamai külpolitikával, amely Mitchell szenátornak Jeruzsálemben állandó hivatalt épít, hogy a lehető leghamarabb eredményeket produkálhasson az izraeli – palesztin fronton. Erre az amerikai politikának már azért is szüksége lehet, mert valószínűtlen, hogy más területeken – Afganisztánban, Pakisztánban, Irakban és Iránban – bármiféle látványos előrehaladást tud majd elérni. 
Politikai megállapodások azonban – a leendő jobboldali izraeli koalíció szerint – nem teremthetnek békét, mert a palesztin társadalom teljes ideológiai átnevelésére, az oktatási rendszernek és a zsidógyűlöletre tanító hitszó­no­kok, a média és az iskolai tankönyvek alapvető megtisztítására van szükség. Ennek elérésére egy hosszú demokratizáló és modernizáló folyamatra van szükség. A megoldást tehát nem felülről lefelé, hanem alulról fölfelé lehet elérni. A kormányalakítás azonban még hátra van, és addig még számos meglepetés is történhet.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek