Néhány évvel ezelőtt a dél-koreai Vang Vu-szuk professzor egymás után ontotta a szenzációsabbnál szenzációsabb felfedezéseket, míg egy szép napon kiderült: ezek jelentős része csak hamisítvány. A tudós elsőként azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy 1999-ben bejelentette: a világon ötödikként tehenet klónozott. Ez az áttörés folyamatos médiajelenlétet biztosított Vang számára, aki később még azt is állította, hogy a kergemarha-kórral szemben rezisztens tehenet sikerült klónoznia. Ezeknek az állításoknak a hitelessége erőteljesen megkérdőjelezhető, főként az ezt követő események tükrében. 2004-ben Vang Vu-szuk és munkatársai szenzációs eredménnyel rukkoltak elő: 30 klónozott embriót sikerült létrehozniuk, melyekből őssejtvonalakat izoláltak; az erről szóló cikk a tekintélyes Science magazinban jelent meg. És ha ez még nem lenne elég, a dél-koreai kutatók egy éven belül újabb szenzációval szolgáltak: 2005 májusában ugyancsak a Science-ben számoltak be arról, hogy sikerült 11 fajta betegspecifikus őssejtet előállítaniuk. Ez a cikk azért keltett óriási érdeklődést, mert ezeknek az őssejteknek a segítségével a kilökődés veszélye nélkül lehetne bőrt és szerveket pótolni.
Ekkor mindenki azt gondolta, hogy az őssejtkutatás előtt a határ a csillagos ég, maga Vang pedig nemzeti hőssé vált. Az állam 40 millió dollárral támogatta kutatásait, amelynek egy részét saját bevallása szerint mamutklónozásra használta fel. Vang feje fölött akkor kezdtek gyülekezni a fekete felhők, amikor egyik korábbi tudóstársa, Gerald Schatten, a Pittsburgi Egyetem kutatója bejelentette: felfüggeszti Vanggal a további együttműködést, annak etikátlan petesejtszerzési gyakorlata miatt. A humán klónozáshoz ugyanis petesejtre van szükség, az érvényben lévő rendelkezések szerint ezek azonban csak önkéntesektől származhatnak, nem lehet például fizetni értük. Vang pedig néha vásárolt petesejteket, más esetekben saját kutatóinak petesejtjeit használta fel.
Alig csillapodott le az ügy, amikor jött a valódi botrány: egy koreai honlapon 2005. december közepén megjelent információ szerint a betegspecifikus őssejtek létrehozásáról szóló, a Science-ben megjelent adatok hibásak. A honlapon közzétett információt követően maga Vang értesítette a Science szerkesztőségét, hogy egy véletlen folytán hibás képek kerültek a cikkbe, ez azonban rendkívül gyanússá tette őt és az egész kutatást. Tekintettel arra, hogy az ügy immár nemzetközi botránnyá vált, a Szöuli Nemzeti Egyetem létrehozott egy tudományos bizottságot, amely néhány napon belül áttanulmányozta a cikk állításait és a rendelkezésre álló adatokat, majd december 23-án arra a következtetésre jutott, hogy a cikkben közölt eredmények nem valósak, azokat a cikk írói gyártották. A bizottság szerint semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy Vangnak és munkatársainak valóban sikerült 30 klónozott emberi embrióból őssejteket kinyerniük, mint ahogyan arra sem, hogy testi sejtekből betegspecifikus őssejteket állítottak volna elő. Egyetlen dolog volt csak igaz: a kutatócsoport „alkotta” Snuppy, az első klónozott kutya.
Nyugati elődök
Az ősbűnt nem a koreai őssejtkutatók követték el: néhány évvel korábban egy német fizikusról, Jan Hendrik Schönről derült ki, hogy az általa publikált szenzációs felfedezések egyike sem valós. Schön gyakorlatilag a nanotechnológia Stephen Glasse. Ez utóbbi arról vált híressé, hogy a The New Republic nevű lapban szinte kizárólag valótlan állításokat tartalmazó cikkeket írt. Ehhez hamis feljegyzéseket, hamis interjúkat, forrásokat gyártott magának, oly nagy leleményességgel, hogy ennyi erővel akár valódi cikkeket is készíthetett volna. Hasonlóan Glasshez, Schön is fantasztikus hazugságokkal állt elő. Legnagyobb „felfedezése” az egyetlen szerves molekulából álló tranzisztor volt. Tekintettel arra, hogy Schön olyan molekulákból készített félvezetőt, amelyek alapesetben nem vezetik az áramot, felfedezése méltán váltott ki nagy érdeklődést. Egy szerves tranzisztor hatalmas áttörést jelentett volna az elektronika világában, felválthatta volna a szilícium alapú chipeket, tovább miniatürizálva a számítógépek méreteit.
A kezdeti felfedezést követő két évben Schön további 90 cikket jelentetett meg, többnyire a két legrangosabb szakmai lapban, a Nature-ben és a Science-ben. A cikkekben publikált „eredmények”révén Schön rövid időn belül a fizika szupersztárja lett. Számos kutató akarta a kísérleteit reprodukálni, illetve azokra építve továbblépni. Végül ez okozta Schön bukását.
Először a Princeton Egyetem egyik professzorának, Lydia Sohnnak tűnt fel, hogy Schön egyik cikkében két különböző hőmérsékleten végzett mérésben is ugyanaz a zaj, ami természetesen lehetetlen. Amikor a Nature szerkesztői jelezték a német kutatónak az anomáliát, Schön azt állította, hogy véletlenül tette be kétszer ugyanazt az ábrát. Ezen a ponton úgy tűnt, Schön megúszhatja az ügyet, Paul McEuen, a Cornell Egyetem professzora azonban észrevette, hogy ugyanaz a zajgörbe szerepel egy harmadik kísérletben is. Schön végzetesen gyanússá vált. Kiderült, hogy számos cikkében bukkantak fel ugyanazok a mérési adatok.
A Bell Laboratóriumot fenntartó Lucent Technologies vizsgálatot kezdeményezett Schön ügyében. Malcolm Beasley stanfordi professzor meghallgatta Schönt és munkatársait, akik az inkriminált cikkeket jegyezték. A mérési adatok elemzése azonban nem várt akadályokba ütközött, Schön ugyanis azt állította, hogy a mérési adatokat már letörölte számítógépéről, mivel nem volt elég hely a merevlemezén. Az általa felfedezett szerves tranzisztorok egyike sem működött, a publikált eredményeket pedig nem sikerült reprodukálni. Schön kísérleteit mellesleg más kutatócsoportok még a botrány kirobbanása előtt megpróbálták reprodukálni, de senki sem járt sikerrel.
A csalássorozat Jan Hendrik Schön állásába került, a Lucent Technologies a vizsgálatot követően elbocsátotta. Hasonlóképpen visszakozott a stuttgarti Max Planck Intézet is, amely korábban egy szilárdtest-fizikai intézet vezetésével akarta megbízni őt. Schön az Egyesült Államokból hazatérve mérnökként helyezkedett el. 2004-ben a Konstanzi Egyetem visszavonta PhD fokozatát, arra hivatkozva, hogy a fizika területén ez volt az elmúlt ötven év legnagyobb csalása, amely egyben megrendítette a tudományba vetett bizalmat is.
2009. 08. 07. (XIII/32)
