hetilap

Egymást kerülgeti az Egyesült Államok és Oroszország. A legújabb forduló azzal kezdődött, hogy szeptember elején az orosz elnök bejelentette: Iránnal szemben Amerikát kívánja támogatni. Erre a lépésre reagálva Washington úgy tűnik, hogy az oroszoknak tett gesztusként átengedi egyes kelet-európai állásait.
Váratlanul érte az egész világot, de különösen lesújtotta Cseh- és Lengyelországot a hír, miszerint Washington visszavonja a Bush-kormány által sokat dédelgetett, de Oroszország által erősen kritizált kelet-európai rakétavédelmi rendszer tervét. Az amerikai radarbázisnak, és rakétapajzsnak elméletileg az Iránnal szembeni védelem volt a célja, az egykori szovjet blokk országai azonban inkább az orosz fenyegetéssel szembeni biztosítéknak gondolták a rendszert.
Így nem csoda, hogy a terv meghiúsulása pánikot váltott ki több érintett európai államban, sőt még a régi történelmi sebeket is felszakította. A döntés bejelentése éppen Lengyelország 1939-es megszállásának 70. évfordulójára esett. Újabb bizonyítékot kaphattak elméletükre azok, akik szerint a történelem mindig ismétli önmagát. Hiszen a második világháború is úgy kez­dő­dött, hogy a szintén szövetségesnek tartott Franciaország és Nagy-Britannia a kritikus pillanatban kihátrált Lengyelország mögül, és kiszolgáltatta azt az orosz Vörös Hadseregnek és a náci Németországnak.
A hír hallatára a lengyel miniszterelnöknek, Donald Tusknak az volt az első reakciója, hogy még Hillary Clinton és maga Obama békítő szándékú telefonjait sem volt hajlandó fogadni. „Nincs radar. Oroszország győzött” – hirdette címoldalán a legnagyobb cseh napilap is, a Mlada Fronta Dnes, mely úgy látja, ezek után Washington kevésbé fog törődni a térség védelmével. „Most már az oroszok tényleg tetszésük szerint nyithatják-zárhatják a gázcsapokat, míg Kelet-Európa védtelenül marad egy Nyugat és Oroszország közé ékelődött veszélyes »szürke zónában« – szólt a lap szerkesztőségi cikke.
Minek köszönhető a hirtelen fordulat? A hivatalos indoklás szerint Amerika rájött, hogy Iránnak még sincsenek olyan hosszú hatótávolságú rakétái, mint amivel szemben a védelmet tervezték. E tény tudatában pedig felesleges a költséges elhárító rendszer kiépítése. Ehelyett elegendő lenne a kis hatótávolságú rakétákkal szembeni védelemre felkészülni. Az új adatokat persze sokan kritikusan fogadták még a Kongresszusban is, és a rövidtávú rakétavédelemre való berendezkedést rövidlátó, naiv és felelőtlen politikai döntésként értékelték.
Nyugat-Európa nevében talán a német kancellár, Angela Merkel nyilatkozata volt a legpozitívabb. „Ez a lépés reményt adó jel arra, hogy az Oroszországgal kapcsolatos érdekellentéteket félretéve közösen lépjünk fel az iráni fenyegetéssel szemben” – mondta Merkel az amerikai dön­tésről.
Az irániak az egész kérdésre legyintve úgy vélekednek, hogy mivel nekik soha nem is volt ilyen fegyverkapacitásuk, ezért az egész vita csak az amerikai és orosz hatalmi harc legújabb fejezete, ami arról szól, hogy kinek van nagyobb befolyása Közép-Kelet-Európában.
A leghihetőbb változat talán mégis az, hogy mivel Obama beiktatása óta kétségbeesetten próbál új „barátokat” találni a nemzetközi veze­tők között, és mivel az iszlám világ felé tett lépései eddig többé-kevésbé viszonzatlanul maradtak, most továbbmegy, és egyenesen Oroszország felé nyújt kezet.
De mit nyerhet a kézfogással Moszkva? A nemzetközi erővi­szo­nyokban máris diplomáciai és katonai előnyre tett szert Amerikával szemben. Ezentúl nem kell attól félnie, hogy mindössze 115 kilométerre a határaitól amerikai haderők állomásozhatnak, és nem várt lehetőség nyílt előtte arra is, hogy újra betegye a lábát Közép-Kelet-Európába. Rá-adásul ezzel a húzással még az „oroszellenes” Lengyelországnak is adott egy újabb fájdalmas pofont és emlékez­tető leckét arról, hogy ne bízzon nyugati szövetségeseiben.
Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök most már csak arra vár, hogy az Egyesült Államok felszámoljon minden, a hidegháború óta fennmaradt kereskedelmi korlátot, és így országa végleg a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) teljes jogú tagjává váljon. A helyzet tehát Oroszországnak feltétlenül kedvező, de vajon megérte-e Obamának lecserélni kipróbált kelet-európai barátait Moszkva bizonytalan ígéretére? Egyelőre ugyanis inkább csak illúziónak tűnik az az egyszer említett, de annál többször cáfolt kijelentés, hogy Dmitrij Medvegyev orosz elnök támogatni fogja az Egyesült Államokat az Iránnal szembeni szankciókban.
Ennyiféle egymásnak ellentmondó nyilatkozat hallatán azonban nem csoda, ha valakinek fejtörést okoz, hogy a balladai homállyal körülvett és drámai fordulatokban bővölködő, szemünk előtt átalakuló orosz–amerikai kapcsolatokat értelmezze. Sokatmondó, hogy Putyin azonnal helyeselte és „bátornak” nevezte Obama lépését, Irán pedig lelkesen üdvözölte a nem várt fordulatot. Lengyelország viszont, amely kilenc éve elkötelezetten támogatja Washingtont az afganisztáni háborúban, úgy érzi, hogy egy szövetségese elárulta, kiszolgáltatta saját érdekeinek, és hátba döfte…
Továbbra is bizonytalan, hogy Obama gesztusát viszonozva Moszkva végül támogatna-e bármilyen je­­lentős szankciót Irán felé. Az orosz hadügyminiszter-helyettes, Vlagyimir Popovkin úgy reagált Obama
lépésére, mint ami „az értelem győ­zel­me a nagyravágyás felett. Természetesen mi is visszavonjuk azokat az ellenintézkedéseket, amiket Oroszország tervezett válaszként” – mondta Popovkin. Később azonban még hozzátette, hogy a végső döntés természetesen az orosz elnök kezében van. Medvegyev pedig mind ez ideig nem nyilatkozott a témában.
Oroszországot szoros kereskedelmi szálak fűzik Iránhoz. Orosz cégek építették fel a buseri atomreaktort. Moszkva a múltban szinte mindig az iráni elnök, Mahmúd Ahmadinezsád törekvései mellett állt ki.
Egyelőre tehát nem valószínű, hogy Moszkva kész lenne bekeményíteni Irán felé csak azért, mert Obama visszavont egy rakétavédelmi tervet. Oroszországnak vétójoga van az ENSZ Biztonsági Tanácsában, és idáig mindig megakadályozta Washington kezdeményezéseit az Iránnal szembeni fellépésre. Az orosz politikusok arra hivatkoztak, hogy a túl nagy nyomás csak az el­len­kezőjét érné el.

Védelem nélkül

Amerika több rakétavédelmi rendszert is kiépített már az észak-koreai fenyegetéssel szemben, többek között Kaliforniában és Alaszkában, melyeken eddig sikertelenül tesztelték a tízezer kilométer hatótávolságú, másodpercenként hét kilométeres sebességgel repülő Taepodong-2 rakéták elfogását.
Az iráni Shahab-3 rakéta hatótávolsága maximum kétezer km. A Lengyelországba szánt Aegis- és Standard Missile 3 rendszer helyett az Egyesült
Államok most 130 földközi-tengeri hadihajóra telepített, rövid hatótávolságú rakétavédelmi rendszert akar felállítani, melyet kiegészítve 40 szárazföldi, de mozgatható bázissal, 2015-ig helyeznének műkö­désbe. Jelenleg Amerika legfőbb katonai riválisának, Oroszországnak vannak a világon a legnagyobb hatótávolságú rakétái, az SS-18-asok.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek