Felvidéki harcosokat hirdet a fekete dzseki, elölről borosta és fülbevaló a kiegészítő. „Ezek a nagymagyarok hiába laknak Szlovákiában, minden szlovák hülye, és csak Nagy-Magyarország számít. Egyébként, ha megkérdezed, azt fogja mondani, hogy köze nincs a nacionalizmushoz, ők tulajdonképpen a dunaszerdahelyi focicsapat szurkolói. Ebből annyi igaz, hogy valóban ők a DAC kemény magja, de nagyon nacionalisták, ha valakik nem szeretik a magyarokat itt, hát miattuk nem szeretik” – ad használati utasítást a harcoshoz egy élbirkózó a Hetek tudósítójának. Ja, teszi hozzá, csak csapatban nagy a szájuk. És tényleg, a felvidéki vitéz egy percen belül azt magyarázza, hogy a hátán lévő felirat csak annyit jelent, hogy DAC-drukker. (Kedvenc magyar csapata pedig a Fradi.) Aztán kincstári szöveg, hogy a politika gerjeszti itt a feszültséget, szlovák és magyar szereti egymást, Nagy-Magyarországról szó sem bukik ki belőle. Hivatalosan a nemzet újraegyesítésének áttételes lehetősége, a kettős állampolgárság is hidegen hagyja.
Nincs ezzel egyedül, de nem csoda, fontosabb dolgok vannak terítéken, mint az etnikai kérdés: narancssárga buszvasút kószál a somorjai lakótelepen, és ingyen gulyást és sört hirdet – a Most-Híd felszolgálásában. Nem csak kenyérrel él az ember, így a Magyar Koalíció Pártjából kiszakadt formáció esztrád műsort is kínál a gulyás-sör mellé. Galambos Lajos (alias Lagzi Lajcsi) trombitálja össze és énekelteti a népet mustársárga zakóban. A dáridókirály repertoárja szlovák földön sem módosul, hosszú fekete hajról és sukár csajról dalol, és hogy a választók érezzék, milyen jó is a kampánygyűlésen, elfújja Louis Arm-strong Wonderful Worldjét is. Aztán duett – Galambos úr piros pólós fiút karol fel a színpadra, aki meglepően jól nyomja az Aranyeső a szép kis házra slágert, és a hatás kedvéért sárga virágáradatot kér a Most-Híd pártra is. „Jókán léptünk fel, és megkérdeztem a közönséget, kinek van kedve magyarul énekelni, kipattant ez a szlovák kissrác és gyönyörűen kivágta a tercet” – protezsálja felfedezettjét a sajtónak Galambos Lajos.
Egyébként nemcsak a magyar szó és Galambos Lajos uralja a színpadot, kétnyelvű a műsor is, ahogy maga a párt is. A formáció elnöke, Bugár Béla is magyar mondatra szlovákot emel, amikor arról beszél, hogy most voksukkal a választók megváltoztathatják a politikát, először azt kérdezi, hogy „akarjuk?”, majd hozzáteszi: „chcetem?” (ugyanaz szlovákul). A jelek szerint a kétnyelvűségen senki nem akad fenn, időmorzsolta betonasztalnál két idős ember kvaterkázik, magyarul a néni, szlovákul a bácsi. (Megjegyzendő: egy sörtől derűs úriember lelkesen deklarálja, hogy jó ember itt mindenki, és hosszan nem tud mit kezdeni azzal a helyzettel, hogy a Hetek tudósítója nem bírja a szlovák nyelvet, hisz azt szerinte minden magyar használja. Illetve hiába tisztázza egy fiatal lánnyal az újságíró – magyarul –, hogy nem beszélik egymás nyelvét, a lányból elkezd dőlni a szó a kettős állampolgárságról, csak hát szlovákul. Veleje egyébként annyi, hogy mindannyian Európa polgárai vagyunk, és emiatt a nemzetállami állampolgárságnak nem sok teteje van.
És a jelek szerint Semjén Zsoltnak erősen keresztbe tett az unió. A kereszténydemokrata miniszterelnök-helyettes ugyanis hiába invitálta „Gyertek, magyar testvéreim!” felkiáltással a nemzet kebelére a határon túl élő magyarokat, nem rohamozzák tömegek az állampolgárságot intéző hivatalokat. Tagadhatatlan, hogy a szlovák parlament is betett a lelki nemzetegyesítésnek, amikor a magyar parlament a kettős állampolgárságra rámondta az áment, északi szomszédunk frissen-gyorsan kodifikálta, hogy aki felveszi a magyar állampolgárságot, az elveszti a szlovákot, bizonyos közalkalmazotti állásokból repül, és amennyiben megpróbálja eltitkolni dupla polgárságát, hétezer eurót fizet. Ennek nyilvánvalóan van visszatartó ereje, de az is igaz, hogy a Hetek azon kérdésére, miszerint „ha nem lennének a szlovák retorziók, ön folyamodna-e magyar állampolgárságért”, tízből tízen azt mondták: nem valószínű. Hogy ki mi alapján nem kér az anyaországi befogadásból, az meglehetősen változó.
Az egyik alapérv, hogy a magyar állampolgárság addig ért valamit, amíg bizonyos előnyökkel járt. „A kedvezménytörvényt, azt például szerettük” – nosztalgiázik Somorja legszélesebb válla. Ugyanis az Orbán-kormány által 2001-ben elfogadott, majd a Medgyessy-kabinet által feldúsított jogszabálynak hála a határon túli magyarok sokkal könnyebben juthattak be Magyarországra és így az EU-ba. „Most viszont akkor megyek át Győrbe, amikor tetszik, akkor mozizok ott, amikor akarok. Én Szlovákiában élő magyar vagyok, és ahhoz nekem nem kell semmiféle papír, hogy magyarnak érezzem magam” – szolgál etnikai ars poeticával a birkózó. Szerinte egyébként Szlovákiában a legjobb a magyarok helyzete, külföldi versenyein azt tapasztalta, hogy Romániában és Szerbiában bezzeg szorulnak, a Vajdaságban még otthon is halkan kell beszélni magyarul.
Egyébként a papír és a magyarság kérdése sokaknak beakadt. Egy óvónéni azon lamentál, hogy neki negyven gyereke van, magyarul és szlovákul beszél velük, délután a minisztériumban másodállás, és ott sincs baj. „Magyar nemzetiségű vagyok, de ebbe nem kell belekeverni a kettős állampolgárságot” – közli ellentmondást nem tűrően. A gulyáságyút narancsszínű aktivistapólóban (úgy látszik, mostanában mindenhol a narancs a magyar jövő színe) kezelő korpulens férfi szerint hülyeség ez a nemzetiségesdi, jól megvannak egymással, az ő fia szlovák óvodába jár, az asszony meg szlovák. Egy középkorú hölgy pedig annyit jegyez meg, hogy ő erősen magyar, de mindenkinek annak az államnak (nevezetesen Szlovákiának) a szabályait kell tolerálni, ahol él. Összességében csak egy kapucnis, sörtéshajú fiatalember jósolta, hogy lesznek itten problémák, de mibenlétüket nem taglalta, mert külföldön dolgozik.
Bugár Béla szerint a szlovákok szép lassan felismerik, hogy a gazdasági és társadalmi bajokkal kell foglalkozni, nem pedig a politika nacionalista csontján rágódni. „Idén fordult elő először, hogy Pozsonyban szlovák értelmiségiek március 15-én megkoszorúzták Petőfi Sándor emlékművét” – jelzi az idők puhulását Bugár. Aki szerint most viszont épp a Fidesz adott muníciót a fogyó népszerűségű kormánypártoknak – eddig ugyanis ezek pénzügyei körül forgott a kampány, ám két hete a magyarokat lehet ostorozni. „És Észak-Szlovákiában, ahol nem élünk együtt, elhihetik a népek, hogy félni kell a magyaroktól, és a kormánypártokra szavazhatnak” – jelzi a már idézett birkózó. Az pedig sovány vigasz, hogy Alkotmánybíróság elé került a szlovák állampolgársági törvény módosítása, ugyanis óvatos duhaj volt a parlament: a szlovák alaptörvény szerint nem lehet senkit önkényesen megfosztani állampolgárságától, a módosított jogszabály viszont csak azokat lökné ki a polgári jogokból, akik önkéntesen veszik fel a magyar állampolgárságot, azaz saját akaratukból mondanak le a szlovákról.
2010. 06. 04. (XIV/22)
