A fideszesek nem rejtették eddig sem véka alá a véleményüket a magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatban. Szinte az 1998-as indulásától fogva folyamatosan fogalmaztak meg kritikát, a kampány idején is kaptak egy-két „pofont” a pénztárak, mégis meglepetésszerűen hatott, hogy a kormány hozzá mer nyúlni a „szent tehénhez”. A miniszterelnök bejelentette: tizennégy hónapra felfüggesztik a magánnyugdíjpénztári befizetéseket, így a 9,5 százalékos nyugdíjjárulék döntő része, 8 százaléka az állami kasszába vándorol november 1-jétől, és csupán 1,5 százalék mehet a pénztárakba. Bár Matolcsy György igyekszik megnyugtatni az aggodalmaskodókat, mondván nem éri kár a hárommilliónyi érintettet, az esetleges későbbi jóváírás részleteiről hallgat, így marad az össznépi bizonytalanság.
Az aggodalom annál is inkább erősödik, mivel a felfüggesztés bejelentésével párhuzamosan a kormány részéről elkezdődött egyfajta pénztárellenes kommunikáció, mintegy megalapozandó a közhangulatot az úgymond veszteséget termelő intézmény ellen. A jelenlegi kormányzati retorika szerint járulékunk egyetlen biztos helye kizárólag az államkassza. Jól felépített kommunikáció révén a kormány egyértelművé tette, megnyitja a lehetőséget az állami nyugdíjalapba való visszatérésre. E kettő együtt pedig ki nem mondva, de arra sarkallja az embereket, hogy bizalmatlanságot, félelmet keltsen a pénztárakkal kapcsolatban, és biztos ami biztos, átmenjenek az állami nyugdíjalapba. A kormány ennek a stratégiának a jegyében kimondatlanul, de kivérezteti a pénztárakat. Mivel a következő több mint egy évben csupán 1,5 százaléknyi járulék kerül hozzájuk, gyakorlatilag működésképtelenné válnak, hiszen ez messze nem fedezi a működési költségeiket, mely meghaladja az 5 százalékot. Nem kizárt tehát, hogy több közülük spontán bezárja a kapuit, tömegek indulnak vissza az állam biztos karjaiba. Bár az első napokban nem fogalmaztak nyíltan a megszólalók, nem beszéltek államosításról, hanem inkább elbizonytalanításról, egyfajta átcsábításról szólt a hivatalos kommunikáció, lapzártánkkor a miniszterelnök egy interjúban rövidre zárta a témát. Kijelentette: „Az állam többé nem utal pénzt a magánnyugdíjpénztárakba, és azt javasolják az érintetteknek, hogy válasszák a biztonságos állami rendszert.” Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott egyértelművé tette sajtótájékoztatóján, hogy megszűnik a pályakezdők kötelező beléptetése a magánnyugdíj-pénztári rendszerbe.
Jól látható tehát, hogy a válságkezelés jegyében indított felfüggesztés valójában a magánnyugdíjpénztár intézmények megszüntetésére irányuló lépés lehet. Mint a pénztárakat tömörítő Stabilitás Pénztárszövetség számai szerint az átlagjövedelem után havonta 10 ezer forintot fizetünk be a pénztárakba, így a 14 hónapos alatt 140 ezer forinttól és annak kamataitól esnek el a tagok. A kárpótlás módjáról és idejéről egyelőre semmilyen információ nem került napvilágra.
Mi a probléma?
Felmerült a kérdés, miért intézett ilyen heves támadást a kormányzat egy tizenkét éve törvényesen működő intézmény ellen? A liberális gazdaságpolitika az öngondoskodás elvének, az államtól való függetlenség fontosságát hangsúlyozva vezette be és tartotta életben a magán- és önkéntes nyugdíjpénztárakat. Ennek megszüntetése pedig álláspontjuk szerint – a fenti elvek megsértésén túl – sérti a jogbiztonságot, hozzátéve, a pénztárak valóban nem voltak képesek jelentős hozamot „kitermelni” a tagok számára, s így hozzájárulnak a deficit és az államadósság növekedéséhez. Ezzel szemben a jobboldali közgazdászok kezdetektől fogva alapjaiban bírálták a nyugdíjrendszer második, illetve harmadik pillérét. Alapelvük az erős állam, az állami gondoskodás, melynek elengedhetetlen része a nyugdíjak központi „kiosztása”. Kun János közgazdász számításai szerint a magánnyugdíjpénztárak okán a GDP 8 százalékával nagyobb az államadósság. A pénztárak miatt a tb-kasszában 354 milliárdos negatívum keletkezik, amelynek hozzávetőlegesen 150 milliárdba kerül az államadósság kamatterhe.
Másik gyakran hangoztatott kifogás a második pillér ellen az, hogy nem túlzottan sikeres a befizetések befektetésében.
Selmeczi Gabriella kijelentette, a magánnyugdíjpénztárak válságban vannak, súlyos veszteségeket szenvedtek el, ezért a kormánynak gyorsan lépnie kellett, hogy megvédje a pénztártagok befektetéseit, vagyonát. Bár eddig csak a hozam kevesellését fogalmazták meg kormányzati részről, Selmeczi továbbment, feladatának nevezte, hogy megvizsgálja, „hová tűnt a pénztártagok befizetése”. Miközben a befizetések nyilvántartása nyilvános, arról írásos tájékoztatást kapnak a tagok. Egy ellenőrző szerv sem tett kifogást a pénztárak pénzkezelésével kapcsolatban.
Maga a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF ) sem talált arra utaló jelet, hogy felelőtlenül gazdálkodtak vagy törvénysértően működtek volna a pénztárak. A felügyelet vizsgálata során megállapította, hogy a pénztárak 2008-ban – a válság kirobbanásának évében – valóban jelentős, majdnem 422 milliárd forintos negatív hozamot értek el, de 2009-ben már 458 milliárd forintos hozamot produkáltak, sőt az idén az első félévben további 117 milliárd forinttal gyarapították a befizetéseket. Való igaz, hogy drágán működnek a pénztárak (4,5-5 százalék, szemben az állami 2 százalékkal), ám a maximális költségszintet törvény szabályozza.
A PSZÁF azt is megjegyzi, hogy a tagok kvázi reál hozamgaranciát kaptak, hiszen nyugdíjba vonuláskor a pénztár számítást végez, milyen lenne az egyenleg, ha a havi befizetések az adott hónap inflációs rátájával megegyező kamattal növekedtek volna, ha a pénztár ennél kevesebb hozamot produkált volna az évek során, és a Pénztárak Garancia Alapból kipótolja.
2010. 10. 22. (XIV/42)
