„Körülbelül ezer ember van kint a Kaszr El Eini utcában. A harcok egész nap zajlanak, folyamatosan repülnek a kövek és a Molotov- koktélok, amire a rendőrök könnygázzal és sörétesekkel válaszolnak” – írta angol ismerősöm, Bryoni Crawley a Twitteren a kairói zavargásokról.
A lány ismert „expat” blogger, végigtudósította az egész egyiptomi forradalmat. „Amikor odamentem, akiket megkérdeztem, azt mondták: »azért jöttünk ki, hogy megvédjük a prófétánkat«. A legtöbb tüntető azonban nem is látta az inkriminált videót, mely a prófétát homoszexuálisként, pedofilként és alkoholistaként ábrázolja. Azt mondták, hogy a prófétát védik, ellenben a tömegben kaptam pár szexuális jellegű ajánlatot is, mert külföldi nő vagyok” – számolt be a tüntetésekről a Heteknek.
Telefonos megkeresésünkre Márk Gámál kopt keresztény emberi jogi aktivista azt nyilatkozta, a város keresztény negyedeit harckocsikkal megerősítette az iszlamista kormányzat, de a keresztények és a külföldiek rettegnek, hogy az amerikai nagykövetség után „ők következnek”.
A kopt keresztények félelme nem légből kapott, a forradalom óta rendszeresek a szélsőséges iszlamisták által szervezett pogromok az országban. Az a tény pedig, hogy a videó producere Nákúla Bászeláj Nákula, egy Amerikában élő egyiptomi kopt keresztény, csak olaj lehet egy újabb vallási összecsapáshoz az országban, függetlenül attól, hogy Bászeláj gyakorolja-e a vallását, vagy sem.
A Mohamed-videó által kirobbantott általános zavargásokkal szemben azonban mindenki értetlenül áll. Az egyiptomi közéletben számtalan összeesküvés-elmélet kering, a szélsőséges iszlamisták tőkekovácsolásától kezdve az izraeli–iráni háború előkészítéséig. Tény, hogy a videó körül kirobbant botrány túl közel van a szeptember 11-ei terrortámadások évfordulójához. De miért reagálnak így az arabok egy amatőr filmre?
„A Közel-Keleten a szólásszabadság jogának gyakorlása értelmezhetetlen, különösen vallási kérdésekben” – nyilatkozta a Hetek tudósítójának Dr. Mohamed Hamada vallástörténész, politológus. Elmondása szerint, mivel az arab országok sosem voltak demokratikus államok, a Közel-Kelettől teljes mértékben idegen, hogy megértse és tolerálja a véleményeket, melyek „kívülről vagy belülről”, civilektől érkeznek.
Magának a civil társadalomnak a koncepciója is idegen: olyan országokról beszélünk, melyekben nem különül el az egyén a közösségtől, semmi sem történhet a teljes közösség legitimációja nélkül. Ezért nem tudják a tüntetők értelmezni, hogy nem az Egyesült Államok kormányzata készítette a kérdéses videót. A Közel-Keleten az állam vagy betilt egy ilyen filmet, és felelősségre vonja a készítőit, vagy támogatja azt, ha mással nem, azzal, hogy hagyja megjelenni.
Azért az általános felháborodás, mert a Közel-Keleten semmilyen körülmények között nem jelenhet meg ilyen jellegű film. Bár egy-egy televíziós műsorban mondhatnak vadakat a szélsőségesek, a legtöbb, más vallásokat gúnyoló „alkotás” már kormányzati megrendelésre készül, elég, ha például a Fitna-film vagy a Mohamed-karikatúrák megjelenése utáni „ellenfilmek” dömpingjére gondolunk, melyeket például az iráni kormányzat rendelt meg.
A vallás, ellentétben a „Nyugattal”, teljes mértékben identitásképző, annak kigúnyolása körülbelül olyan, mint egy-egy nemzetállam zászlójának a meggyalázása. A Közel-Keletre a nacionalizmus ideológiája jóval később érkezett meg, a kolonalizmus
korszaka alatt így az egyetlen identitásképző, mellyel az arabok meg tudták határozni magukat, az iszlám volt. Az iszlám pedig nem ismer nemzetállamokat, a világot gyakorlatilag két részre osztja, a muszlimokra és a nem muszlimokra. Ebben az értelmezési kontextusban pedig az történt, hogy a Nyugat meggyalázta az arabok kollektív identitását, ezért vannak minden muszlim országban tüntetések. A filmre adott amerikai kormányzati reakciók, például Hillary Clinton külügyminiszter asszony elhatárolódása a kormányzat nevében, későn érkeztek, amikor már zajlottak a támadások. „Nem tartom elképzelhetetlennek, hogy az amerikai követségek támadása átalakulhat egy általános xenofóbiába, ami más követségek megtámadásához is vezethet” – nyilatkozta Dr. Hamada.
„Amellett, hogy nyilvánvalóan sértő egy ilyen videó, a reakciók úgy látszik, előkészítettek – vélekedett a Hetek megkeresésére Mohamed Gámál Huszein politikai szakíró. – Ne felejtsük el, hogy a forradalmak után a legtöbb arab országban elsöprő többséggel nyertek a politikai iszlamisták, ők adják a parlamentek többségét, és például Egyiptomban az elnököt is. A politikai iszlamizmus azonban nem egy tömb: a mérsékeltektől a kalifátus kikiáltását követelő szélsőségesekig mindenki megtalálható benne.”
Egyiptomban előállt az a helyzet, hogy éles ellentétbe került a mérsékelt Muzulmán Testvériség a fundamentalista szalafi mozgalommal – értelemszerűen a tüntetők egy jelentős része szélsőséges iszlamista, akikhez csatlakoztak az írástudatlan tömegek. A szalafik célja minél teljesebben ellehetetleníteni a Testvériség kormányzását. Jelenleg Mohamed Morszi elnöknek azokat kell „megvédenie”, akik megsértették a saját pártjának is alapját képező iszlámot, ha nem akar teljes mértékű külpolitikai elszigetelődést azzal, hogy „magára haragítja” az Egyesült Államokat. Jó döntést egyszerűen nem tud hozni: ha nem rendel ki elegendő erőt az amerikai követség védelmére, az Egyesült Államok reklamál (Barack Obama elnök már se nem barátnak, se nem ellenségnek nevezte az országot), ha viszont kivezényli a rendőrséget, az iszlamisták azzal fogják vádolni, hogy a saját népe, és legfőképpen az iszlám ellen támad.
„Egy-egy ilyen videóból igenis kovácsolódik politikai tőke” – állítja Huszein. Az, hogy ez a videó eljutott az arab társadalmak legaljára is, arról árulkodik, hogy tudatos szervezőmunka áll a terjesztés mögött. Hiába érhetőek el mindenki számára a YouTube-videók, valakik lemásolták, sokszorosították, eljuttatták a szélsőséges imámokhoz, akik olyan falvakban is prédikáltak, ahol nemhogy internet, de áram vagy folyóvíz sincs.
Ha pedig az „istenkáromlás” bekerül a Közel-Kelet közbeszédébe, a dominó már megállíthatatlan – az alulképzett tömegek úgy fogják értelmezni, hogy megsértették az identitásukat, nem kell ismerniük a részleteket. Arra mennek, amerre vezetik őket.
Líbiában az Egyesült Államok követsége elleni támadás akár válasz is lehetett a szekuláris győzelemre, Egyiptomban egyértelműen egy belső iszlamista konfliktus állhat a háttérben, Jemenben pedig az általános tüntetések remek ürügyül szolgálnak, hogy elterelődjön a lakosság figyelme arról, hogy az ország gyakorlatilag a humanitárius katasztrófa szélén áll. A Mohamed-videó ügye minden arab országban a politikai palettára került.
Magyar vonatkozásban összefüggésbe hozzák a botrányt az Egyiptomban állomásozó békefenntartó misszióban szolgáló magyar kontingens megtámadásával is. Névtelenséget kérő forrásaink szerint – bár személyi sérülés nem történt – a destabilizálódó Sínai-félsziget szélsőséges iszlamistái már nemcsak az egyiptomi hadsereget tekintik célpontjuknak, hanem bármilyen nyugati szervezet munkásait is. A kérdés az, milyen hosszú távú következményei lesznek a jelenleg zajló zavargásoknak az arab országok külpolitikájára.
2012. 09. 21. (XVI/38)
