A magyar lakosság évente 37 milliárd forintot költ temetésekre – legalábbis ezt az összeget kapjuk, ha az évi 130 ezer halálozást beszorozzuk a tavalyi 287 ezer forintos temetési átlagköltséggel. Ez az átlagár a koporsós és urnás eltemetésre vonatkozik, de Horváth József, az Országos Temetkezési Egyesület és Ipartestület (OTEI) elnöke szerint településtípustól, régiótól, no meg cégektől függően akár kétszeres, olykor még nagyobb különbségek is lehetnek a különböző szolgáltatások árai között.
Elsősorban a lakosság elszegényedése, másodsorban a szemléletváltozás okozza, hogy a koporsós temetés, akárcsak az egyházi ceremónia, ma egyre kevésbé jellemzőek. 2008 óta egyre népszerűbb a temetkezési szolgáltatások széles palettáján a „sima” hamvasztás és urnakiadás, mert ez a legolcsóbb. A hazavitt urnák száma évi több ezerre becsülhető, és számuk növekszik. A hamvasztás minimál szolgáltatásnak számít, ami feketén bruttó 40 ezer forintba, abszolút legálisan viszont a duplájába kerül: hamvasztási díj nettó 12-20 ezer, plusz a különböző ügyintézések, dokumentációk beszerzése és a szállítások.
Akik több pénzt nem akarnak, vagy nem tudnak halottaikra fordítani, azok hamvasztás után az urnát vagy hazaviszik nejlonzacskóban, vagy „ottfelejtik” a kegyeleti szolgáltatónál, ahol Horváth József szerint azt évekig megőrzik. A zacskóban hazavitt, s nem egyszer kukában, esetleg Balatonban, Dunában, erdőben vagy akár a konyhaszekrény tetején landoló urnák szaporodó száma nagy gond a szakmában, a szakemberek szerint ez a trend ellentmond a temetkezés ősi hagyományának is, ami éppen azért alakult ki, mert a gyász feldolgozásában komoly szerepe van a közösségi rituáléknak, melyek kiveszése tömeges lelki betegséget idézhet elő a társadalomban. Nem véletlen, hogy a romák a temetési szertartást a mai napig komolyan veszik – vélekedik Puskás Béla, a Somogy Temetkezési Kft. ügyvezetője.
2012. 10. 31. (XVI/44)
