hetilap

„Kilenc hónapja szenvedünk az extrém iszlamisták térhódításától. A félelem áthatja a földünket, a szélsőségesek a legkisebb emberi vétket sem tolerálják: a házasságon kívül párkapcsolatban élők megtorlása, a tolvajok végtagcsonkítása, a dohányosok és alkoholfogyasztók erőszakos szankcionálása, tehát az emberi jogok teljes tiprása zajlik országunkban! Iszonyatos körülmények között élünk. Depressziós vagyok és végtelenül kiábrándult. A családom túlélése reményében fordulok most hozzád, és arra kérlek, amennyiben lehetőséged van rá, küldj egy kis pénzügyi támogatást, ami óriási segítséget jelentene számunkra. Máshoz már nem tudok fordulni, ezért bízom benne, hogy Te segíteni tudsz” – Szilasi Ildikó Hermina antropológus, Afrika-szakértő már novemberben ilyen elkeseredett e-maileket kapott a harmincas éveiben járó, többgyermekes K. Daoudától, a belső Maliban, Mopti városában élő idegenvezetőtől. Akkor még az ilyen és hasonló segélykiáltásokból nem rajzolódott ki pontosan, hogy milyen nagyságrendű és mennyire sürgető a probléma Észak-Maliban. A levelek azonban november óta elhallgattak.
A héten – telefon és skype segítségével – újra elértük Daoudát. „Moptiban vagyok, 60 kilométerre Konna városától, az iszlamista megszállástól. Aki csak tehette, már elmenekült innen. A legtöbben a közeli Segou városba és a fővárosba, Bamakóba mentek. Az emberek félnek, mindent áthat a rettegés” – mesélte a muszlim vallású férfi. Azok a sorstársaik pedig, akik északról menekültek Mopti felé, kegyetlenségekről, fegyverropogásról és a civilek terrorizálásáról számoltak be. Daouda pénz híján nem tudott biztonságos vidékre utazni, így Moptiban várja, hogy jobbra forduljanak a dolgok. „Nem csinálunk semmit, semmi nem történik.  Bent vagyunk a házban, és várjuk, hogy egyik nap elteljen a másik után. Munkalehetőség nincsen, a város kiürült, a piactér sem zsibong már” – tette hozzá.
A dogon származású, angolul és franciául is beszélő „guide” néhány éve még a prosperáló turisztikai ipar áldásait élvezve csoportok tucatjait kalauzolta el dogon földre, hogy a mesébe illő, takaros, kúp alakú kunyhók között, a tiszta afrikai égbolt alatt a turisták is kísérletet tegyenek a Szíriusz megfigyelésére, ahogy dogon elődök tették egykor. „Manapság nincsenek turisták Maliban, az üzletág átmenetileg összeomlott. Abból a segélyből tengődöm, amit egykori klienseim küldenek Western Unionon. Egy francia utasomtól 50 eurót kaptam. László, Budapestről 100 eurót küldött. Ezekből a pénzekből próbáljuk kihúzni, mert segélyszervezetek sem járnak már erre” – foglalta össze helyzetét Daouda, aki örül annak, hogy Franciaország katonákat küldött az országba, és így a nemzetközi figyelem rájuk összpontosul. „Már csak ki kell várni a végét! Bízunk abban, hogy hamarosan minden rendeződni fog, mi pedig visszakaphatjuk régi életünket” – jegyezte meg.
 Az iszlamisták előretörésével a keresztények tömegei is kénytelenek voltak elmenekülni az ország északi vidékeiről, ahol a lázadók uralmat szereztek. Közülük sokan szintén a fővárosban, Bamakóban találtak menedéket. A hadi helyzet miatt itt is szigorú intézkedéseket vezettek be, ám az emberek között tapintható feszültség ellenére a helyzet mégis nyugodt, mint ahogy a déli vidékeken általában. Erről Kambou Josié, keresztény aktivista beszélt a Heteknek, aki azt is elmondta, hogy korábban a muzulmán és a keresztény lakosság békében tudott együtt élni az országban. Remélik, hogy az iszlamista lázadók leverésével a helyzet hamarosan helyre fog állni, és a dolgok visszatérnek a megszokott kerékvágásba. „Maliban a lakosság nagyjából egy százaléka evangéliumi keresztény (90 százalék a muszlimok, és 5-5 százalék az összes keresztény és az animisták aránya – a szerk.). A szabad vallásgyakorlást biztosító alkotmány alapján hirdethetjük az evangéliumot, és közösségeket alapíthatunk, vagyis normális körülmények között, békében élhetnek együtt muzulmánok és keresztények” – fogalmazott a férfi. Hozzátette, hogy Bamakóban a lakosság megmentőként fogadta a francia katonákat, sokan még a francia zászlót is kitették a nemzeti zászlójuk mellé. „Meglehetősen sok menekült keresztény gyűlt össze a fővárosban. Egy olasz misszionárius hölgy elmesélte, hogyan törtek be a lázadók hozzájuk Agaóba, ahonnan aztán a kormányerők szabadították végül ki.” – mondta Kambou Josié.
A Maliban zajló konfliktus részben a függetlenségét 1960-ban elnyerő egykori francia gyarmat mindenkori kormányai, illetve az északi területeken élő, kereskedelemmel, állattartással és nem utolsósorban csempészettel foglalkozó tuareg népcsoport szembenállására vezethető vissza – világított rá a Heteknek Besenyő János, a Magyar Honvédség Geoinformációs Szolgálatának osztályvezetője. A több misszióban is részt vett Afrika-szakértő alezredes kiemelte: a függetlenségi törekvéseikben újra megerősödő tuaregek és a térség radikális iszlamista csoportjai – amelyek egy saría alapján álló hamisítatlan terrorállamot álmodtak meg Maliban – egymásra találtak. A tuaregek – egészen pontosan a Nemzeti Mozgalom Azawad Felszabadításáért (MNLA) nevű szervezet – egy éve átfogó támadást indított az északon állomásozó kormánycsapatok ellen. Az offenzívát segítette a márciusban végrehajtott katonai puccs, amely megdöntötte a hivatalban lévő kormányt. A katonai hatalomátvétel azonban rövid életűnek bizonyult, és augusztus végén új kormányt választottak Maliban. Az önmagával is harcot vívó központi hatalom gyengeségét kihasználva a tuareg felkeléshez csatlakoztak az iszlám radikálisok, köztük az Al-Kaida helyi egységei (Al-Kaida in Maghreb), az Anszar Dinee (a Hit Védelmezői), a nigériai Boko Haram, valamint egyéb arab milíciák.
Három északi régió – Kidal, Gao és Timbuktu – elfoglalása után a tuaregek – akik között bőven akadtak olyanok, akik korábban Kadhafi líbiai vezető zsoldjában állva jelentős harci tapasztalatra és fegyverkészletre tettek szert – kikiáltották saját köztársaságukat. Az iszlamistáknak azonban ez nem volt elég – mondja Besenyő János –, ők nem világi, hanem vallási alapon álló államot akartak létrehozni. A saría bevezetését meg is kezdték a hatalmukba került területeken (lásd keretes írásunkat). A tuaregek egy része ugyanakkor nem értett egyet ezzel, így a szövetség repedezni kezdett, sőt a két csoport egymás ellen fordult. Július végére az MNLA szinte az összes befolyását elveszítette az északi területeken, ahol a hatalmat az iszlamista csoportok ragadták magukhoz.
A már idézett Kambou Josié mindehhez hozzátette, a tuaregek többnyire muzulmánok, de általában nem üldözik a más vallású lakosságot. „Tiszteletben tartják a keresztényeket, ezért különbséget kell tenni köztük és az iszlámisták között, még akkor is, ha ideiglenesen egymás mellé kerültek” – mondta. Hasonlóan vélekedik a már szintén citált K. Daouda is, aki muzulmán létére sem ért egyet az iszlám radikálisokkal. Sőt, mint mondta, a szélsőségesek – akik között nem csak afrikaiak vannak, hanem pakisztániak, afgánok, algériaiak is – radikális és agresszív viselkedését a mali vallási vezetők, az úgynevezett marabuk szintén elítélik. „Véleményük szerint a szélsőségesek vallásértelmezése hibás, a Korán kiforgatásával egy téves vallásjogi rendszert próbálnak bevezetni. A lázadókhoz csatlakozó tuaregek pedig csak kapva kaptak azon az alkalmon, hogy a régóta vágyott északi függetlenségi harcukba fogjanak, a fegyverekkel felszerelt iszlamisták oldalán” – vélekedett.
„A tuaregek alapvetően szekuláris beállítottságúak, akikkel elvileg meg lehet egyezni. Az iszlám szélsőségesekkel azonban érdemben nem lehet tárgyalni” – mondta Besenyő János, hozzátéve, hogy az utóbbiak között az Al-Kaida in Maghreb a hangadó, amely csoport alapvetően egy ernyőszervezet, és több, részleges önállósággal bíró „alvállalkozással” rendelkezik. A szakértő szerint Mali a Samuel Huntington által leírt kultúrák közötti harc színtere lett, ahol katonai értelemben valószínűleg a franciák és európai szövetségeseik (köztük mi magyarok – lásd keretes írásunkat), valamint a konfliktus megoldására jelentkező afrikai országok győzni fognak. Ugyanakkor az alapproblémát a jövő érdekében meg kell oldani, vagyis a tuaregekkel ki kell egyezni – ellenkező esetben a történtek újra megismétlődhetnek. Éppen ezért érdemes lenne a szövetségeseknek megfontolniuk a tuaregek ajánlatát, hogy akár fegyveresen is harcolnának az iszalmisták ellen.  
„Ha nem sikerül a régiót konszolidálni, akkor tovább bővül az Európa felé irányuló illegális migráció, ami a déli államokban már most is megoldhatatlan gondot jelent, valamint új lendületet vesz a fegyver- és drogcsempészet, és megerősödik a kontinens terrorfenyegetettsége” – vetítette előre a kockázatokat Besenyő János. Hozzátette: az Afrikában erősödő iszlám radikalizálódás elleni harc azért is stratégiai jelentőségű a Nyugat számára, mert a jövő nyersanyagszükségleteinek kielégítése elképzelhetetlen a fekete kontinens forrásaihoz való hozzáférés nélkül. Márpedig szélsőséges iszlám befolyás esetén ez szinte elképzelhetetlen – erre példa az algériai túszdráma is.
A tisztán látható veszélyek ellenére eleinte az Európai Unión belül is vita volt arról, hogy szükséges-e beavatkozni a mali konfliktusba. „Amíg a muszlim lázadók csak az ország északi részét foglalták el, addig ez nyugtalanító volt ugyan a Nyugat számára, de mindenki ódzkodott a beavatkozástól. Egy terrorállam kialakulásának veszélye azonban, úgy tűnik, felrázta Európát. Bár maguk a franciák sincsenek könnyű helyzetben, hiszen a baloldalt könnyen a neokolonizáció vádja érheti, és egy idő után a katonai áldozatokat is nehéz megmagyarázni a hazai közvélemény előtt” – mondta el a Heteknek Schöpflin György, az Európai Parlament külügyi bizottságának magyar tagja.
A helyzetet súlyosbítja, hogy az öreg kontinensnek „házon belül” is szembe kell néznie a muszlim terjeszkedés jelentette kihívásokkal. A képviselő ezzel kapcsolatban szintén a civilizációk összecsapásának huntingtoni elméletére hivatkozott, kiemelve, hogy a radikális iszlám és a szekuláris Nyugat „nem tud egymással mit kezdeni”. A szélsőségesek éppen azokat a szabadságjogokat használják ki a kontinensen, amelyeket a végletekig tagadnak, ráadásul nem hajlandóak még meghallgatni sem a másik fél érvelését.  
A korábban a Londoni Közgazdasági Egyetemen politológiát tanító professzor tapasztalatai szerint a muzulmán nők inkább hajlamosak az asszimilációra, hiszen számukra Európa valóban az emancipációt jelenti. „A fiatal férfiak azonban nagyon rosszul alkalmazkodnak Európához, mindig érezhető bennük egyfajta fortyogás. Ennek az oka vélhetően az, hogy a szabadságjogokat arculcsapásként élik meg, úgy érzik, hogy azok alapjaiban kérdőjelezik meg a muszlim környezetben magától értetődő tekintélyüket” – mondta Schöpflin György. (Közreműködött: Besenyő János, Szilasi Ildikó Hermina, Földvári Katalin)

Magyarok mennek Maliba?

200 ezer keresztény menekült

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek