Méir Dworzecky túlélő a következőket mondta a holokauszt alatti zsidó ellenállásról: „Helytállás alatt a zsidó nonkonformizmus és a zsidó viselkedés minden olyan fajtáját és formáját értjük, melyeknek célja a nácik terveinek, tehát a zsidók kiirtásának, s halálukba vonulásuk előtt, emberi mivoltukból való kifordításának meghiúsítása.” Véleménye szerint az ellenállás tehát minden olyan cselekedetre vonatkozik (nem csupán a fegyveres felkelésre), amellyel a zsidók megszegték a náci rendelkezéseket az életben maradásuk érdekében.
Talán az elsők között a Vilniusban élő Abba Kovner ismerte fel, hogy a nácik a zsidóság teljes elpusztítására törekszenek. A Hasomer Hacair (Ifjú őrök) nevű cionista ifjúsági szervezet tagja 1942. január 1-jén a vilniusi gettóban több helyre eljuttatta következő kiáltványát: „Aki a gettó kapuján kilépett, nem fog visszatérni. Számoljatok le az illúzióitokkal. Gyermekeitek, férjeitek már nincsenek többé. Ponar nem munkatábor. Aki odakerült, agyonlőtték. Hitler azon mesterkedik, hogy kiirtsa az európai zsidókat… Nem vagyunk hajlandóak vágóhídra menni, mint a birkák. Igaz, gyöngék és védtelenek vagyunk, de az egyetlen válasz, amit a gyilkosoknak adhatunk: harc. Inkább essünk el szabad harcosokként, mint hogy a gyilkosok kegyelméből éljünk tovább.” Ez a kiáltvány elterjedt a különböző kelet-európai gettókban titkosan működő cionista ifjúsági szervezetek között, köszönhetően az illegálisan működő zsidó futároknak. A zsidó nép teljes megsemmisítésére irányuló terv felismerése szinte ugyanakkor született meg, amikor a nácik elhatározták, hogy az éheztetést, halálra dolgoztatást, agyonlövést felváltják az európai zsidók iparszerű megsemmisítésével (Wannsee konferencia, 1942. január 20.).
Ez a felismerés azonban nem vált azonnal fegyveres ellenállássá, hiszen ezek a huszonéves zsidó fiatalok, nők és férfiak, felelősséget éreztek a közösségért. Tudták, hogy a nácik és szövetségeseik minden fegyveres akcióra brutálisan fognak válaszolni, ami elsősorban a gyengéket és védteleneket sodorja még nagyobb veszélybe. Ezért tevékenységükkel az Endlösungba bevont területeken a lehető legváltozatosabb formában igyekeztek küzdeni a megsemmisítő politika ellen. Mivel a nácik egyik fontos célja az volt, hogy a kirablásra és meggyilkolásra ítélt embereket dehumanizálják, ezért az ellenállás arra is hangsúlyt helyezett, hogy az áldozatoknak segítsen megőrizni emberi mivoltukat. Ennek egyik fontos részeként a betiltott vallási életet titokban, de mégis közösen folytatták.
2013. 04. 12. (XVII/15)
