Zsidók a mai Magyarország területére a 2. században érkeznek először, rabszolgákként a római légiókkal. A régészeti leletek később még zsidó közösségek működését is sejtetni engedik. A zsidó jelenlét azonban barbár támadások miatt az 5. század közepére a térségben megszűnik.
A 9. században a magyarok több éven – egyes történészek szerint több évtizeden – keresztül is törzsszövetségben élnek a többségében zsidó vallású kazárokkal, akik a 8-9. század táján térnek át Ábrahám hitére.
854 előtt a magyarok két részre szakadnak: egy részük Perzsia irányába, a többiek pedig az Etelközbe vándorolnak. Utóbbiakhoz a kazárok közül kiszakadt kabar törzsek is csatlakoznak. A honfoglaló magyarok keresztény, muszlim és zsidó hitűekkel karöltve 895-ben indulnak a Kárpát-medencébe. Hazánk területén élő zsidókról a „kazár levélváltás” is beszámol: a córdobai kalifa államügyeinek intézője, Chaszdáj Ibn Sáprút a 9-10. század táján a „Hungarinban lakó zsidók” segítségével juttatja el levelét a kazár zsidóknak. Egy másik feljegyzés pedig 965-ből magyar területekről prágai vásárokra érkező zsidó kereskedőkről ír.
A „magyar kalandozások” a 10. század második felében érnek véget, Róma először 963-ban küld térítő püspököt Magyarországra. Az első expedíció meghiúsul, így a térítő tevékenységek a 970-es években kezdődnek el. Róma tanításai ugyan nehezen vernek gyökeret, de mind nagyobb befolyásuk a magyar-zsidó kapcsolatot fokozatosan megmérgezi.
Az Árpád-házi királyok igyekeznek megőrizni szuverenitásukat Rómával szemben, így alapvetően toleráns politikát folytatnak a zsidók irányában. A 11. században engedélyezik a keresztesek pogromjai elől menekülő zsidók letelepedését, tudunk arról, hogy rövidesen több magyar városban zsidó közösségek, iskolák jönnek létre. Hazánkban a 14. századig nincs intézményes zsidóüldözés.
István király Magyarországon átvezető zarándokutat nyit Jeruzsálembe, ott pedig zarándokházakat alapít. Halála után rövid időre a kabar törzsből származó Aba Sámuel kerül trónra, személyében egyes történészek szerint zsidó vallású királyt tisztelhetünk.
Üldözés: ahogy Róma megkívánja
A hazánkban élő zsidók jogainak első komolyabb korlátozása pápai nyomásra az 1222-ben kiadott Aranybullában fogalmazódik meg. II. Andrásnak (1205–1235) azonban esze ágában sincs betartani az előírásokat, végül a pápai akarat 1233-ban a beregi erdőben esküre kötelezi: be kell tartania az Európa-szerte érvényesített, 1215-ös lateráni zsinat zsidókkal kapcsolatos rendelkezéseit, mely a zsidókat eltérő öltözékkel, jelvénnyel különbözteti meg, korlátozza letelepedésük helyszíneit, kereskedő tevékenységüket. Központi, megalázó hittérítési eljárásokat is eszközölnek velük szemben. A rendelkezéseket végül András fia, IV. Béla (1235–1270) érvényesíti, s ezzel az országot gazdasági csődbe sodorja. Az ország pápai engedéllyel, a zsidók gazdaságba való újbóli bevonásával áll helyre.
Az Árpád-ház kihalásával (1301), az idegen uralkodókkal, Róma tanainak terjedésével, a német polgárság bevándorlásával azonban hazánkban is a nyugat-európai modellhez kezd hasonlítani a zsidókhoz való viszony.
Először 1290-ben Angliából űzik ki a zsidókat, majd a pusztító pestisjárvány terjesztésének vádjával (kútmérgezés) Európa-szerte zsidó közösségek tömkelegét számolják fel. Hazánkban I. (Nagy) Lajos rendeli el kiűzetésüket először az 1360-as évek táján. Négy évvel később azonban az ország anyagi ügyei úgy kívánják, hogy visszahívják őket. Hazánk városlakó német polgársága azonban konkurenciát lát bennük, s több városban zsidóellenes zavargásokra kerül sor. A zsidók a 14. század végére önvédelemből a nagyobb városokban (pl. Buda, Pozsony) már gettóban kényszerülnek élni.
Luxemburgi Zsigmond (1387–1437) uralma meglehetősen ellentmondásosnak bizonyul: anyagi érdekei a zsidók támogatására ösztönzik, ugyanakkor ő az, aki kiadja az úgynevezett Budai jogkönyvet, melyben „galád, nyakas, büdös, Istent eláruló népség”-nek bélyegzi a zsidókat, s egyéb kötelezettségek mellett veres köpeny és sárga folt viselését követeli. Mindezzel együtt azonban a zsidók helyzete még mindig jobb Magyarországon, mint Nyugat-Európa más térségeiben.
2014. 01. 31. (XVIII/5)
