Közgazdász körökben nagy felbolydulást okozott az utóbbi időben egy francia szakember, Thomas Piketty, aki a Tőke a huszonegyedik században című könyvével újraértelmezte a tőke fogalmát. A 700 oldalas mű nagy hullámokat vert, manapság a legnívósabb közgazdasági konferenciákon is sűrűn hivatkoznak rá, noha éles kritikák is megfogalmazódtak már vele szemben. Piketty elméletének lényege, hogy a vagyoni és társadalmi különbségek csak növekedni fognak a jövőben, ami új kihívások elé állítja majd a társadalmakat. Nemes egyszerűséggel kijelenti: „Bebizonyítottam, hogy a jelenlegi körülmények között a kapitalizmus egyszerűen nem működik.”
Noha a könyvet csak nemrég fordították az eredeti franciából angolra, az angolszász sajtó máris olyan szabadgondolkodóként és demokrataként emlegeti Pikettyt, aki egyenesen a 21. század Alexis de Tocqueville-je. Könyvét a közgazdasági elméletek olyan „vízválasztójaként” méltatják, amely az Economist szerint felülírta az utóbbi kétszáz év egyenlőtlenségekkel kapcsolatos elméleteit. A kötet Amerikában heves vitákat váltott ki a kapitalizmus dinamikáját illetően, különös tekintettel arra a szűk elitre, amely a világ gazdagságát egyre nagyobb mértékben vonja az ellenőrzése alá.
Piketty és munkatársai mintegy kétszáz év adatait és több ország adóbevallási gyakorlatát vizsgálva jutottak el fajsúlyos következtetéseikre. A szakember szerint a tőke „vak”: ha a hozadéka meghaladja a bérek és a termelés reálnövekményét, akkor nyilvánvaló, hogy a tőke aránytalanul gyorsabban fog nőni a jövőben, mint a termelés. Ergo a vagyoni különbségek exponenciálisan megugranak.
2014. 04. 30. (XVIII/18)
