Malmö megadta magát – így értelmezte az elmúlt években kialakult helyzetet a svéd sajtó egy része. Az a része, amelyik nem tudta hétköznapi tényként elfogadni, hogy Malmőben – éppen úgy, mint számos más svéd városban, sőt Európa-szerte – muszlim miniállamok sora alakult, amelyek a saria jog alapján állva elutasítanak mindenfajta nyugati értéket. Az elutasítás nem csak elvi álláspont: az állami szolgáltatások biztonságos működése sem biztosított ezekben az úgynevezett „no-go” zónákban, ahová a mentők, a postások, a rendőrök is félve lépnek be – ha egyáltalán belépnek: az állam gyakorlatilag elvesztette a kontrollt saját területe fölött. Ezek a zónák a nem muszlimok számára kifejezetten veszélyesek – különösen a nőknek, ha nem tartják be a szigorú muszlim öltözködési szabályokat. A harmadik legnagyobb svéd város, Rosengrd negyede az egyik ilyen hely, ahol a közelmúltban a muszlim fiatalok a lángra gyúlt mecsetet is megvédelmezték az oltani igyekvő tűzoltóktól, kövekkel dobálva meg őket. A svéd rendőrség nemigen kísérletezik a „no-go” zónák megrendszabályozásával a 2013-as stockholmi gettózavargások óta, amikor több száz autót és épületet gyújtottak fel. Ma muszlim bandák által fenntartott autós ellenőrzőpontok állnak az utcákon, ügyelve a „rendre”.
Elemzők a liberális bevándorlási törvényeket és azt az öngyilkos európai politikát okolják mindezért, amely szerint az egyetlen fenyegetést az erőszakos szélsőségek jelentik. A több évtizedes multikulturális politika, amelynek következményeként Európa városaiban párhuzamos társadalmak alakultak ki, egyre inkább kontraproduktívnak bizonyul. A „vendégek” nemhogy nem kívánnak igazodni a befogadókhoz, hanem jószerével őket tessékelik ki saját otthonaikból. Svédország egyébként az egyik legliberálisabb bevándorlási politikával rendelkező európai ország, így nem csoda, hogy a legsúlyosabb problémákkal küzdők közé tartozik ezen a területen.
Muszlimok vs. keresztesek
2015. 01. 16. (XIX/3)
