„Az lenne most a legnagyobb segítség, ha Magyarországról minél többen jönnének ide kirándulni, nyaralni, és magyar szállásadóknál, illetve éttermekben költenék el az erős magyar forintot” – a kárpátaljai magyarság helyzetére részleteiben is rálátó forrásunk mondja ezt, miközben a térség számos kiváló vendéglőjének egyikében vacsorázunk. Szavai elsőre furcsán hatnak, több okból is. Egyrészt, odahaza, akinek csak megemlítettem, hogy Kárpátaljára készülök, aggódva méregetett, és kérte, hogy nagyon vigyázzak magamra – hiába mondtam, hogy nem a magyarlakta területektől több mint ezer kilométerre fekvő frontra megyek. Másrészt, a forint és az erős szavakat ritkán hallja az ember ugyanazon mondaton belül. Az igényesen berendezett vendéglő hétfő estéhez képest komoly forgalma ugyanakkor valóban azt jelzi, hogy a helyiek nem osztják a magyarországi félelmeket; a háromfős kiadós vacsora után kihozott alig négyezer forintos számla láttán pedig az ember már tervezgeti is a hosszabb kárpátaljai kirándulást.
Persze mindez nem azt jelenti, hogy az itt élők – legyenek azok a 160 ezresre becsült magyar kisebbség vagy az ukrán többség képviselői – irigylésre méltó helyzetben lennének. Interjúalanyunk szerint azonban a kiürült boltokról, hiperinflációról, szinte már az éhhalállal küzdő magyar kisebbségről szóló otthoni híradások fals képet mutatnak a valóságról. Ami azért is káros, mert ha folyamatosan farkast kiáltanak, akkor fennáll a veszélye annak, hogy mire valóban szükség lenne a segítségre, elfogy a lendület. Márpedig baj lesz, hiszen a gáz árát hétszeresére, az egyéb közműdíjakat is jelentősen emelték Ukrajnában, ami a következő télen komoly terhet jelent majd a háztartások számára. És bár a boltokban – miután a gyengülő hrivnya miatt pánikszerű felvásárlási hullám indult – ma már ismét mindent lehet kapni, a nemzeti fizetőeszköz nem erősödött vissza az eredeti szintre. „Az anyaországiak lelkes adakozók, a rossz hírek láttán szinte verseny indult, hogy melyik szervezet vagy önkormányzat mennyire támogatja az itt élőket. De a magyarlakta települések nem mindig tudnak mit kezdeni a sok kéretlen adománnyal, és jobb híján az otthonról hozott drága élelmiszert is sokszor úgy osztják szét, hogy az is kap belőle, aki nem rászoruló. Ráadásul van olyan település, amelyik már több mint tízmillió forintot kapott, és van olyan, amelyik szinte semmit” – magyarázza interjúalanyunk, aki szerint az sem lenne baj, ha nemcsak a magyaroknak, hanem az ukránoknak is jutna a magyarországi segélyekből.
Azt mondja, az sem használ a kárpátaljaiaknak, ha az otthoni sajtóban mindig csak arról esik szó, hogy a magyarok menekülnek a sorozás (pontosabban a legutóbbi időkig csak mozgósítás) elől. Az ukránok sem akarnak harcolni, ők sem látják a háború értelmét, és ha módjuk van rá, kibújnak a katonai szolgálat alól. „Nem etnikai alapon hívják be a magyarokat, akik közül eddig kevesebb mint százan kerültek a keleti hadszíntérre – többnyire hivatásos vagy szerződéses katonák, rendvédelmi dolgozók –, és négy magyar halálos áldozatról tudni. Ráadásul elvileg van lehetőség fegyver nélküli polgári szolgálatot kérni, csak ezért meg kell küzdeni” – mondja forrásunk, aki szerint Ukrajnában sem tudják még csak megtippelni sem, hogy meddig tart a háború. Szerinte Putyin célja az, hogy egy jegelt, de napirenden tartott konfliktussal megakadályozza Ukrajna nyugati integrációját – elvégre az Európai Uniónak nem hiányozna egy újabb Ciprus. „Úgy tűnik, hogy az ukránok is beárazták már az elhúzódó feszültséget, ugyanis a minszki megállapodással befagyasztott fronttól nyugatra egy Maginot-vonalhoz hasonló erődítményrendszert kezdenek építeni. A tavaly ilyenkor még ősi ukrán földnek nevezett Donyecket egyre többen feláldozhatónak vélik” – fogalmazott interjúalanyunk.
2015. 05. 15. (XIX/20)
