Vitéz-avató ünnepséget tartottak a Vitézi Rend szervezésében a Nagyvárad téri
református Hősök templomban. 180-an tettek esküt a korona mása előtt
Rajongó hit
Fotó: MTI
Az ereklyekultusz
A huszadik századi ereklyekultusz terén a Szovjetunió járt az élen. Mozgalmi ereklyeként
őrizték, közszemlére téve Lenin bebalzsamozott holttestét. Szimbóluma volt az egész
rendszernek, mégsem született semmiféle törvény Lenin múmiájának jogállásáról.
A párt és az állam vezetői nem a Mauzóleumban tettek esküt. Kérdés, hogy a mai
magyar jobboldal miért akar jogállást adni egy történelmi ereklyének? Miért nem érzi
az ereklyekultusz ilyen mérték? eltúlzásának nevetséges voltát? A magyarázat nem
lehet más, mint hogy a jelenleg uralkodó párthatalom a korona jogállásával olyasmit
akar elérni, amit más módon nem tudna.
A jobboldal a koronát országjelképnek tartja. Az ország ezeréves történelmének
folyamatosságát jelképezi. Az ország ezeréves történelmének folyamatosságát jelképezi
a történeti címer. Az Árpád-ház címerszínei és az apostoli kettős kereszt
szimbolizálják a magyar középkort. Ad-e a korona ehhez a két szimbólumhoz olyat,
amit nem nélkülözhet a történelmi folytonosságot idéző jelképrendszer? Ennek a kérdésnek
a megválaszolásához át kell tekintenünk a magyar korona országszimbólumkénti
szereplését. A középkorban az országokat a dinasztia jelentette. Az államalapító
dinasztia mindenütt becsben áll a történelmi emlékezetben. Az ausztriai Babenbergek
vagy a lengyel Piast-ház jelentik a nemzeti történelem alapját, hasonlóan az Árpád-dinasztiához.
A középkorban az országokat a dinasztia jelentette, a dinasztia címerszínei voltak az
országszimbólumok. A koronának nem volt jelentősége. Az Árpád-korban Magyarországon
sem. A korona a "vegyesházi királyok" idején kapott jelentőséget. Az alapító
dinasztia kihalása után Magyarország örökletes királyságból választott királyság
lett. Magyarországon nem volt h?bériség, hiányzott a nemesi társadalomnak az a
politikai modellszer? felépítése, amelynek keretében a legnagyobb földesurak alárendeltségbe
hozták a kisebb birtokkal rendelkező nemeseket. Ez volt a szenior-vazallus viszony. A
dinasztia uralmának megszűnte után az uralkodók a főurakkal szemben a kisebb nemességre
támaszkodtak. Az elmaradott Magyarországon nem támaszkodhattak a városokra, mint az
angol és a francia király. Hazánkban a nyugati rendi fejlődéstől eltérve kialakult
a kisnemesi rend, amelyre a főúri renddel szemben a király támaszkodott. A kisnemesi
rend kialakulását a rájuk szoruló királyok támogatása nagy mértékben elősegítette.
Ez a rendi tagolódás Mátyás halála után kialakította azt a sajátos politikai
modellt, amely nem csupán Magyarországon létezett, hanem a huszita Csehországban és
Lengyelországban is. Rendi köztársaságnak nevezhetjük. A kisnemesi rend uralmi formája
volt. Sajátos elv szerint működött. A királynak külföldinek kellett lennie, hogy ne
legyenek Magyarországon birtokai s így ne legyen hatalmi pozíciója (a német h?béri
szóhasználattal "házi hatalma") a kisnemesi renddel szemben. Ugyanakkor azonban
Magyarországon kellett székelnie, hogy az ország ne kerüljön idegen uralom alá. Ez a
rendszer biztosította, hogy a királyok bábok voltak a kisnemesi rend kezében. Ekkor vált
a korona országszimbólummá. A szimbólum tartalma az volt, hogy a király nem örökletesen
birtokolja a trónt, hanem a királyi felhatalmazást a nemesség kezéből kapta. Ennek
volt szimbóluma a korona. Nem országszimbólum volt, hanem a "nemesi köztársaság"
hatalmi jelvénye. A nemesi köztársaság életképtelen politikai modell volt, és mind
a három országban, ahol létezett, katasztrófába torkollott a működése. Magyarországon
Mohácshoz, Csehországban a nemesség fehérhegyi vereségéhez, ami után a Habsburg
zsoldosok kiirtották a cseh kisnemességet, végül pedig Lengyelországban az ország
felosztásához. A korona és az ezt a helyzetet ideológiába foglaló Szent Korona-tan
ennek a katasztrófa-modellnek a szimbóluma, nem országszimbólum. Annak a most
hangoztatott tételnek, hogy a korona a függetlenség szimbóluma, a 18. században volt
bizonyos igazsága. Csak akkor. A Habsburg uralkodó az uralkodói önkényuralmat képviselte
a magyar rendekkel szemben. Ez akkor egyben idegen elnyomás is volt. A rendek a koronát
szegezték szembe a dinasztiával, mint a rendi államiság jelképét. A korona jelképezte
azt a követelést, hogy az uralkodó nem szüntetheti meg a magyar rendek különállását,
és nem olvaszthatja be Magyarországot egy igazgatásilag homogén összbirodalomba.
Ekkor, a 18. században korlátozott értelemben valóban országszimbólum volt a korona,
de csak a magyar kisnemesi renddel azonosított országé. II. József azért nem koronáztatta
meg magát, mert ezt a feltételt nem akarta teljesíteni. A rendi Magyarország erre a
fenyegető gesztusra nem tudott rendi felkeléssel válaszolni.
A korona új és sajátos értelmet a két világháború között kapott. A két
forradalom ellenforradalmi elutasítását jelentette, hogy a Horthy-rendszer a Habsburg-ház
1921-es detronizációja után nem kiáltotta ki a köztársaságot, noha a helyzetnek ez
felelt volna meg. Dinasztia nem volt. A Habsburg-ház nem lehetett az, viszont a négyszáz
éves Habsburg-királyság után elképzelhetetlen volt más uralkodóház Magyarországon.
A Habsburgok után nem hozhattak be Magyarország trónjára egy kósza Koburg-herceget,
és nemzeti dinasztia sem volt. Horthy nem lehetett király, mert protestáns volt, és
magyar király csak katolikus lehet. Köztársaság azonban nem lehetett az ország, mert
az ellenforradalomból született hatalom azzal tudta magát élesen elhatárolni az
1918-as demokratikus köztársaságtól, hogy megmaradt királyságnak. Ez jelezte, hogy
az októbrista köztársasággal szemben a viszony ellenséges, és a rendszer lényegéhez
tartozik, hogy annak is kell maradnia. A király nélküli királyság helyzetében a
korona különleges jogállást kapott. Király nem lévén, az ország fő méltóságai
a koronára esküdtek, a bíróságok a korona nevében hozták az ítéletet. A helyzet
bizarr volt. A királynélküli királyság nem volt átmeneti helyzet. Király a jövőben
sem lehetett, viszont az ország a jövőben sem lehetett köztársaság, mert az
visszamenőleg legitimálta volna a Károlyi-köztársaságot. Már az előzmény is lényegében
egyfajta király nélküli királyság volt. A korona országszimbólum volta a Mohács előtti
évtizedekben azt jelentette, hogy Magyarország olyan királyság, amelynek csak bábkirálya
lehet.
Köztársaság amely királyság szeretne lenni
A korona jogerőre emelése most is a király nélküli királyság kísértetét idézi.
Köztársaság, amelynek a címerére koronát raktak, s amely a koronát jogerőre akarja
emelni, csak olyan köztársaságnak tekinthető, amely valójában királyság szeretne
lenni, csak a monarchikus államformában ismerne nemzetként magára, de nem meri ezt vállalni.
A koronázó jobboldal tart attól, hogy hazánk a Nyugat szemében operett-országgá válik,
tart attól, hogy a szomszéd népek a királyság visszaállítását provokációnak
fogják fel, és azzal is számol, hogy a kérdésben az ország is megosztott. A köztársaság
monarchizálását erőltető politikai erők olyan értelemben látnak a koronában országszimbólumot,
amilyen értelemben a viktoriánus gyarmatbirodalom idején a brit korona a
gyarmatbirodalom szimbóluma volt. Ahogy az egyes gyarmatok a "korona gyémántjai"
voltak, úgy voltak a több népet magában foglaló történelmi Magyarország egyes részországai
a magyar Szent Korona országai. A korona "jogállása" lényegében ugyanaz a
politikai gesztus, mint ahogyan Antall József tizenötmillió magyar miniszterelnöke
lett volna "lélekben". Ha a koronát jogerőre emelik, akkor a Trianonban elcsatolt
területek "történelmileg" továbbra is a magyar állam részét képezik. A korona
jogi helyének meghatározása kifejezi azt a szándékot, hogy a magyar jobboldal változatlanul
igényt tart a Trianonban elcsatolt területekre. Ezek a Szent Korona államegészébe
tartoznak. Ez az államegész afféle corpus misticum. Amely országok és tartományok a
magyar királyok címfelsorolásában szerepelnek, arra Magyarország igényt tart. A
Szent Korona országai nem a Kárpát-medence magyar anyanyelv? lakóit jelentik. Azok a
nemzetek (horvát), népcsoportok, nemzetiségek, amelyek ebben az államkeretben
foglaltak helyet 1918 előtt, mind virtuális részei egy olyan térségbeli uralmi
rendszernek, amelyben Magyarország a regionális rendező hatalom. A korona közjogi
rangra emelése indirekt módon kifejezi ezt az igényt. A magyar királyok címfelsorolásában
olyan cím is szerepel, hogy "jeruzsálemi király". II. Endre vette fel sikertelen
keresztes hadjárata után a tizenharmadik században. Ott ragadt a magyar királyok címei
között, IV. Károly koronázási esküjében még szerepelt a címek felsorolásában.
Anekdotikus érdekesség? előfordulása ennek a címnek a premodern korban az volt, hogy
amikor II. József német nevek felvételét rendelte el zsidó alattvalói számára, és
az alattvalók berzenkedtek, hogy a császár milyen alapon kényszeríti őket ilyesmire,
az udvari válasz az volt, hogy az uralkodó jeruzsálemi király minőségében
rendelkezik a zsidók fölött. Ez arra világít rá, hogy a korona államszimbólum
volta már a 18. században is inkább nevetséges, mint fenséges volt.
A mai kormány külpolitikai ambícióit, realitásérzékét és hagyományba kapaszkodását
látva, az a lidérces rémkép sejlik fel lelki szemeim előtt, hogy a korona jogerőre
emelkedése után a kormány mint a jeruzsálemi királyok utóda igényt támaszt arra,
hogy döntőbíróként rendezze az izraeli–palesztin konfliktust. Az egész korona-jogállás
ugyanis ennyire blőd. Azonban veszélyes is. Ha a korona az ezeréves államiság jelvénye,
akkor azok számára, akik az ezeréves dicsőségnek ekkora jelentőséget tulajdonítanak,
a birodalom egykori nem magyar népeivel, ma a szomszéd népekkel szembeni magyar felsőbbrendűség
jelképe. A nacionalista persze erre azt mondja – lehet, hogy csak magában – hogy a
magyarság nyolcvan évnyi megtiportatásáért legalább ezzel a fölénytudattal
vigasztalhassa magát. A nacionalisták szerint a fölénytudat kell az egészséges
nemzeti öntudathoz. Valószínűleg egészségesebb ennél az a nemzeti öntudat, amely
valóságos jelenbeli teljesítményeire akar büszke lenni és nem a rossz teljesítmény
következményeit akarja kitalált régi dicsőséggel kompenzálni. A szomszéd népek
mindenesetre saját lenézésüket fogják a korona jogerőre emelésében látni, még
akkor is, ha a korona fetisizálásának nem ez volna az egyik funkciója.
Uralom a múlt felett
Az újsütet? korona-kultusz másik funkciója a jelenlegi jobboldal számára a múlt fölötti
uralom biztosítása. A szándék elárulja, hogy a jelenlegi magyarországi jobboldal nem
nyugati, hanem harmadik világbeli politikai képződmény. A harmadik világbeli arculatú
térségben a történelmi tudat – a múltról alkotott mitológia formájában – az
aktuális politikai tudat része. A nemzeti identitás tudata a múltról alkotott mitikus
képben nyer alakot. Erre azok a népek kényszerülnek elsősorban, amelyeknek a középkor
folyamán nem volt államiságuk, és ezt álmodják meg, hogy ne kerüljenek vélt hátrányba
a "történelmi népekkel" szemben. A magyarságnak folyamatos az államisága, tehát
akár meg is engedhetné magának, hogy mai nemzeti identitását ne egy félig kitalált
történelemben fogalmazza meg, de a szomszéd népekkel szembeni fölénytudat így nem
volna megfogalmazható. Ahhoz nemesi-feudális retorika kell. A feudális mítoszban
fogalmazott nemzetképnek azonban belső hatalmi funkciója is van. Állítólag Révai
mondta a koalíciós időkben, hogy Magyarországon "aki ura a múltnak, az ura a jövőnek
is". A korona kanonizálása mindenesetre ezt az irányelvet követi. A Fidesz-kormány
azért teszi polgári hagyománnyá a feudális hagyományt, hogy olyan múltat kapjon a
kezébe, amelyet liberális és szocialista ellenfelei nem vehetnek el tőle. Ha pedig az
ezeréves múlt a Fideszé, akkor a Fidesz határozza meg a nemzeti tudatot. Megmondhatja,
hogy mi a magyar és ki a magyar. Ebben a helyzetben ellenfelei csak magyarellenesek
lehetnek. Erre a múltbafordult nemzettudatra megkísérelhet felépíteni egy olyan
mindenkire kötelezővé nyilvánított monopol helyzet? rendszerideológiát, amely
azonos pártideológiájával. Az ideológiai pluralizmus felszámolása pedig nem valósítható
meg a politikai struktúra pluralizmusának felszámolása nélkül.
Fétissé emelt úri kaszt
A feudális tradíció államideológiává emelése eszköz arra is, hogy a jelenlegi
jobboldali vezető réteg uralmi helyzetét perpetuálja. A nemesi hagyomány azt a látszatot
kelti, hogy a nemesi tradíció mellett elkötelezett politikai és gazdasági vezető réteg
része annak a történelmi elitfolyamatosságnak, amely az egykori nemesség, a "történelmi
vezető rétegek" uralmát folytatja. A történelmi vezető réteg megszakítatlan
folyamatossága biztosította a pszeudofeudális uralmi mítosz szerint az állam
folyamatosságát. Ezen múlt az ország fennmaradása. A történelmi vezető réteg
felhatalmazása szakrális. Nem a szó keresztény vallási értelmében szent, hanem a
civilizáció szocializációs rétegei alatt máig továbbélő archaikus fetisizmus értelmében.
A fetisizált uralkodó réteg nem áll bizonyítási kényszer alatt. Nem kell sem
tisztességesnek, sem okosnak lennie, mégis fennáll vele szemben az engedelmességi készség,
mivel archaikus beidegzettség emeli fétissé az úri kasztot az alávetettek
hiedelemszer? beidegzettségében. A feudális múlt felélesztéséről ennek a részben
szakrális uralmi helyzetnek a feltámadását várja a jobboldal. Teljesítmény helyett
előkelőség, amely imponál és nimbuszt teremt. Összegezve: a köztársaság royalizálásával
a Fidesz oly módon akarja a múltat birtokba venni, hogy a feudális tradíciót teszi
meg saját "polgári" hagyományává. Ezt a hagyományt ellenfelei nem fogják
elvitatni tőle, alternatív múltkép hiányában övé a múlt értelmezése és ezzel a
nemzeti identitáskép birtoklásának monopóliuma. A jobboldal ebből akar autokratikus
rendszerideológiát kiépíteni és ezt mindenki számára kötelezővé tenni.
Visszaáll a feudális tradíció
A korona intézményesített fetisizálása beleilleszkedik a feudális tradíció visszaállítására
tett lépések sorába. A Szent Korona központú millecentenárium-program előkészítette
a korona joghelyzetének törvénybe iktatását. Társul hozzá a nemesi címek használatának
újraengedélyezése. Szervesen ide tartozik az állam és az egyház szétválasztásának
revíziója, a történelmi egyházak államegyházi szerepének visszaállítása. Ha valóban
sikerül létrehozni a köztársaságot, ahol a koronára esküsznek az ország fő tisztségviselői,
akkor a következő lépés a kétkamarás parlament visszaállítása lesz.
Rendi-korporatív struktúra beleerőszakolása a népképviseleti rendszerbe. A koronára
tett eskünek valaha valóságos alkotmányjogi szerepe volt. Az országnak nem volt írott
alkotmánya. A rendi alkotmány törvénycikk- és hagyománygyűjtemény volt. A koronázási
esküben az uralkodó megesküdött az ország törvényeinek és szokásainak megtartására.
Ezeket érvényes írott alkotmány hiányában a korona szimbolizálta. Amikor ma az ország
fő tisztségviselői az alkotmányra esküsznek, nincs oka, hogy a koronára is esküdjenek.
Felsejlenek azonban veszedelmes lehetőségek. A korona jogérvénye azt jelenti, hogy az
írott alkotmány mellett jelen van az "ősi alkotmány", a feudális Magyarország
szelleme. Erre is fel kell esküdni. Az alkotmányos rend royalista újrarendezése
veszedelmes intézményeket hozhat a nyakunkra. Koronaőrségként még csak az ártalmatlan
része van napirenden. Sor kerül annak a semmiféle eleven folyamatosságú hagyományt
nem őrző múlt századi operett-díszalakulatnak a felállítására, amely fantazmagória-sisakban
olyan szúrófegyverrel védi a jogállásra emelkedett ereklyét, amely lándzsanyélre
applikált tortakésre hasonlít.
"Álom, és még csak nem is szép"
A koronaőrök mint országos méltóságok még egyelőre nem szabadulnak a nyakunkra.
1945 előtt a korona gondozására az Országgyűlés egy katolikus és egy protestáns főrendet
választott. Ezt a gondnokságot egyelőre a törvényjavaslat szerint a köztársasági
elnök, a miniszterelnök, a házelnök, az alkotmánybíróság elnöke és a tudományos
akadémia elnöke látják el. Köztársasági elnök mint koronaőr. Ez is csak
Fideszhonban lehetséges. Később azonban majd lesznek koronaőrök. Vajon miféle
felhatalmazással? Ha koronaőr van, miért ne legyen később majd koronatanács is.
Informális, meghatározatlan jogkörű, de nagy felhatalmazású hatalmi testület. A
neoroyalista utópia: a joghatályos alkotmány fölött a korona által megjelenített
"történelmi alkotmány", a képviselőház fölött felsőház, az állam fölött
"koronatanács".
A royalizált magyar köztársaságról az jut eszembe, amit Moltke a pacifizmusról
mondott: "Álom, és még csak nem is szép".
A korona a jobboldal számára nem történelmi, hanem mozgalmi ereklye. Megfoghatatlanul,
de félreérthetetlenül kifejezi a jobboldalnak a szomszéd népekhez való viszonyát,
és stílust ad a korlátozatlan hatalomra való igényének. Annak az 1945 előtti kornak
megjelenítője, amelyet a jobboldal példaképének tekint, és amiből még sok mindent
átmenthetőnek tart. Az ereklyének múzeumban a helye. A múzeumi elhelyezés jelenti a
történeti érték megbecsülését és azt, hogy amit jelképez: múlt.
(A szerző történész)
1999. 09. 18. (III/37)
