Kinek a szimbóluma? Fotó: Somorjai László
A kormányzati szándék ellen felemelte szavát Donáth László evangélikus lelkész,
MSZP-s országgyűlési képviselő, és protestáns oldalról tiltakozott az ellen, hogy
állami ünneppé emeljenek egy római katolikus felekezeti ünnepet. A Magyar Hírlap
egyik vezető publicistája viszont vitatta Donáth felekezeti álláspontját, és azt
hangsúlyozta, hogy a halottak napja a nyugati világban régóta szekularizálódott,
felekezeti eredete elmosódott, és a halottakról való megemlékezés kegyeleti ünnepévé
vált. A nyugati világban több helyen munkaszüneti nap a halottak napja, hogy a polgároknak
módja legyen szeretteik távoli sírjait felkeresni. A kegyeleti ünnep munkaszünetté
nyilvánítása indokoltnak tűnhet. A protestáns vétó azonban érdemel némi
figyelmet. A katolikus egyház két halotti ünnepet ismer. A mindenszentek napja, amelyet
most állami ünneppé akar emelni a jobboldali kormány, minden évben november elsejére
esik. Ez az "üdvözültek imádásának" egyházi ünnepe. A katolikus egyház az örök
üdvösség részeseit szentként tiszteli. Azokról a szent rangra emeltekről van szó,
akiket az egyház nem kanonizált, nem emelt név szerint szentjei sorába, nem részesített
templomi imádatban. Mindenszentek napján az egyház megünnepli névtelen szentjeit. A rá
következő nap, november másodika az egyház rendelkezése szerint a halottak napja.
Ekkor minden elhunyt lelki üdvéért imádkozik a hívők közössége. A vallásos szokás
megjelenésekor az egyház világos különbséget tett a két ünnep között. Odilo
Cluny-i apát honosította meg apátságában, hogy a mindenszenteket követő napon,
november másodikán külön imádsággal emlékezzenek meg minden halottról. A szokás
szerint, ha november másodika vasárnapra esik, akkor harmadikára, tehát a következő
hétköznapra teszik át a megemlékezést. Világos, hogy a halottakról való megemlékezést
az apát munkaszüneti napnak szánta. A két ünnep között elvi különbség van. Odilo
apát 998-ban egy zarándoklaton az Etna kráterénél találkozott "a tisztító tűzben
szenvedő lelkek delegációjával", akik kérték, hogy az egyház imádkozzék értük,
kérje a Mindenhatót, hogy engedjen el vezeklő szenvedésükből. A halottak napján a hívek
azért imádkoznak, hogy eltávozott szeretteik minél hamarabb szabaduljanak a purgatóriumból.
Ha a két ünnepet modern korunk ideológiakritikai szemléletével nézzük, úgy érthetjük
meg a köztük levő különbséget, hogy a kétféle emlékezés mintegy különbséget
tesz az eltávozottak "elitje" és a közrend? elhalálozottak között.
Mindenszentek napja az odafigyelő számára az elitizmust sugallja. Még a halottak sem
egyenrangúak: egy részük imádatra méltó szent, a többiek büntetéscsökkentésért
könyörgő vezeklők. A megemlékezés módja azt sugallja, hogy a megemlékezők ügyeljenek
az élők közötti rangkülönbségre is.
Az államisten fétise
A fétiskereső feudalizmus magasztalása a katolikus szentkultusz fétisteremtő
gyakorlatát is segítségül hívja a mai kormányzati hatalmat szakralizáló fétisek
teremtéséhez. Ehhez a korona fetisizálása teremti meg a legrövidebb utat. A magyar
korona "szent", s ebben egyedül áll a nyugati világ uralkodói jelvényeinek sorában.
Nem csupán országszimbólum, hanem katolikus vallási ereklye is. A korona szentnek
nyilvánítása magyarázatra szorul, s ez a magyarázat nem világos és egyértelmű. A
magyar korona hagyományos neve németül Stefanskrone: István koronája. A korona szentté
nyilvánításának legkézenfekvőbb magyarázata az, hogy azt a pápa személy szerint
annak az uralkodónak adományozta, aki népével felvetette a kereszténységet, s ezért
a missziós érdeméért, valamint egyházszervezői tevékenységéért a kor általános
szokása szerint szentté avattatott: ezért a koronát az egyház által szentté avatott
uralkodó vallási ereklyéi közé sorolták. E szerint az értelmezés szerint a magyar
korona – a "szent" korona – voltaképpen nem is csak országszimbólum, hanem a
szent jobbal együtt az egyik Szent István-ereklye. Csakhogy, e logikát követve, ha a
felekezeti ereklyét országszimbólummá teszik, ez az ország katolikus állammá nyilvánítását
jelenti. A XI. században ez természetes volt, de távolról sem az a XX. század utolsó
éveiben. A XI. században komoly jelentősége volt annak, hogy az ország támaszkodni
tudott a nyugati császár hódító törekvésével szemben Rómára. Róma is megbecsülte
a keleti szövetségest, s ezt azzal jelezte, hogy a kereszténységet felvevő és
felvetető királynak trónörökösként elhalt fiát is szentté avatta, és László
király is szentté avattatott azon a címen, hogy a pogány kunok betörésének elhárítását
az egyház hitvédő háborúként ismerte el. Az oltárra emelésnek bizony egykorú
politikai összefüggése volt. IX. Lajos francia király a szentek sorába emelkedett észak-afrikai
keresztes háborújával, viszont a Rómával rosszabb viszonyban levő Nagy Lajos királyunk
nem tudta ezt kiérdemelni a bogumilok ellen vívott térítő háborújával.
A korona szentté nyilvánítása jelenthette azt is, hogy a magyar király "apostoli
király" volt, felhatalmazást kapott püspökségek alapítására. Ennek némileg
ellentmond, hogy a koronán nem az apostoli felhatalmazás jelvénye, a kettős kereszt,
hanem egyszer? latin kereszt foglal helyet. A jelenleg szervezés alatt álló, király nélküli
királysággá koronázandó köztársaság jobboldali elitjének szakrális felhatalmazását
akarja erősíteni a katolikus felekezeti szimbólumoknak államszimbólum rangjára történő
emelése is. Augusztus 20. állami ünneppé emelése mellett több érv szól. Az államalapítás
emléknapja integráló ünnep. Ez a Hunniát visszasíró, pogánykodó újbarbárságon
kívül mindenki számára elfogadható. Az azonban már a katolikus felekezeti hagyomány
fetisizálását jelenti, hogy az ünnepet kötelező jelleggel "Szent István napjaként"
emlegetik, amivel félreérthetetlenül utalnak arra, hogy a katolikus egyházi ünnep
ebben a sajátos voltában magyar nemzeti ünnep. Ezt pedig nem lehet másként érteni,
mint hogy a katolikus vallás államvallás, közvetlen felekezeti mivoltában része a
mai magyar államiságnak is.
Kereszt helyett Dávid-csillag?
A felekezeti szimbólum államszimbólummá emelése ellen már a századfordulón is
protestáltak. Mind az izraelita vallási közösség, mind a protestáns egyházak hívei
körében sokan nehezményezték, hogy a korona latin keresztje felekezeti szimbólumot
emel nemzeti jelkép rangjára. A tiltakozásnak olykor bizarr módon adtak hangot.
1900-ban néhány izraelita hitközség a zsinagógára nemzeti ünnepeken kitűzendő zászlót
oly módon alakította át, hogy a korona tetején elhelyezkedő kereszt helyére saját
felekezeti jelvényüket, a Dávid-csillagot hímezték. A felháborodás nem volt akkora,
mint most lenne hasonló gesztus esetében bizonyos körökben, mert a nemzeti elkötelezettség?
közvélemény sem elsősorban blaszfémiát látott benne, hanem a hazafias elkötelezettség
és a saját felekezetiség összhangba hozása szándékának furcsa megnyilvánulását.
A bizarr demonstráció továbbgyűrűző hatása azonban már beillene a mai képbe.
1901-ben a budapesti tudományegyetem épületében valakik leverték a keresztet a
falakat díszítő címer-domborműveken elhelyezkedő koronákról. Ezt a Katolikus Néppárt
vonzáskörébe került jobboldali diákszervezet (amely feltehetően az egész provokációt
szervezte) arra használta fel, hogy az addig szekularizált szellemben működő egyetem
tantermeiben tüntető menetben kereszteket helyezzenek a falakra. Az archaikus szélsőjobboldali
megmozdulás, a "kereszt-akció" kísérletet tett a katolikus felekezeti szimbólum
nemzeti szimbólummá emelésére. A több felekezet? ország világi egyetemének
falaira a keresztet csak akkor helyezhették el, ha azt mint a korona tartozékát,
nemzeti szimbólummá minősítik. Ebben a helyzetben kap sajátos értelm? fétis rangot
a korona "szent" volta. Provokálása volt ez a nem eléggé jobboldalinak tekintett
protestáns egyházaknak, de főleg antiszemita értelmet kapott, hiszen nyilvánvalóan a
zsidó származású diáktársakat vádolták a kereszttördeléssel. Az akkori szabadelv?
egyetemi vezetés néppárti provokációnak tartotta a "kereszt-heccet", és szigorú
fegyelmit rendelt el a keresztet önkényesen elhelyező tüntetők ellen. A fegyelmi
egyik fő mozgatója a konzervatív államjogász, Concha Győző volt. A konzervativizmus
akkor még nem óhaiderizmust jelentett.
Ereklyék és védőszentek
A Horthy-rendszer idején a katolikus felekezeti szimbólumok államszimbólummá emelésének
a tendenciája erősödött. Augusztus 20. állami megünneplésének rituáléjába bekerült
a szentté avatott király vallási tiszteletben részesített ereklyéjének, a szent
jobbnak ünneplése. A szent jobbot az utcákon körben hordozó katolikus egyházi körmenet
az állami ünnepség része volt, ahol a menetben haladt az egyébként protestáns vallású
kormányzó, a kormány testületileg és a protestáns főméltóságok is. Még inkább
állami jelleget tükrözött az, hogy a kormányzat díszes különvonatot épített az
ereklye vidékre szállításának céljából. Az Aranyvonatnak nevezett különvonat
Szent István napján körbeszállította az István-ereklyét a nagyobb vidéki városokba.
Ezzel együtt kapott újra erős hangsúlyt az, hogy Magyarország Mária országa. A középkorban
minden keresztény országnak volt védőszentje. A védőszent vagy az alapító
dinasztia védőszentje volt, vagy a hagyomány valami módon az országhoz kapcsolta. Márk
evangélista azért lett Velence védőszentje, mert ereklyéje a város székesegyházának
legfőbb kegytárgya volt. A franciák nemzeti védőszentje – XX. századi "rehabilitációs"
szentté avatását követően – az Orléans-i Szűz lett, ha nem is az egyházi kánonban,
de a vallásos népi érzelemben. Hazánk védőszentje lehetett volna történeti alapon
István, vagy a világegyház nagy szentje, a pannóniai születés? Szent Márton. A
magyar nemesi fölénytudat azonban a Szentháromság földi alakot öltött személyének,
Jézus Krisztusnak földi anyját teszi meg az ország védőszentjévé. A két háború
közötti "keresztény kurzus" a magyar koronát viselő Mária alakjában egyesíti a
katolikus feudális hagyományt a világi nemesség hagyományával. Eszerint Magyarország
mint Mária országa kiemelkedett volna a térség alacsonyabb rangú népeinek közösségéből.
Szétválasztott szövetségesek
A katolikus felekezeti szimbólumok állami szimbólummá emelése előjátékát képezi
az állam és egyház szétválasztása tervezett revíziójának. A jobboldali kormány
programként hirdeti meg, hogy az állam és egyház viszonyát a szétválasztás helyett
szövetséggé akarja átalakítani. Hirdetik: az egyházak mint civil szervezetek és az
állam partneri, sőt akár szövetségesi viszonya nem mond ellent az állam és egyház
szétválasztásának. A demokrácia a politikai életben való részvétel köréből sem
akarja kizárni az egyházakat. Az egyházak civil szervezetként elkötelezhetik magukat
valamelyik politikai párt mellett, sőt felekezeti pártot is alakíthatnak, s annak győzelme
esetén közvetlenül részt vehetnek a kormányzásban. Ezekben az esetekben azonban alá
kell vetniük magukat a megmérettetésnek, amit a parlamenti választásban való részvétel
jelent. Az állam és az egyház szétválasztása azt jelenti, hogy az egyház közvetlenül,
vagyis egyházként nem részesülhet az államhatalomban. A jelenlegi "keresztény
kurzus" pedig ezt a helyzetet csempészi lépésről lépésre viszsza. Az egyház a
megkérdőjelezhetetlen autoritás dicsfényét adja a politikai jobboldalnak, amit a
magyar nemesi történetmitológiában össze lehet kapcsolni a kizárólagos nemzeti
hagyomány rangjára emelt feudális hagyománnyal. A jelenlegi kormány folytatja azt az
Antall-érában megkezdett gyakorlatot, amely a médiapropagandában a történelmi egyházaknak
a valóságosnál nagyobb közéleti jelenlétét igyekszik mutatni. A katolikus egyháznak
még a Horn-kormány idején sikerült elérnie, hogy a személyi jövedelemadó egy százalékát,
amelyet az adózó valamely egyház javára adhat, ne lehessen világi civil szervezet javára
ajánlani. A világi civil szervezeteknek – az egyház tehermentesítése végett –
odaadták a személyi jövedelemadó másik egy százalékát. A történelmi egyházak így
elkerülték, hogy a hívőknek a római katolikus egyház és a Fradi között kelljen választaniuk.
A nagyobb jelenlét mutatásának egyik legjellegzetesebb példája a cserkészmozgalom
szerepeltetése. A mozgalom az 1990-es rendszerváltás után nem állt lábra. Csak kétféle
módon fordulnak elő az életben. Határon túlról nyaraltatásra hívott magyar
gyerekek cserkésztáborban üdülnek, és a katolikus egyházi rendezvényeknél egyenruhás
cserkészek töltik be a díszőrség szerepét. Ez azt a látszatot akarja kelteni,
mintha az egyház erőteljesen jelen lenne a civil társadalom életében.
A Szent Korona jogállásáról rendezett egyik tévés kerekasztal-műsorban Bolberitz Pál,
a tekintélyes piarista teológus arra a kérdésre, hogy hol látná a korona méltó
helyét, azt válaszolta, hogy egy székesegyházban. A javaslat figyelmet érdemel. Talán
valóban azzal lehetne sok érzelmileg érintett polgár számára elfogadható módon a
Szent István ereklyének joggal tekinthető – tehát ebben a minőségében katolikus
egyházi kegytárgynak számító – koronát jelképi jelentését tekintve elválasztani
az országjelképpé erőltetett
államforma-szimbólumtól, hogy azt egyértelműen vallási kegytárggyá nyilvánítjuk,
és törvényt hozunk arról, hogy az a Szent István Bazilikában nyerjen elhelyezést.
Az állam rendelje el, hogy mindenkor (akár éjjel is) megtekinthető legyen,
gondoskodjon őrzéséről, mind érdemi biztonsági, mind reprezentatív tekintetben. Ezáltal
elkerülhetnénk azt, hogy a Parlamentben való elhelyezéssel visszaszerezzük a "király
nélküli királyság" operett státusát, anélkül, hogy az emocionálisan a koronához
kötődő nemzettársaink érzelmeit megsértenénk. A kormánynak pedig figyelmébe ajánljuk:
a jobboldali pártoknak joguk van arra, hogy célul tűzzék ki az állam és egyház elválasztásának
revízióját. A kormányt is kötelezi azonban az a jogérvényes alkotmány, amely előírja
az állam és az egyház szétválasztását.
1999. 10. 09. (III/40)
