Haider átfogó ideológiája részben a más országokban is alkalmazott normalizációs
intézkedéseknek köszönhető. A haideristák számára az első számú ellenség az
Ausztriában menedékjogot kérő külföldiek, legális vagy illegális bevándorlók:úgy
tekintenek a bevándorlókra, mint akik elveszik a munkahelyeket az osztrákoktól.
Haider ebben az összefüggésben beszél a "keleti veszély"-ről. Korábbi
nyilatkozatai szerint "a nácik sikeres foglalkoztatáspolitikát alkalmaztak", az
egykori Waffen SS tagjai "komoly, becsületes emberek voltak", a Szudéta németek a
volt Csehszlovákiából történő kiűzése pedig "egyenlő volt a zsidók holocaustjával".
Haider tanácsadója, Andreas Molzer Zur Zeit cím? magazinjában (1999. június) cikket
közölt Hans Gamlich tollából, aki Adolf Hitlert "nagy társadalmi forradalmárnak",
Rudolf Hesst pedig "bátor idealistának" nevezte. Gamlich számára "a holocaust
csupán egy mítosz".
Az a tény, hogy Haider az euro-atlanti integrációs folyamatot, de különösen a közép-európai
országok Európai Unióhoz történő csatlakozását úgy értelmezi, mint ami potenciális
katasztrófát jelent Ausztria foglalkoztatáspolitikájára nézve, megnöveli a
Haider-jelenség jelentőségét.
Programjával meg akarja akadályozni, hogy újabb közép-európai országok
csatlakozzanak az EU-hoz. Ebből kifolyólag a Haider-jelenség nem csupán az osztrák
politikai élet belső problémája, hanem valójában az európai nemzetközi kapcsolatok
akadályozója. Az izraeli külügyminiszternek, Dávid Levinek tökéletesen igaza van
abban, hogy e jelenséget "valamiféle fertőző kórnak" látja, amely esetleg tovább
is terjedhet azáltal, hogy internacionalizálódik. Ezután pedig a faji megközelítés
már nem csupán Közép-Európa problémája lesz.
Közép-, Kelet- és Délkelet-Európa térségében túlságosan sok olyan politikai erő
van jelen, melyek helyzete részben vagy erősen hasonlít Haider faji alapú politikájához.
Hogy csak néhányat említsünk, a Cseh Köztársaságban Antonín Sládek jobboldali követői
közellenségként harcolnak a külföldiek (különösen a németek) ellen. De Sládek pártja
nem az egyetlen; némely más cseh politikai pártban is sok olyan "euroszkeptikus"
van, akik szimpatizálnak a nacionalista, idegengyűlölő politikával. Ellenzik az
EU-csatlakozást. Szlovákiában pedig még a parlamenten belül is látunk olyan pártot,
amelyik szélsőséges nacionalista nézeteket vall: a Szlovák Nemzeti Pártot (melyet
Anna Malíková, Ján Slota utóda vezet). Slotáék 1994-98 között részt vettek a kormánykoalícióban,
és több esetben gyakorlati példáját adták a magyarellenes, Amerika-ellenes
raszszista és irracionális idegengyűlöletnek. Ellenezték az EU-integrációt, most
azonban azt állítják, hogy támogatják azt.
Romániában azt látjuk, hogy az ex-elnök, Ion Iliescu vezette ellenzék teljes egészében,
a kormánykoalíció pedig részben – nehezen megbecsülhető arányban – szintén
magyarellenes, és részben Nyugat-ellenes nézeteket vall. A szélsőségesek persze igen
szkeptikusak az EU-csatlakozást illetően, vagy egyenesen ellenzik azt. Magyarországon
Csurka István Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) áll a politikai paletta jobb szélén.
Lengyelországban a jelenlegi legagresszívebb populista politikai erőt Adrzej Lepper
szakszervezetének formájában találjuk meg. Új kormányt követelnek, és általános
sztrájkra készülnek, majd feloszlatnák a parlamentet és új országgyűlési választásokat
akarnak tartani. Az ellenzéki erők támogatottsága a közvéleménykutatások szerint
viszonylag magas Lengyelországban. Andrzej Lepper azzal érvel, hogy a kommunizmus összeomlása
után a kapitalizmus is összeomlott Lengyelországban. Egy új, "harmadik- utas"
megoldást próbálnak találni. Folytathatnánk még a sort az Ukrajnában, Belorussziában,
Oroszországban uralkodó helyzettel, vagy a közelmúltban Svájcban lezajlott választásokkal.
Ahhoz, hogy Közép-Európa térségében megteremtsük a stabilitást és a gazdasági
fellendülést, feltétlenül lépéseket kell tenni az EU kiszélesítésének és a NATO
kibővítésének felgyorsítása érdekében. Ausztrália most új mintát ad
Kelet-Timorban a régión belüli erők felhasználására. Olyan megoldás ez, amit az
amerikai adófizetők is szívesen látnak. Természetesen látjuk, hogy ez egy összetett
folyamat. De ha figyelembe vesszük a kelet-európai régióban jelenlévő destruktív
politikai erőket, könnyen belátható, milyen nagy a veszély. A nacionalista, populista
és szélsőséges politikai pártok nemcsak régiónk biztonsága és stabilitása számára
jelentenek nagy kihívást. Koszovó után Strobe Talbott államtitkár így vélekedik:
"A NATO helyesen cselekedett, amikor kikényszerítette azt az alapelvet, miszerint Európában
a 21. század előestéjén nem szabad megengedni a nemzeti kormányoknak, hogy olyan módon
határozzák meg nemzeti érdekeiket vagy nemzetazonosságukat, ami veszélyezteti a
nemzetközi békét és emberiség elleni bűntettekhez vezet" (Newsweek, 1999. október
18.).
Amennyiben a Haider vezette
Szabadságpárt nacionalistáinak és populistáinak esélyük nyílik a kormányalakításra
Ausztriában, ez egy veszélyes modell lehet Haider mutánsai számára a régió más
országaiban. Ha sikerülne neki, Haider a nacionalizmus és populizmus hullámát indíthatná
el, ami igen ellentmondásos módon rajzolhatná át a politikai térképet Európában. Közép-Európa
stabilizálása csak az EU-ba történő integráció révén biztosítható. De tíz évvel
a berlini fal leomlása után, a néhai kommunista blokk egyetlen nemzete sem csatlakozott
még az EU-hoz. Tíz év túl sok elvesztegetett időt jelent. Elemzők szerint az EU képes
arra, hogy a világhatalmak első sorában foglaljon helyet. A probléma köztudottan az,
hogy az EU még ma sem rendelkezik megfelelően erős politikai vezetéssel. Ahogyan azt
Zbigniew Brzezinski megjegyezte, "Európát sem könny? definiálni. Biztonságpolitikai
értelemben Európa nem létezik. Ehelyett különálló európai államok léteznek csupán".
Ahogyan a Newsweek írta 1999. szeptember 27-én: "Az amerikaiak csodálkoznak azon,
vajon az európaiak miért nem értik meg, hogy határaikon túl egy veszélyes világ található,
amit azonban egy kis nagylelkűséggel sokkal biztonságosabbá lehetne tenni."
Biztos vagyok benne, hogy a politikai akarat megléte vagy hiánya központi szerepet játszik
ebben az Európával kapcsolatos kérdésben. A vezetés erős akaratot jelent. Számomra
ennek az erős politikai akaratnak a legjobb példája az Egyesült Államok egykori elnöke,
Ronald Reagan úr. De ma is látok olyan republikánus és demokrata politikusokat az
USA-ban, akik a politikai akarat kiváló példáját nyújtják. Az Egyesült Államok
Szenátusában ez a fajta politikai akarat mindenfajta vezetésnek elengedhetetlen feltétele.
Ez az a szuverén, feltétel nélküli akarat, amellyel Ronald Reagan akkoriban legyőzte
a szovjet vezetőket. Ez a fajta akarat folyamatosan jelen van az USA politikájában.
(Engedtessék meg, hogy eltekintsek most az úgynevezett "új izolacionizmus" kérdésétől.)
Nézetem szerint az európai politikusok modellnek tekinthetnék az amerikai megközelítést
a vezetés kérdésében. Az európaiak minden egyéb képességgel rendelkeznek, kivéve
az erős politikai akaratot. Röviden tehát, reménykednünk kell abban, hogy az Európai
Bizottság elnöke, Romano Prodi úr, és George Robertson NATO főtitkár új vezetőkként
meg fogják találni Ronald Reagan bizonyos képességeit ahhoz, hogy felgyorsíthassák
Európa egyesítését. Ahol megvan az akarat, ott megtalálják a megoldás útját.
Ebben az esetben Európában is megvalósul a politikai biztonság, a haiderizálódás
sikere nélkül.
(A szerző a budapesti Szlovák Nagykövetség munkatársa.)
1999. 11. 27. (III/47)
