Kolti Helga Fotó: MTI
– Hogy érzi magát újra Veszprémben?
– Köszönöm, remekül.
– Merthogy meglehetősen átpolitizált viszonyok ültették az igazgatói székbe.
– Nézze, ez belülről másként látszik. Kívülállóként persze én is
figyeltem az események alakulását, de mikor elfogadtam a felkérést, azt kellett
tapasztalnom, ez egy szimpla vezetőváltás. A színházban ez nem politikai ügy. Sokkal
inkább szakmai.
– Azért érdekes, amit mond, mert elődje szakmai munkájáról mindenki elismerően
beszélt.
– Nem akarok többet és mást mondani, mint hogy az én színházideálom egészen
más, mint Vándorfi Lászlóé, s ha lehetőséget kapok, és megnyerem az évi pályázatot
– mert ez a novemberig tartó rövid intervallum nem ad kellő időt –, akkor a saját
művészi hitvallásom szerint fogok dolgozni.
– Vagyis?
– Hozzám közelebb áll az ősibb színházkép. Szeretnék visszanyúlni a színház
szakrális vonulatához, és fontosnak tartom, hogy a művészet ne keveredjen a szórakoztatóiparral.
Persze nem fogom elfelejteni, hogy egy vidéki színháznak mindenféle igényt ki kell elégíteni.
– Tehát pályázni fog?
– Igen. Megpályázom az igazgatói posztot. Vándorfi László kilenc éven át
vezette – tegyük hozzá, sikeresen – ezt a színházat, ám idén lejárt volna a
megbízatása.
– Előtte azonban felmentették. Ma mégis együtt dolgozik önnel. Milyen a viszony
a kirúgott és a felkért igazgató között?
– Jó. Egyikünk sem felejti el egyetlen pillanatra sem, hogy a színház az első.
Korábban mindenki politikáról beszélt, de kiderült, a politika alig tud beszivárogni
a színházba. A viszonyok tisztázottak, és én büszke vagyok arra, hogy emberi módon
kulturált az együttműködés közöttünk. A sérelmeket pedig mindenki törölte.
– Happy end vagy félidő?
– Még félidő sem. A meccset pedig nem egymás ellen, hanem a színház életben
tartásáért vívjuk. Nagyok a gondok. Az önkormányzati biztos továbbra is felügyeli
a pénzügyeket, s minden tehetségünkre szükség lesz, hogy elkerüljük a csődöt, és
stabilizáljuk gazdasági helyzetünket.
– A megye által kinevezett válságmenedzser – legalábbis nyilatkozatai szerint
– azért optimistább Önnél. Azt mondta, kemény pénzügyi év elé néz a színház,
de a cechjét állni tudja.
– Igen, van rá esély, hogy december 31-ig szanáljuk a veszteséget. Meg kell
azonban azt is mondani, hogy menet közben szinte folyamatosan találunk nem várt költségeket.
Ebben a pillanatban körülbelül 5 millió forintra lenne szükség ahhoz, hogy november
végéig talpon maradjunk. Ráadásul a kollégák is a tavalyi fizetésüknél mintegy 40
százalékkal kevesebbet találnak hó végén a borítékban. Megjegyzem, senki nem
hagyta el a társulatot; illetve egy kolléga mégis kilépett, ám egy szerepre ő is
visszaszerződött.
– Szponzorok nem pártoltak el? Mert azért a támogatások személyes kapcsolatok
által "csörgedeznek", s ha elmegy az igazgató, talán elmegy a szponzor is?
– Eddig nem lett hűtlen hozzánk senki.
– Meglehetősen viharos megyei önkormányzati ülés volt, ahol felmentették Vándorfi
Lászlót, s ahol mintegy slusszpoénként került a köztudatba az Ön neve. Ki kereste
meg?
– Ezen az ominózus napon, úgy reggel nyolc felé Kuti Csaba úr, a közgyűlés
elnöke hívott fel telefonon és megkérdezte, ha ma úgy döntenének, hogy felkérnek a
megbízott igazgatói állásra, azt elfogadnám-e? Igent mondtam.
– Mik a tervei? Mert a következő évadban még az előd által készített műsorterv
valósul meg, és a pénz sem lett több. Lesz-e valami, amit az Ön nevéhez
kapcsolhatunk majd?
– Tiszta viszonyokat szeretnék teremteni. Akárki is érkezzen majd az elkövetkező
öt évre Veszprémbe a Petőfi Színház igazgatói székébe, rendezett és nyugodt körülményeket,
igazi alkotó légkört találjon itt.
– Attól nem fél, hogy beugrónak szerződtették, s hogy az a grémium, mely most
megtalálta, fél év múlva talán megköszöni a munkáját?
– Nézze. A szamurájok kemény harcosok voltak, és tudták, ha a harcot egyszer vállalták,
akkor el is bukhatnak.
2000. 07. 29. (IV/31)
