hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A nemzet nagymamája
Százéves a brit anyakirálynő

2000. 08. 12.
A huszadik század hajnalán született, és Nagy-Britanniában nincs ma olyan ember, aki emlékezne olyan időkre, amikor ő nem volt. Augusztus elején ünnepelték Erzsébet anyakirálynő 100. születésnapját. Bár a világ szinte a felismerhetetlenségig megváltozott körülötte – születésekor a brit gyarmatbirodalom még fénykorát élte, ma pedig Európa államai mind szorosabb összefogást sürgetnek – ő ma is ugyanaz a rendíthetetlen konzervatív, aki a bennfentesek szerint a változás szót nem is ismeri.



Az anyakirálynő. A XX. század jelképe    Fotó: Reuters

London városa valószínűleg emberemlékezet óta a legnagyobb születésnapi ünnepség
helyszíne volt augusztus negyedikén. A királyi esküvők ritka, de időről időre ismétlődő
látványához már hozzászokott a tömeg, ám ilyet aligha láttak még. Mintegy
hatvanezres tömeg gyűlt össze a királyi rezidencia, a Buckingham Palota előtti sugárúton,
hogy láthassa a százéves anyakirálynőt, amint Clarence Hall-beli rezidenciájáról a
Buckingham Palotába hajtat.

A legtöbben már időben elfoglalták helyüket, sokan hálózsákkal felszerelkezve érkeztek,
hogy le ne maradjanak valami fontosról. A legelső kíváncsi, aki biztosította helyét,
egy amerikai hölgy volt, állampolgársága ellenére lelkes rojalista: a 39 éves Cheryl
Bernstein már 1983 óta ellátogat a Minnessota állambeli Maple Grove-ból minden
fontosabb királyi eseményre. "Úgy szerveztem a szabadságomat, hogy el tudjak jönni
– mondta az újságíróknak. – Szeretem a monarchia stabilitását, és nagyon
szeretnék itt élni." A hivatalos ünnepség után Cheryl eljuttatta ajándékát a
Clarence House-ba (horgászcsali a lazachorgászatot kedvelő anyakirálynőnek), bár már
előre sajnálkozott, hogy ebben az évben a tömeg miatt nem találkozhat vele személyesen.


Az ünnepeltet köszöntő tömeg egy része akár régi ismerősként is üdvözölhette
egymást, sokan ugyanis – Cherylhez hasonlóan – visszatérő résztvevői, azaz táborozói
a királyi ünnepségeknek. "Olyan ez egy kicsit, mint egy jó csapat" – jegyezte
meg egy 65 éves úr, aki másodikként foglalta el helyét a palota előtti sugárúton.
Megtanultam a hadseregben, hogy előre fel kell mérni a terepet – magyarázta korai érkezését.
A gyülekező szemlélődőket ugyan kissé zavarta, hogy boldog várakozásukat a hotdog-árus
hagymaszaggal körítette, ennek ellenére mindannyian kitartottak.

Az anyakirálynő pénteken reggel kézhez kapta a hagyományos, postán kézbesített köszöntőlevelet,
amit a királynő minden századik életévét betöltő alattvalójának elküld. Az üdvözlet
eredetileg egy hagyományos távirat volt, ma már a királynő fotójával díszített lézernyomtatású
kártya. Ugyanilyen kártyát kapott 11 másik ünnepelt Nagy-Britannia-szerte, akik
ugyanezen a napon, augusztus 4-én töltötték be századik évüket – az anyakirálynőé
csak annyiban különbözött, hogy az ő köszöntése természetszerűleg némileg személyesebb
hangot ütött meg. A kártya kézhezvétele után az ünnepelt kedvenc unokája, a trónörökös
Károly herceg társaságában a Buckingham Palotába hajtatott nyitott hintóján, amely
elég lassan haladt ahhoz, hogy mindenki szemügyre vehesse a benne ülőket. Az idősebb
Erzsébetet ágyúdörgés köszöntötte, miközben a palota balkonjáról üdvözölte a
tiszteletére egybegyűlteket, majd szűk családi körben mintegy harmincfős ebéden
vett részt

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!