A Siratófal előtt imádkozók a Szentély lerombolására emlékeznek. A Közel-Kelet gyújtópontja
Fotó: Reuters
Nyugalom volt a Templom-hegyen. Nem a robbanás előtti baljós csend, hanem a nyári
reggelek megszokott nyugalma, melyet időnként zavart csak meg az európai turisták
zsivaja, akik igyekeztek nem szem elől téveszteni idegenvezetőiket a tömegben.
A sétány keleti sarkában nem voltak turisták, csak egy maroknyi arab munkás, akik egy
kőburkolatot fektettek le, valamint néhány arab nő, akik egy föld alatti bejáraton
igyekeztek lejutni. Ide, a Salamon istállóinak nevezett helyre – más néven a Marwani
imahelyre – szegeződik az utóbbi időben azok tekintete, akik egy eljövendő közel-keleti
katasztrófa színhelyét keresik. Ez a félreesőnek tűnő föld alatti hely az arab–izraeli
konfliktusnak olyan vallásos-misztikus vonatkozásait érinti, amelyek túlmutatnak a
politikán, mégis az egész Közel-Kelet stabilitását veszélyeztethetik.
A Wakf által az idén júniusban kezdett ásatások kapcsán több izraeli politikus
aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a hegy régészeti örökségét, elsősorban a zsidósághoz
kapcsolódó leleteket az arabok szándékosan rombolják. Az izraeli kormány óvatosan
reagált a panaszokra, mivel azok a zsidóság és az iszlám számára különlegesen
szent helyszínt érintenek.
Issam Awad – a Wakf főépítésze a Templom-hegyen – még sohasem vezetett körbe
izraeli hivatalos személyiségeket a vitatott területen, mivel attól tart, hogy ha ezt
megtette volna a hegyet körülvevő feszült légkörben, azzal közvetett módon Izrael
szuverenitását ismerte volna el a hely felett. Még azoknak az izraeli építészeknek
és régészeknek sem mutatta meg a hegyet, akikkel egyébként barátságban van, attól
tartva, hogy még ezt a nem hivatalos gesztust is félreérthetik.
"Aki látni akarja, látogassa meg maga" – mondja. (A föld alatti mecsetbe azonban
a nem muszlim vallásúak csak rendőri kísérettel vagy különleges Wakf-engedéllyel
mehetnek be.)
Életében először most Awad mégis beleegyezett abba, hogy megmutatja a helyszínt egy
izraeli újságírónak. Ez a rendkívüli gesztus egyfajta válasz a Wakf ásatásai nyomán
támadt viharra.
"A Marwani mecset ötletét 1994-ben vetették fel" – mondja Awad. – "Egy évvel
korábban írták alá az oslói egyezményt, majd ezt követte a Jordániával kötött békemegállapodás.
A jövőre nézünk, mondhatjuk, hogy optimistán" – magyarázza kissé ironikusan.
– "A békére számítva azt vártuk, hogy eljönnek az emberek Ammanból és
Damaszkuszból Jeruzsálembe imádkozni. Azzal akartunk felkészülni erre, hogy több
imahelyet hozunk létre."
A Templom-hegyen közel 350 ezer ember tud egyszerre tartózkodni, a legtöbben a nyitott
sétányokon és tereken. Az utóbbi években a Ramadán ünnep utolsó napján még ez a
nyílt terep is szűknek bizonyult az imádkozók számára, akik közül sokaknak a hegy
közelében található sikátorokban kellett kiteríteniük imaszőnyegeiket, miközben
az imákat hangszórókon keresztül tudták figyelemmel kísérni.
A boltíves föld alatti terület, – amelyet a keresztesek Salamon istállóinak
kereszteltek el, mivel itt tartották a lovaikat –, megfelelőnek látszott egy újabb
imahely kialakítására. Az "istállókat" a régészek szerint nem Salamon idejében
a Kr. e. 10. században, és nem is ezer évvel később, Heródes korában építhették,
hanem a nyolcadik század körül, a korai iszlám időszakban.
Az izraeli hatóságok nem ellenezték a Wakf javaslatát, hogy az istállókat imahellyé
alakítsák át. A hely nemcsak a hegy befogadóképességét növelte meg mintegy 3500 fővel
ünnepek idején, de a hétköznapokon az eső és a nap elől is megvédi az imádkozókat.
Mindössze arra volt szükség, hogy kitisztítsák a helyszínt, lebetonozzák, néhol
bevakolják, és felszereljék szőnyegekkel, valamint világítással.
Az imahelyet 1996 decemberében nyitották meg. További ezer ember számára pedig azáltal
biztosítottak helyet, hogy az Al-Aksza mecset alatt két folyosót hasonlóképpen szintén
imahellyé alakítottak át.
Az izraeli hatóságok még abba is beleegyeztek, hogy a Wakf egy vészkijáratot alakíthasson
ki a hatalmas mecsetből. Ez azzal is járt, hogy a föld alatti terem északi végét képező
boltozatos fal egy részét meg kellett bontani, hogy lépcsőt emeljenek innen a felszínre.
Az izraeli kormány elfogadta azt is, hogy a falba két nyílást vágjanak, de elutasította
további három kijárat létrehozását, annak érdekében, hogy a hegyen ne történjen
túlzott mérték? fizikai beavatkozás. A muszlim hatóság gyorsan kihasználta azt a
lehetőséget, amelyet a márciusi pápalátogatás idején az izraeli hatóságok a
keresztény egyházaknak ajánlottak fel, hogy a jeruzsálemi Óvárosban fekvő Szent Sír
templomhoz egy vészkijáratot építsenek. A keresztények elutasították az ajánlatot,
de a Wakf azt úgy értelmezte, hogy valamennyi jeruzsálemi szent helyre érvényes.
A Wakf és az izraeli hatóságok közötti együttműködés az 1967-es hatnapos háború
óta biztosította a térség stabilitását annak ellenére, hogy a fennhatóság kérdése
továbbra is vitatott. Izrael – amely 1967-ben elfoglalta a Templom-hegyet –
gyakorlatilag teljes önállóságot biztosított a Wakf számára. Ez az együttműködés
egészen addig tartott, amíg Izrael négy évvel ezelőtt – Benjamin Netanjahu
miniszterelnök és Ehud Olmert főpolgármester beleegyezésével – átjárót nem
nyitott az úgynevezett Nyugati Fal Alagúthoz Jeruzsálem arab negyedében.
Az együttműködés hiánya leginkább akkor vált egyértelművé, amikor múlt ősszel
a Wakf kiásott egy kilenc méter mély és tizenöt méter széles gödröt egy lépcső
megépítéséhez, amely a Marwani vészkijáratától a hegy felszínéig harminchárom méteren
keresztül vezetett volna. A modern korban ez volt a legnagyobb arányú földmunka a
hegyen. Az izraeli hatóságok szerint ezt a pótolhatatlan régészeti lehetőséget
szakemberek alapos felügyelete alatt, lassan dolgozva lehetett volna kiaknázni, ám
ezzel szemben a Wakf tonnaszámra hordatta el a földet a helyszínről buldózerekkel és
teherautókkal.
Dr. Youssef Natshe, a Wakf-vezető archeológusa kijelentette, hogy bár személyesen nem
volt jelen a munkálatoknál, kollégái biztosították arról, hogy megvizsgálták a
kibányászott földet, és sem az ásatásokat megelőzően, sem azt követően nem találtak
"semmi lényegeset". Ami a buldózereket illeti, a Wakf illetékesei szerint időnként
az izraeliek is használtak buldózereket ásatásaik során, például a Templom-hegy tövében
a Benjamin Mazar professzor vezetésével végzett ásatásokon.
Bár a helyszínen megvizsgált leletek nagy része "nem régi", találtak a második
jeruzsálemi templom idejéből való köveket és edénymaradványokat az első templom
idejéből. Az archeológusok szerint, mivel eredeti lelőhelyükön nem vizsgálhatták
meg a leleteket, azok így gyakorlatilag értéktelenné váltak.
Ezzel ellentétes véleményt fogalmazott meg dr. Dan Bahat, a Jeruzsálemi Körzet
egykori főrégésze, aki szerint a kiásott anyag valójában a 12. századból való, így
eredetileg sem volt semmilyen régészeti értéke. A város jelenlegi első számú régésze,
Jon Seligman ezzel szemben azt állítja, hogy "a kár kriminális méretű. Az apró
leletek, amelyeket találtunk, önmagukban kicsiny jelentőségűek, összefüggésükben
azonban nagy jelentőséggel bírtak volna a helyszín megértésében."
Mazar professzor unokahúga, dr. Eilat Mazar a rombolások nyomán tiltakozó aláírásgyűjtésbe
kezdett, amelyben "a régészeti vandalizmus és pusztítás súlyos bűneire" hívták
fel a figyelmet. A 200 aláíró között olyan személyek is megtalálhatók, mint Teddy
Kollek egykori jeruzsálemi polgármester és (az egyik legtekintélyesebb izraeli
baloldali értelmiséginek számító – a szerk.) Amos Oz író, továbbá a knesszet
120 tagjából 82 képviselő. "Ez az archeológiai bűntény – áll a tiltakozásban
– egyetlen kulturált ember számára sem elfogadható, akármilyen politikai meggyőződést
vall is."
A hegy keleti részén folyó betonozás miatt pedig sokan attól tartanak, hogy egy "negyedik
mecsetet" akarnak felépíteni azon a helyen. Az utóbbi napok eseményei megerősítették
Izraelben azt az érzést – elsősorban a jobboldaliak körében, de azt a véleményt a
mérsékeltek közt is egyre többen osztják –, hogy a muszlim hatóságok a felelőtlen
ásatások elrendelésével igyekeznek eltüntetni mindenféle fizikai nyomot, amely összeköti
Izrael és a Templom-hegy történetét. A legtöbb Wakf-tisztviselő egyébként tagadja,
hogy a hegyen a történelemben bármikor állt volna egy zsidó szentély.
Ugyanezt az aggodalmat erősítette az Izraeli Iszlám Mozgalom önkénteseinek csatlakozása
az ásatásokhoz. Awad szerint az iszlám mozgalom tagjai önkéntesként jönnek Észak-Izraelből
a hegyre "szombatonként néha százan is, de az irányításom alatt dolgoznak" –
mondja. Bár a riport elkészítésének idején az Al-Aksza mecset alatti imahely nyugodt
és ártalmatlan képet festett, a hely közelmúltbeli történelme bizonyítja, hogy egy
szikra elég ahhoz, hogy az egész épület lángba boruljon: 1969-ben egy vallási
fanatikus ausztrál turista gyújtogatása nyomán kis híján leégett az Al-Aksza
mecset.
Awad szerint a politika kéz a kézben jár a hittel a Templom-hegyen. "A vallást mindkét
fél felhasználja politikai célokra" – mondja. Szerinte, miközben Izrael a muszlim
provokációra panaszkodik, ő maga is provokál. Ezzel azokra a szélsőséges zsidó
csoportokra utal, amelyek a Salamon istállóinak az elfoglalását tervezték annak érdekében,
hogy ott egy zsinagógát alakítsanak ki. A Wakf aggodalmai részben érthetőek. Még az
1970-es években az izraeli elhárítás több olyan tervre derített fényt, amelyekben földalatti
zsidó csoportok a Sziklamecset és az Al-Aksza mecset elpusztítását tervezték. Ha
ezeket a terveket véghezviszik, az alapjaiban rendítette volna meg a muszlim világgal
való kapcsolatokat.
Az izraeliek a muszlim provokációkra panaszkodnak, míg Awad szerint a helyzet fordított.
"Némelyik provokációt rendkívül nehéz lenyelni" – mondja, és példaként egy
Jeruzsálem zsidó negyedében árusított plakátot említ, amelyen a Templom-hegyen a
Sziklamecset és az Al-Aksza mecset helyében az újjáépített ószövetségi Templom áll.
"Ha a Messiás egy új templommal jön vissza, én magam leszek az első, aki elhordom a
Sziklamecset köveit" – mondja Awad. Szerinte hamisak azok a feltételezések,
miszerint az arabok egy újabb mecsetet készülnek építeni a hegyen. "Ön elhinné,
hogy én egy olyan épületet engedélyeznék, amely a Sziklamecsettel vetekedne?" – kérdez
vissza Awad, majd hozzáteszi: "Az én feladatom a hely megőrzése, és nem átalakítása."
A Wakf álláspontja szerint, mivel a Templom-hegy a világörökség része, így az
izraeli ellenőrzés helyett elegendő, hogy évről évre az UNESCO képviselői végigjárják
a területet. Awad ugyanakkor nem zárja ki, hogy a jövőben régészeti ásatásokra kerülhet
sor a hegyen, annak ellenére, hogy több izraeli szerint a Wakf attól tart, hogy az
ilyen jelleg? ásatások a zsidók történelmi leleteit hoznák felszínre. "Ha lesz
megbékélés Izrael és a palesztinok között, valódi megbékélés, akkor majd beszélhetünk
régészeti ásatásokról" – szögezi le a muszlim hatóság képviselője.
2000. 08. 12. (IV/33)
