Juan Antonio Samaranch, a NOB elnöke Lausanne-ban bejelenti a vesztegetési botrányba
keveredett tagok kizárását Fotó: Reuters
A téli sportok legrangosabbjának tartott esemény rendezési jogát a 2002-es játékokra
az amerikai Salt Lake City nyerte meg évekkel ezelőtt, a vádemelés szerint azonban Tom
Welch, a város rendezési jogáért sikeresen lobbizó bizottság exvezetője, illetve
helyettese, Dave Johnson tisztességtelen eszközökkel befolyásolta a Nemzetközi
Olimpiai Bizottságot.
A korrumpálható NOB-tagoknak állítólag összesen 1 millió dollár készpénzt,
exkluzív ajándékokat, gyermekeik számára ösztöndíjat és egyéb juttatásokat
biztosított a Salt Lake Szervező Bizottság, hogy ők ezután a "mormon fővárosba"
vigyék a soron következő téli olimpiát. Miután Johnson ártatlannak vallotta magát
a szövetségi bíróság előtt, az AP hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy
szerinte semmi probléma nincs azzal, ha valaki pénzzel befolyásolja a NOB tagjainak döntését.
Tom Welch körültekintőbb volt, és csak annyit közölt, hogy ő nem tett semmilyen
helytelen lépést. Ügyvédeiknek ezek után már csak azt kell bebizonyítani, hogy a készpénznek
és különféle ajándékoknak szavazatokért való elfogadása miért nem jelent
megvesztegést. A két volt utah-i olimpiai tisztviselő, akiket egyenként 15 rendbeli
csalás elkövetésével, illetve bűncselekményben való közrejátszással vádolnak,
az olimpiai botrányok történetének eddig legmagasabb rangú személyiségei.
A Játékok ára
Az esküdtszék 19 hónapig tartó vizsgálata során 400 doboznyi, a megvesztegetési
botrányhoz kötődő bizonyítékot állított elő. A vádlottakat különösebben nem dúlta
fel ez a tény – tudósított a CNN hírcsatorna –, ahogyan az sem, hogy bűnösségük
beigazolódása esetén akár 75 év börtönbüntetést is kiszabhatnak rájuk fejenként.
Johnson burkoltan utalt arra, hogy a megkezdődő bírósági tárgyalás több száz
olimpiai hivatalnokot fog igen nehéz helyzetbe hozni. Bár neveket nem közölt, de
szerinte sok utah-i politikus is érintett valamilyen módon az ügyben. Hangsúlyozta,
hogy a "bizottság vezető testületének egyetlen tagja előtt" sem volt titok a
lobbiszervezet taktikája.
A tárgyalás, úgy tűnik, a Játékokra való készülődéssel egy időben folyik majd.
A per első szakasza előreláthatólag egy évig fog tartani, de számítani lehet arra,
hogy a bíróság az olimpia ideje alatt szünetelteti majd a tárgyalást. A védelem
egyik stratégiája, hogy tervezi a botrány során kizárt NOB-tagok tanúként való
bevonását. A tanúvallomásokkal arról szeretnék meggyőzni a bíróságot, hogy a
mostanihoz hasonlóan bőséges adományokat korábban is kaptak tagok, és az immár
bevett gyakorlattá vált az olimpiákat megszervező bizottságban. A védelem másik érve
a perben, hogy a pénzt a NOB minden bizonnyal a szegényebb országok atlétáinak megsegítésére
használja fel.
A tavaly év elején kirobbant olimpiabotrány után márciusban az Egyesült Államok
Olimpiai Bizottságának Etikai Csoportja a bizonyítékokat látva megállapította, hogy
a NOB súlyos etikai válságban van, és "potenciálisan törvénysértő és korrupt"
gyakorlatot tűr meg sorai között.
Nem az Etikai Csoport volt az egyetlen testület, amely átfogó reformokat vélt szükségesnek
a NOB helyi, nemzeti és nemzetközi szervezeteiben. Az amerikai olimpai bizottság
egyenesen arra kérte az Egyesült Államok szenátusát, hogy vizsgálják felül a NOB
nonprofit státusát és szüntessék meg teljesen adómentes helyzetét. Az Etikai
Csoport jelentése azután került nyilvánosságra, hogy a NOB tisztviselői és olyan főszponzorok,
mint a Coca Cola, a Time Warner és a McDonald\'s vezetői tárgyalásokba kezdtek, mivel
a botrányok miatt az óriásvállalatok a szponzorálás felfüggesztésével fenyegetőztek.
Hercegek és hírszerzők
A Nemzetközi Olimpiai Bizottságot 1894-ben alapította Pierre de Coubertin báró egy
atlétikai konferencián Párizsban. Az akkoriban a kizárólag férfiak klubjának számító
szervezet tagjai kizárólag társadalmi munkaként vállaltak feladatokat.
Ma a 115 tagúra bővült bizottság székhelye a svájci Lausanne. A demokratikusnak távolról
sem nevezhető szervezet tagjait nem a nemzeti sportszervezetek delegáltjai választják,
azok nagy részét a 20 éve elnöklő Juan Antonio Samaranch, illetve a neki
engedelmeskedő 11 tagú Végrehajtó Tanács jelölte ki, és eltávolításukat is csak
a NOB kezdeményezheti. Az 1966-ig megválasztott bizottsági tagok örökös tagsággal
rendelkeznek, míg az ez után érkezettek "csak" 80 éves korukig tölthetnek be
tisztséget. A korhatárt a NOB egyébként akkor emelte meg 5 évvel, mikor Samarach elnök
már kezdett nagyon közel járni a 75-höz. Egy volt NOB-tag véleménye szerint "a
szervezet saját magának él, tagjai pedig úgy viselkednek, mintha bíborosok lennének
a Vatikánban. Kormányok válthatják egymást, ez minket nem is érdekel."
A ma 79 éves Samaranch karrierje Barcelonából indult. A spanyol fasiszta mozgalomhoz még
tizenéves korában csatlakozott, ahol egészen sportminiszteri posztig vitte Franco tábornok
rezsimjében. A fasiszta rendszerhez egészen Franco haláláig h? maradt, majd 1978-ban
Spanyolország moszkvai nagyköveteként egyengette karrierjét a NOB elnöki széke felé.
Miután a szovjet sportbürokraták segítségével 1980-ban elnöknek választották, valóban
színes társasággá sikerült formálnia a bizottságot. A tagság elnyerése elsősorban
a Samaranchcsal való közeli kapcsolatokon, illetve a nemesi rangon múlik. A NOB mai
tagjai között találhatók egykori sportminiszterek, Idi Amin ugandai diktátor volt védelmi
minisztere, a dél-koreai hírszerző szolgálat volt feje, illetve ex-Stasi tagok.
Mellettük jól megférnek olyan tagtársak is, mint Albert monacói herceg, a brit királyi
családból Anna hercegnő, a szaúdi Feiszal Fahd Abdul Aziz herceg, vagy Samil Tarpisev,
Borisz Jelcin volt teniszedzője.
A hatvanas évek végén az olimpiai játékokra költhető pénzalapok igen szűkösek
voltak, a rendező városok pedig csak elvétve könyveltek el némi nyereséget. A
transznacionális nagyvállalatok megjelenésével azonban új nemzetközi szereplők
jelentek meg a pályán, akik hajlandóak voltak egyre több pénzt kiadni reklámidőért.
Míg Avery Brundage, Samaranch elődje még nyugdíjazása után is rendszeresen levélben
fenyítette a NOB-ot, amiért engedélyezi atléták és csapatok mezén cégek emblémáit,
addig a spanyol elnök a hozzá közeli vagy legtöbbet fizető vállalatnak adta a
szponzorálási és közvetítési jogokat. A nagy fordulat az 1984-es Los Angeles-i
olimpián történt, ahol addig soha nem látott nyereséget, 215 millió dollárt sikerült
elkönyvelni a játékokkal kapcsolatos különféle kizárólagos jogokból.
Amint a névlegesen nonprofit NOB sokmillió dolláros vállalkozás lett, városok
versengeni kezdtek a szervezet kegyeiért. A szavazatokért cserébe kisebb-nagyobb ajándékok
kezdtek gazdát cserélni: bundák, ékszerek, festmények, első osztályú utak és szállások
vagy munkahelyek rokonoknak, melyeket a szervezet tisztviselői rendszerint valamilyen
enyhe megrovással el is intéztek. Mindeközben a szponzorok egyre nagyobb pénzekkel próbálták
megőrizni jelenlétüket az olimpiákon. 1988-ban kilenc szponzoráló cég 100 millió
dollárt fizetett, nyolc évvel később Atlantában már 4 milliárd dollár (!) folyt be
a konyhára a marketingjogokból. Egy vállalati logó elhelyezésének ára a 2002-es és
2004-es olimpiákon ma röpke 55 millió dollárba kerül, ez pontosan tízszerese az
1984-es árfolyamnak.
A közvetítések jogáért folyó küzdelem szintén azt eredményezte, hogy a tarifák a
csillagos égig emelkedtek: az 1956-os melbourne-i olimpián a NOB jelképes összeget, 80
fontot kért ezért a jogért. A 2000 és 2008 között rendezendő olimpiák közvetítési
jogát elnyerő NBC televíziós társaság viszont 3,5 milliárd dollárt fizet a
NOB-nak. Szinte mindenki egyetért abban, hogy a NOB alapos reformokra szorul. Ennek
azonban már nem sok köze van az olimpikonok vagy akár a közönség körülményeinek
javításához: a reform valószínűleg csak a már jelen lévő óriáscégek érdekeinek
valamilyen szabályozását jelenti majd egy olyan piacon, ahol a sport és a sportolók
nem többek, mint eladott áruk.
2000. 08. 12. (IV/33)
