Egy "anarchista" tüntető Fotó: Archív
A Baloldali Front – Munkás Ifjúsági Szövetség 1999-ben alakult, és a Munkáspárthoz közeli szervezetnek vallja magát. Székely Péter, a Front 26 éves egyetemista elnöke szerint közel tíz éve nincs Magyarországon kommunista ifjúság, ezért ők elsősorban ezt a vákuumot hivatottak betölteni. A másfél év alatt több mint félezerre szaporodott tagság nagy része vidéki, és valamilyen más szervezetből – jobbára a Baloldali Ifjúsági Társulásból (BIT) – érkezett hozzájuk. Megítélésük szerint a bérből és fizetésből élők ki vannak zsákmányolva, ezért nagy teret kellene engedni a szakszervezeti munkának. A november 11-i szakszervezeti tüntetésen is ott voltak, és a Munka Törvénykönyvének megváltoztatását követelték. Próbálkoztak már aláírásgyűjtés kezdeményezésével is, amikor a NATO-rakéták telepítésének "réme fenyegetett", de kérvényüket elutasították.
Székely szerint a forradalom "az emberben magában kezdődik". Úgy véli, a XXI. század forradalma nem lesz hasonló a XIX. vagy a XX. század forradalmaihoz, és bár a kapitalizmusnak el kell tűnnie, most, hogy nincs forradalmi helyzet, kár is róla beszélni – a fő téma a mindennapi munka.
Más radikális "balosoktól" az különbözteti meg őket, hogy hajlandók a "roppant gyér marxista műveltséggel rendelkezőket" is felkarolni, oktatni, képezni: az érdeklődőknek a Kommunista Kiáltványt szokták elküldeni. A Kommunista Párt nagy hibájának tartják egyébként, hogy a nyilasmozgalommal ellentétben nem közérthető és egyszer? tételeket fogalmazott meg, hanem egy kétkezi munkás számára gyakorlatilag érthetetlen frázisokat.
A Baloldali Fronttól, ha lehet; még inkább balra egy szintén radikális nézeteket valló szervezet működik: a Forradalmi Szolidaritás Csoportja. Ők 1998 óta aktívak, Szolidaritás cím? újságjuk viszont már öt éve megjelenik; magukat forradalmi szocialistának és hitvalló trockistáknak tekintik. Nincsenek bejegyezve, informálisan tíz taggal és körülbelül ötven szimpatizánssal rendelkeznek. A tagság nagy része 25 évesnél fiatalabb, részben egyetemisták és dolgozók, de újabban már gimnazisták is felbukkantak. Basa Zoltán, a szervezet vezetője elmondta, hogy elutasítják a kapitalizmust, és azért küzdenek, hogy azt egy valódi szocializmus váltsa fel. Sztálin, Rákosi vagy akár Kádár rendszerét államkapitalizmusnak tekintik azon marxi kitétel alapján, hogy a termelőeszközök nem a dolgozók kezében voltak. A forradalmi szocialisták szerint nem érdemes ölbe tett kézzel várni, hogy eljöjjön az a szép nap, amikor "a Nemzeti Bank elnöke aranytálcán átadja a kulcsot, és mindenki jóllakik", hanem minél gyorsabban és minél több embert kell meggyőzni nézeteikről, és terjeszteni a gazdasági, szociális jogokért folytatott harcot.
A "dolgozó osztály" – melybe mindenfajta fizikai és szellemi dolgozó is beletartozik, aki bérből és fizetésből él – ereje szerintük folyamatosan növekszik, hiszen fölül egyre kevesebb kézben összpontosul a gazdasági hatalom. Az osztályellentétet, az osztályharcot az eredeti marxista alapon próbálják megfogalmazni, gyűléseiken konkrét témában 20-30 perces vitaindító után parázs vita folyik. Az ismeretlenség fátylát a prágai antiglobalista tüntetés lebbentette fel róluk.
De még a radikálisok között is ultraradikálisnak számít egy budapesti székhelyű, úgynevezett anarcho-kommunista csoport, mely nem szervezi önmagát, kerüli a nyilvánosságot, és elsősorban kiadványain keresztül fejti ki nézeteit. Újságjuk az Anarcho-kommunista Akció, székhelyük egy antikvárium. Azt a klasszikus anarchista nézetet vallják, mely szerint nem kell beleszólni a dolgok alakulásába, nem kell szervezetbe tömöríteni az embereket, hanem meg kell várni, míg mindenki magától rádöbben a tragikus valóságra. Általában nem működnek együtt más "balos" szervezetekkel, de például Prágába kimentek az antiglobalista tüntetésre, és többüket három hétnél is tovább tartották fogva. Külföldi kapcsolataikat folyamatosan ápolják, de semmiféle alternatív elhajlás, "népfront" nem lehetséges közöttük.
Nem értenek egyet semmiféle szindikalizmussal, szociáldemokráciával, így természetesen semmiféle demokráciával sem. Elvetik a népfrontot, elvetik az antifasizmust. Elvetnek mindent. Szerintük ugyanabban a világban élünk, amiről Marx is írt, ezért kell a harcot folytatni. Céljuk a parlamenti pártok felszámolása és a tömegek meggyőzése arról, hogy ne új rendszert kiáltsanak ki, hanem szüntessék meg az összes meglévőt. Ez egyébként az anarchizmus lényege, amelyben az emberek saját magukat centralizálják, szervezik meg, vagyis nem rendelik alá az életüket semmilyen hatalomnak. Persze – mint mondják – ez nem olyan, hogy mindenki megy a maga feje után, ugyanis az anarchiát is pillanatnyi diktatúrák tartják fent. A válsághelyzetben egy aktuálisan kinevezett hozzáértő irányítja annak elhárítását, de amint visszaáll az eredeti állapot, megszűnik a megbízatása. Nem kolóniákban gondolkodnak, hanem globális, Föld-méret? átalakulásban.
Számukra egy kapitalista társadalommal nem létezik békés együttélés. A proletárforradalom minden nap aktuális, és minden nap zajlik is, formái az egyéni és kisebb szabotázsakciók. Olyanok például, hogy nem vesznek buszjegyet, ami – elmondásuk szerint – "egy kapitalista vállalat elleni lázadás". Elképzeléseik szerint a "látványtársadalmaknak egy világforradalom, egy totális felszabadulás fog véget vetni", amely a dialektika elvei alapján magától fog létrejönni minden országban.
Lázadás és baloldal
2000. 11. 18. (IV/47)
