Mind Plymouth pilgrimjei (zarándokai), mind Boston puritánjai szigorúan kálvinista protestánsok voltak, akik elvetették a vallási naptárakban feltüntetett ünnepeket, amelyek a középkorból maradtak az angol népre. Az ő hitük szerint a karácsony, a húsvét és a szentek napjai nem képezték részét az igazi keresztény egyháznak, ember alkotta kitalációknak tekintették őket, amelyeket ki kell iktatni.
Mindössze három vallási ünnepet tartottak meg, amelyekre igazolást tudtak találni az Új Testamentumban: a vasárnapot, a böjt és megalázkodás, valamint a hálaadás és dicséret napjait. Az utóbbi kettő végeredményben egy érem két oldalát képezte, mivel ezeket az isteni gondviselésre adott válaszul jelölték ki. A böjti napokat jobbára a tavaszi időszakban tartották, amikor különben is szűkében voltak az élelemnek, míg a hálaadásokat ősszel, a betakarítást követően. A katolikus és anglikán hálaadásoktól eltérően ezek sohasem estek vasárnapra, inkább az úgynevezett "prédikációs" hétköznapokra, amelyek általában egybeestek a hetipiacokkal.
A hagyomány szerint az első Hálaadás Napja 1621-ben volt, és a zarándokok attól kezdve minden évben megülték azt.
A valóság ezzel szemben az, hogy ez elsősorban nem volt igazi hálaadás, hanem inkább világinak mondható aratási ünnepség, amely tudomásunk szerint nem ismétlődött meg, tehát mindmáig nem számít egy hagyomány kezdetének. Nem beszélve arról, hogy a zarándokok sohasem minősítették volna igazi Hálaadás Napjának ezt a lakomát, amelyen a wampanoag indiánok is részt vettek, mivel az ünneplők táncoltak, világi dalokat énekeltek és játékokkal szórakoztak.