– Milyen történelmi pillanat adta a létjogosultságát egy zsidó szellemi páholy létrehozásának?
– Vannak az életben olyan helyzetek, amikor minden egy kicsit elvékonyodik, zavarttá válik. Éltünk már át ilyeneket, és most ismét tisztában kell lennünk azzal, hogy megrendült a magyar társadalom. Sok olyasmi történik a napi politizálásban, ami viszolyogtatja az átlagos állampolgárt. Zsidó vonatkozásban azt tudom mondani, hogy a magyar társadalom szembetalálta magát ennek az évszázadnak a végén egy nagyon nehéz kérdéssel, a globalizációval. Óriási versenyfutás van a népek között, és kérdés, hogy ebben hol vagyunk. Ez a bizonytalanság megijeszti az átlagos embert, és ilyenkor azt mondja, hogy aha, a zsidók megint kivételt fognak képezni, mert ezek ugye összefonódnak a New York-iakkal, meg a Tel Aviv-iakkal, ezeknek megsúgják, hogy mit kell tenni, ezek majd megint lenyúlják, ezek majd megint hamarabb jutnak a pénzhez mint mi, a fene egye meg őket.
– Ez az oka az éledő antiszemitizmusnak?
– Egyik nagyon súlyos oka a szorongás attól, hogy lesz-e pénzünk, és azt hiszik, hogy a zsidónak lesz. Ezen múlik minden. Ugyanakkor a zsidók tele vannak szorongással, hogy jaj, hát ezek itt megint nem szeretnek bennünket, ezek lehetetlenné fogják tenni az életünket, már megint jön a numerus clausus, és a legnagyobb bajban leszünk. Amikor egy nép dinamikusan megy előre, termel, pénzt csinál, akkor senkinek nem jut eszébe hülyeségekkel foglalkozni. Amikor Trianon után levették Magyarországról a kétharmadát, mindenki megrendült, hogy hogyan fog a magyarság megélni. Hát akkor üsd a zsidót, ahol éred! És ugyanez volt minden esetben az antiszemitizmus oka: egy egzisztenciális félelem. Az én alapállásom, hogy akkor ment jól a magyarságnak, amikor a zsidóknak is jól ment. Akkor van baj, amikor el kell innen mennie egy zsidónak, egy Neumannak, egy Kertésznek, és sorolhatja a Nobel-díjasokat meg a Pulitzereket meg a világhírűeket. Ők a nagyvilágban mind sikeresek lettek, de ha itt szabad terük lett volna, behozhatták volna ide a nagyvilágot, és ez óriási hasznot hajtott volna a magyaroknak is.
– Tehát a páholy menedék lenne az antiszemitizmus elől?
– Fordítsuk meg a dolgokat! Én itt élek, és nem érzékelem azt, ha kimegyek az utcára, hogy egytől egyig mindenki azt mondja, hogy fúj, büdös zsidó, menj a fenébe. Van biztos egy-kettő, de én végigéltem itt a hatvan évemet, Kecskeméten érettségiztem, egyedüli zsidó voltam az egész iskolában, nagyszerűen barátkoztam mindenkivel, nem aláztak meg, nem köptek le, nem vertek meg, nem csúfoltak. Tehát én nem tartom a magyarokat antiszemitáknak. A magyar zsidóság több mint kétharmadát meggyilkolta a holokauszt. Elvittek innen minket, nem a németek, felhívom a figyelmét, hanem a magyarok: adminisztráció, csendőrök, rendőrök, vasutasok; és a nép hallgatott szép csöndben. Hétéves voltam, és a szomszédok nem szóltak semmit, nem bújtattak el, nem tettek semmit.
– Akkor hogy érti, hogy nem antiszemita a magyar?
– A probléma valójában az, hogy átment az országon, a nemzedékeken a történelem úgy, hogy nem vagyunk felelősek. A történelem mint olyan a felelős, de mi személy szerint nem. A nyilasok elvitték a zsidókat, a szomszédot, de kész, be van fejezve. Semmilyen néven nevezendő lelkiismeret-furdalás nincs se pro, se kontra. Németországban nem így van. A németeket igenis nagyon mélyen átjárja a holokauszt felelőssége. De nálunk, annak ellenére, hogy 600 ezer magyar állampolgárságú zsidó ember eltűnt, még jönnek a bűvészkedéssel, hogy lengyel zsidók meg Oroszországból átszivárgott zsidók is voltak a 600 ezerben, és komoly történészek írták le, hogy nem volt 600 ezer zsidó áldozat, csak 400 ezer
Micsoda egy galád megnyilatkozás! Na jó, mindegy, ne erről beszéljünk, hanem arról, hogy visszajöttünk, én magam is. Elmennek a zsidók Magyarországról? Nem mennek el a zsidók Magyarországról. Van Csurka István-jelenség? Van. Csoóri Sándor elment addig a csacskaságig, hogy azt mondta, azért nem jó itt a zsidó, mert asszimilálja magához a magyart. Én nem tudom, hogy ez jó vagy rossz, de azt tudom, hogy Bartók Béla, aki azért elég nagy képviselője volt a magyarságnak, csak zsidó librettistákkal, Balázs Bélával, Lengyel Menyhérttel dolgozott, lásd a nagy műveit. Fantasztikus íróik voltak, Bródy Sándor, Cukor Adolf, aki Hollywoodban megteremtette a modern filmet – hát mi rossz volt ebben? És itt az a Rózsavölgyi, aki megírt annyi verbunkost meg ilyen cigányos magyar dalt, ha berúg a magyar, nem is tud mást énekelni, csak ezeket. Ismeri azt a viccet a "Gyere Bodri kutyám"-ról, amelynek a szövegét Kellér Dezső volt szíves papírra vetni? A vicc úgy szól, hogy egzecíroztatja a munkaszázadban a primitív keretlegény Kellér Dezsőt, aki egy nyiszlett, vékonyka kis pali volt, és akkor odaszól egy másik zsidó, hogy ugyan őrmester úr, ne bántsa már ezt a szegény embert, hát ez író, versíró, ő írta a Gyere Bodri kutyám dalát, hát azt biztos ismeri az őrmester úr is! Odamegy hozzá az őrmester, azt mondja: – Tényleg maga volt az? – Igen – feleli. Azt mondja neki erre: – Hát nem akadt erre egy rendes, keresztény magyar ember? Na most, ha nem akad, akkor nem akad. Nagyon jó dolog a szimbiózis. Egy józan embernek azon kell fáradoznia, hogy ennek a nemzetnek rendes belépőjegye legyen Európába és a nagyvilágba, és ott győztesekként tudjunk működni, ne vesztesekként. Viszont ha kiiktatják a zsidóságot, ez nem lesz egy könyny? menet.
– Tehát a holokauszt által eddig lelkileg sarokba szorított zsidóság ezúttal nem a történelmi tapasztalat, hanem a jelen kihívásai alapján határozza meg az identitását.
– Ez sem megy egyedül. Nagyon nagy hálával vagyok én személy szerint Jancsó Miklósnak, aki már a 20-25 évvel ezelőtt született kisfilmjeivel nagyon nagy szolgálatot tett a zsidóságnak. Volt olyan periódus, amikor Jancsó szólalt meg helyettünk. Most is eljött. Én nagyon nagyra tartom a művészetét, és személy szerint a barátságát, és nagyon sokat tanultam tőle. A kiállása példa számomra.
– Füst Milán nevével tehát a magyar és a zsidó identitás átfedését fémjelzik?
– Ő azt a fajta gondolkodási és viselkedési formát képviselte, amelyik nem tudja magát nem magyarként elképzelni. Ez nem azt jelenti, hogy jaj de nagy magyaroknak kell lenni. Nem. Nagyon is jó zsidónak kell lenni. Sokkal műveltebbnek, sokkal járatosabbnak a zsidó vallásban és a tudományokban. Ugyanis csak akkor képes az ember önmagát meghaladóan valamit alkotni, ha tisztában van az identitásával. Akkor vagyok igazán jó partner mindenki számára, hogyha én nagyon jó zsidó vagyok, sziklaszilárd hittel és öntudattal. Ugyanakkor ezt elvárom másoktól is. Én a Füst Milán páholyban ebben az összefüggésben látom a lehetőségeket.
– Számított arra, hogy ekkora lesz az érdeklődés?
– Nem számítottam. De érezhető volt egy társadalmi várakozás, egy óhaj
– "Beleszagoltak" a levegőbe, és érezték, hogy erre most szükség van?
– Igen. És nagyon meglepett, hogy kik jöttek el: orvosok, mérnökök, ügyvédek, művészek, és nem csak zsidók. Itt lehetővé válhatna egy olyan tér, ahol a zsidóság jól érzi magát. Én azonban inkább onnan indulok ki, hogy eddig mindig a zsidók mondták, hogy kérem szépen, mi nagyon jó magyarokká lettünk. 1848-ban számarányukhoz képest négyszer annyi zsidó ember vett részt a szabadságharcban. Az első világháborúban vaskereszteket kaptak, hősök voltak. Jött a történelemnek mindenféle fordulata, és mi mindig azt bizonygattuk, hogy jó magyarok vagyunk. Nekem eszem ágában nincs semmit bizonygatni, hanem azt kérem, hogy "nem zsidó barátaink, ha nektek fontos az, hogy a zsidóság alkosson Magyarországon, szólítsatok versenybe bennünket, hogy még többet, nagyobbat, jelentősebbet tudjunk alkotni". Azt kell mondani, hogy hála Istennek, két ilyen istenáldotta nép talált egymásra, a magyar meg a zsidó, és nagyon remek dolgokat tudnának együtt produkálni, nem feltétlenül úgy, hogy átharapják egymás torkát.
2000. 12. 02. (IV/49)
