hetilap

"Könyöknyi kés van előkészítve az éjszakai műszakra." Fotó: Maklári Péter

A Nyugati alatt kétféle ember fordul meg: aki "átutazóban" rohan keresztül rajta, és aki rövidebb vagy hosszabb ideig – mondjuk egy fél életen át – elidőzik benne. Utóbbiaknak adatik meg a felismerés: kissé más világ ez, mint húsz méterrel följebb. A pályaudvar mellé épült gigapláza találóan West End névre hallgat, szigorúan az etimológiai szabályokat követve akár a Nyugat végének is fordíthatjuk. Ha benne nem is, bejáratától pár méterre tényleg vége van valaminek. 



Melegpiac



A szendvicsemberek először elhajtanak. Mindkettő leszakadt ötvenes. Fél kilenctől dolgoznak hatig 150 és 400 forint között váltakozó órabérben, és sérelmezik, hogy a csövesek ennek négy-ötszörösét is megkeresik koldulással. Nem merik elmondani, hol van a férfiprostituáltak hírhedt gyűjtőhelye, mert félnek, hogy a hátukba vágják a kést. Ziher vász ziher náluk is van egy-egy bugyli, az egyik meg is mutatja, majd bátorságát illusztrálva megpróbálja beledöfni a falon lógó narancssárga m?anyag szemetesbe. Nem megy bele… majd legközelebb. A hivatalos álláspont szerint a rendőrök már kihajtották őket. Mármint a homoszexuálisokat. Nagy részük román állampolgár, akik szerencsét próbálni jöttek át Magyarországra, de nem volt szerencséjük: úgy álltak kötélnek, hogy semmiféle hajlam nem determinálta őket. Ezért is fordul elő néha, hogy amelyiknél betelik a pohár, közel száz szúrással késeli át stricijét a túlvilágra. Az egyik szendvicsember utánunk jön és elmondja: a magyarok csak öt- vagy hatezerért mennek el szobára, a románok már háromezerért is. Kicsivel feljebb gyülekeznek a tér egyik padsoránál, legalább tizenöten vannak, fiatalok, modern cuccokban várják a kuncsaftot. 

A púpos 56 éves, guberálásból és lejmolásból él. Becenevét annak köszönheti, hogy amikor még viszonya volt a munkával, egy olyan helyen dolgozott, ahová tilos volt szeszesitalt bevinni, így hát maradt a hát. Arra lógatta a piával teli zacskót, arra meg a kabátot, és máris kész volt 

a púp. Aztán elvált. Volt gépkocsirakodó, bányász, fuvaros, betanított kovács, betanított gépkezelő, most pedig levizelt kartonpapírokat "szállít" valami gyűjtőhelyre, kilója hat forint. Egy nap alatt max egy doboz cigi árát lehet megkeresni. Ha nem jön öszsze, szálanként veszi meg. Aludni a szupermarket kirakata előtt szoktak, és a szerencsésebbeknek megengedik, hogy a takarójukat betegyék a kukatárolóba. Persze azért is meg kell dolgozni, ő a csirkésnek segít. A púpos szerint az éjszakák veszélyesek, sok a veszekedés meg a verekedés, ha pedig jönnek a rendőrök: aki bújt, bújt, aki nem az majd elbújik. Nála mindenesetre könyöknyi kés van előkészítve, az "éjszakai műszakra", mivel megesik, hogy alvó emberekről tűnik el a cipő, igaz, vigasztalásul megtarthatják a tolvaj előző viseletét. 

Irénke néni barna m?bőr táskájába rejti csokrait a közegek kósza pillantásai elől. Kelenföldi kertjéből hozza jobbára a Ferenciek tere érintésével, ahonnan most is elzavarták a közteresek. Szüret óta egy kis szőlőt is tesz mellé a telekről, bár újabban szinte senki sem áll meg, sőt az árak után sem érdeklődnek már. "Nincs pénzük, Aranyom"
– foglalja össze tapasztalatait a zugkereskedő, és ekkor becsapódik mellettünk valami fehér dolog. Ha-ha, nem talált, maradunk a defenzívánál. A virágos néni huszonötezres nyugdíját próbálná egy kis mellékessel kiegészíteni, melyből árván maradt unokáját is menedzseli. 

Pár lépésre tőlünk kopaszra nyírt srác szólítgatja le az embereket, feje búbjáról copffolt tincse krisnásra enged következtetni. Csak egy percet tud ránk szánni, épp egy hölgy kap könyvet adományáért cserébe, aki nemsokára mosolyogva rohan vissza, hogy a nagymamája pont ott lakik, ahol a szerzetesek szállása van feltüntetve. A fiú kedvesen nem hiszi, szerinte az a ház az övék. Statisztikái szerint tíz emberből öt megáll, és nyilvánvalóan imádkozni kell, hogy összejöjjön a dolog, de a részletekbe már nem avat be. Annyi még publikus, hogy ma már egymillió dollárt gyűjtött egyházának. Persze csak ugrat, menet közben mutatja, hogy egynapi termése körülbelül nyolcvan-száz, összeggel együtt regisztrált honpolgár.



Vasarely, Dali és a Júingok



Az egyik játékbarlang előtt – merthogy nem egy van – huszonéves srác, kigyúrt karján tetkó domborul, orráról ítélve szekuritis. Nevetve vallja be, hogy játékfüggő, és a vesztőgépek mellett eltöltött órákat dolgozza le ebben a pózban. Korosztályában egyébként ritka példányt képvisel, hiszen szenvedélyében csak a nála idősebb, 30-40 évesek osztoznak, tőlük viszsza inkább a sokkal kevesebb pénzt elnyelő játékszimulátorok a népszerűek. 

Eljött az ideje, hogy 360 fokos fordulatot tegyünk: pékárus, gyrosos, parfümös, italos, könyves, megint pék, fánk, óra-ékszer, zöldséges, ruhás, ABC, Borsodi bár, szendvicses, Coop Tourist, virágos, megint ékszer, megint könyves, megint ékszer, napszemüveg, parókás, csecsebecsés, táskás, megint ékszer, megint pék, Bonbon Hemingway, söröző, fehérneműs, CD-s, hét babajárókában ezer forintos turkisztán mindenféle méretben, és a zoknisnál kézírásos tábla ajánl fel grátisz fuszeklit annak, aki lopás útján tervezte megelőzni a felfázást.

A tízessel kezdődő vágányok felé nincs akkora nyüzsi, az árusűrűség is elkopik. Aki viszont figyelemre méltó, azt Alex Wolfnak hívják. Persze magyar, csak így jobban hangzik a kuncsaftoknak, mivel Farkas úr történetesen Vasarely-reprókat gyárt, néha Dalival kombinálva. Tejesládán ülve, ölében hatalmas táblával dolgozik, mellette néhány elkészült alkotás, Mátészalkáról utazgat fel velük, ha kellő számú elkészült. Művésznek azért nem tudja magát teljes lelki nyugalommal nevezni, mert ha az lenne, akkor nem az aluljáróban rajzolgatna. A szellemi szabadfoglalkozásúnál maradunk, amúgy térképész, aki a rendszerváltáskor leépített kartográfiai vállalat egyik vesztese. Akkortájt akadt kezébe egy Vasarely-kötet, és miután minden különösebb gond nélkül le tudott másolni pár képet, rájött, hogy ez neki megy. Hogy ne legyen olyan unalmas, egy kis Dalival egyénít a képeken, és a reakciókból arra következtet, hogy tetszik az embereknek. A reakciók olykor háromezer forintban tárgyiasulnak képenként, máskor csak egy kis apróban. Kiállításról szóló hangzatos ígérete számtalan van, de eddig még nem jött össze annyi kép, amennyi egy tárlathoz elegendő. Farkas úr várja a mecénást, hátha Dzsoki Júing erre jár, és megtetszik neki, amit csinál, bár – teszi hozzá keserűen – a Júingok nem járnak aluljáróban. 

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek