– Beszéljünk a Fidesz kétarcúságáról! Orbán Viktor nemrégiben azt nyilatkozta, hogy nem zárja ki a MIÉP-pel a koalíciót 2002-ben. Egy héttel később Pokorni Zoltán azt mondta, hogy egyértelműen kizárja a Fidesz–MIÉP-kormány lehetőségét. Ez nyilvánvalóan egy összehangolt akció volt, a kérdés tehát az, hogy mitől sikeres ez a taktika? Hogyan tudják elérni, hogy akinek szimpatikus a MIÉP, az Orbán szövegét hiszi el, aki viszont undorodik a MIÉP-től, az Pokor-ninak hisz, és mindkét tábor továbbra is a Fideszt támogatja?
– A dolog bonyolultabb ennél. Abban az interjúban Orbán első mondata a MIÉP-koalíciót megengedő mondat volt, a harmadik mondata ugyanazt kizáró. Rájátszanak a kognitív disszonanciára, vagyis ugyanabban a bekezdésben két ellentétes mozzanat is előfordul. Még csak két különböző ember sem szükséges, időtáv sem kell, ugyanabban a beszédben felvállalják az ellentétet.
– Orbán Viktor nyilván nem tudathasadásos, és nem improvizál. Megint csak azt kérdezem, mitől működik ez a politizálás?
– Én Németh Erzsébet – a Fidesz egyik kommunikációs tanácsadója – tanulmányához térnék vissza, aki azt mondta, hogy a politikusoknak a tizenkét-tizenhárom éves gyerekek szintjén kell beszélni, mert a választók legnagyobb része ebből érti meg a legtöbbet. Másrészt a fideszesek zseniálisan felismerték azt, hogy az átlag magyar szavazó jól tűri az ellentmondást, nem ütközik meg rajta, sőt beveszi az ilyen szöveget. Ezért a Fidesz politikusai ezt naponta felvállalják: így lehet egy szájból hideget és meleget is fújni. Ezt meg lehet csinálni vallási vagy cigánykérdésben, a nyugdíjasok támogatásában, a mezőgazdasággal kapcsolatban, vagyis bárhol. Az ellentétes kijelentések együttes felvállalása egyébként már legalább fél éve beletartozik a fideszes politikai diskurzusba. Ez egy komoly politikai eszköz.
– Fogadjuk el, hogy a Fidesz e tekintetben "zseniális". Tisztán szakmai szempontból Orbán Viktor tehetségesebb az átlag politikusnál?
– Kizárólag abban, hogy hagyta magát "megcsinálni". Ő az első olyan magyar politikus, aki belátta, hogy a médiademokráciában egy politikust ki kell találni, el kell adni. Az, hogy én hosszú orrú, szeplős és kopasz vagyok, ezért engedek egy kis hajat ragasztani és a szeplőket bepúderozni, még nem az. A megcsinálás azt jelenti, hogy egy politikust megterveznek a tervezőasztalon. Azt mondják, Viktor, te ilyen leszel, és ő belebújik abba a szerepkörbe. Hogy a vallással kapcsolatos példát mondjam – és egyáltalán nem gondolom cinikusan –, az például föl se merül, hogy neki a vallással kapcsolatban mi a véleménye. Ez nem kérdés. Abból indulnak ki, hogy a választó mit akar hallani. Egy katolikus többség? országban élünk, miért ne használjuk ki? Orbán felesége bejelentette a rádióban, hogy ők egy rendes, tisztességes, katolikus család: megmutatták a katolikus arcukat. Ugyanakkor jelentős számú református szavazó is van, ezért Orbán elmegy megnézni mindenféle református iskolát, évnyitókon szónokol: megmutatják a református arcukat is. Ezzel azt akarom hangsúlyozni, hogy a cél érdekében nem csak tíz vagy húsz százalékig hajlandó megváltoztatni a véleményét bizonyos dolgokról, hanem akár száz százalékig. Hisz ateista beállítottságú volt, az előző két parlamenti ciklusban nagyon sok kemény kijelentést tett az egyházakról, a vallásról: bármikor hajlandó volt nevetség tárgyává tenni ezeket a dolgokat.
– Kevésbé jóindulatúan a kaméleon kifejezéssel illethető az ilyen ember.
– Nem, ez hozzátartozik egy modern politikushoz. Amerikában ezen a fejtegetésen, amiről mi most beszélünk, az égvilágon senki nem lepődne meg. Nálunk még szokatlan a megcsinált politikus, a szerepet kereső ember, ugyanakkor átalakulóban lévő politikai rendszerekben ez egyszerűen csodafegyver.
– Ezek után várható, hogy más politikusok is elkezdenek szerepet keresni maguknak?
– A baloldalon lévő politikusok, és főleg az SZDSZ-esek csak kis mértékben hajlandók változtatni. Azt mondják, ha nagyon muszáj, maximum tíz százalékot elmozdulok. Ehhez képest például Medgyessy rengeteget változott, de azért ő Medgyessy Péter maradt.
– Visszatérve Orbánra, megállapítottuk, hogy az ő szerepjátszása a modern politikus természetes velejárója. De vajon ez a "játék" nem megy az ország rovására? Mégiscsak fontosabb tízmillió ember sorsa, mint egyvalakinek a hatalomhoz való ragaszkodása.
– Van egy hagyományosan jó kifejezésünk a politológiában: a sikeres politikus egyúttal elveszíti a képességét arra, hogy államférfivá váljon.
– Pedig úgy tűnik, Orbán éppen a Szent István-i államférfi szerepét próbálgatja.
– Úgy mondanám, hogy ezt váltja aprópénzre a rövid távú sikerért. Tudniillik ezt a fajta rendszert, amit ő kezdeményezett, nem lehet konszolidálni. A húszas, harmincas évek politikájával, ezzel a leértékelt demokráciával nem nagyon lehet bemenni az unióba. Amennyiben a Fidesz esetleg megnyeri a 2002-es választást, ebből valószínűleg nagyobb megrázkódtatás lesz. Egyre inkább elcsúszunk az európai normák mellett. Ez az elnöki rendszer irányába mozduló szerkezet egyre kevésbé illeszthető az európai trendbe, és ezt jól mutatja a már most tapasztalható külpolitikai elszigeteltségünk. Az, hogy jelenleg még mindig népszerű a pártja, nem jelenti azt, hogy szakmai szempontból jól kormányoznak.
– Nem érzi úgy, hogy ezek a gondolatok – bár nagyon fontos kérdéseket vetnek fel – választási szempontból nem igazán hasznosíthatók? Az átlag választóhoz ilyen témákat nem érdemes eljuttatni, ezeket nem lehet szavazatra váltani.
– Most még kevéssé lehet ezeket kommunikálni, de ne felejtkezzünk el az úgynevezett áttörési pontról. A német szakmai irodalomban közismert, hogy a választások előtt két-három hónappal jelentkezik egy áttörési pont az emberek véleményében, amikor is azt mondják, hogy egy bizonyos irányzatból most már elég, valami mást akarok. Nem tudni, hogy ez a vezérelv hogyan homogenizálja a választókat, de a jelenség létezik. Mondok egy hazai példát. Ha bemegy az ember a Magyar Televízióba, azt tapasztalja, hogy még az ott dolgozók is evidensen használják a "királyi televízió" kifejezést. Vagyis országos szinten evidenciává vált, hogy ez nem egy független köztévé, maguk a munkatársak sem állítják ezt. Előbb-utóbb tehát az a tömegeffektus is át fog törni, hogy az egész ország egy "királyi birtok".
– Úgy gondolja, hogy valamikor január-február környékén tudatosul a tömegekben, hogy alattvalók vagyunk?
– Én ezt prognosztizálom, ez azonban hipotézis. De mondok még egy példát: az emberek nem mennek az utcára a Schlecht-ügy miatt, de nyolc-tíz ilyen történetnek egy idő után van egy kumulatív hatása. Az emberek azt mondják: "Ejnye, hát túl sok eset van, amikor kilóg a lóláb, amikor befolyásolják az igazságszolgáltatást, amikor nem úgy működik a jogállam, ahogy mi elvárnánk".
– A Fidesz viszont minden ilyen esetben elő tudott állni valamilyen válasszal. Alighogy elítélték Várhegyi Attilát, megjelentek a Medgyessy-féle százezer dolláros tanácsadási díjról szóló hírek, és pár nappal azután, hogy Bárándy Péter arcpirítónak nevezte a hatalom nyomásgyakorlását az igazságszolgáltatásra, a Magyar Nemzetben megszólaltatták Bárándy Györgyöt, aki elítélően nyilatkozott a "Medgyessy-ügyről".
– A politológiai szakirodalomban már közhely, hogy a Fidesz készenlétben tart bombákat, és ha számára valami kellemetlen történik, robbant. Medgyessyvel kapcsolatban inkább az lep meg, hogy eddig jóval enyhébb az őt ért támadások sorozata, mint amire számítottam. Az a benyomásom, hogy a keményebb húzásokat közvetlenül a választások előtti időszakra tartalékolják.
– Ehhez képest elég halványnak tűnik az MSZP. Egyes vélemények szerint nem is akar győzni.
– Szerintem mindenképpen győzni akar, mert elhiszi azt, hogyha 2002-ben veszít, akkor több részre szakad. Ez a feltevés egyébként a modern politikában nem igaz, de az MSZP politikusai rettegnek ettől, és ez is arra motiválja őket, hogy ezt a választást meg kell nyerniük.
– Ön mire számít?
– Az MSZP-nek egy stabil, növekvő, de a nyilvánosság előtti fellépésben elbizonytalanított tábora van, amire jellemző a látencia. Kevesen vállalják fel nyíltan ezt a perspektívát, ezért a választások eredménye "meglepetés" lesz. Az emberekben nagyon erős kormányváltás-törekvés mutatkozik, és a négyévenkénti váltásnak tisztító, alternatívakeltő hatása is van. Egyébként ez volt Stumpf István fő érve a különböző vitákban 98-ban, és ahogy elmondható, hogy egy nagy jobboldali párt kialakulására tényleg szükség volt, most azt lehet mondani, hogy a Fidesz érdeke is, hogy egy hosszabb távú konszolidáció érdekében Rogán-mentesítsék, Simicska-mentesítsék a pártot.
– Erre valószínűleg csak egy választási vereség után kerülne sor, de még nem válaszolt az eredeti kérdésre: mire számít jövő tavasszal?
– Szerintem az MSZP kétszáz fölötti mandátummal fog nyerni 2002 tavaszán, vagyis abszolút többséget szerez, és valószínűleg ebből a helyzetből koalíció lesz az SZDSZ-szel. Az SZDSZ megint el fogja játszani a szégyenlős menyecske szerepet, hogy "ha abszolút többség, akkor ő nem, aztán valahogy mégis". A MIÉP most a bejutás határán van, de ha a Fidesz relatíve jól szerepel, akkor Csurkáék kiesnek.
2001. 11. 23. (V/47)
