Amitől az ember lemegy hídba

Eperjes Károly. Önmagát hozta

A játékszabályokról még annyit: mint magyar nyelven író ember, magam is érdekelt voltam benne, hogy a film sikerüljön. Egy kimagasló, esetleg világhír? magyar alkotás ugyanis mindannyiunk ázsióját növeli a világban, mely világnak van egy kétségkívüli erénye művészileg hazánkkal szemben: nem a pártházban kell a dramaturgiai munkát elvégezni. Ráadásul ismerem, szeretem és tisztelem Bereményi Gézát, minden idők egyik legnagyszer?bb songíróját, a kiváló Tanítványok alkotóját és néhány fontos dráma (Halmi, Légköbméter) szerzőjét. Nem vagyok irigy, mert nem előlem, előlünk vette el a lehetőséget, egyszerűen megteremtette önmagának.

Ennyi óvatoskodás után nyilvánvalóan kiderülhet az olvasó számára, hogy nem igazán ragadtatott el a film. Hát nem. A régi vicc szerint, hogy milyen is a rendszer, csak azt tudom mondani: közepes. És bővebben? Nagyon közepes. Márpedig a művészetben ami közepes, az nem jó, mert ellentétben egy közepes könyvelővel, aki hasznos tagja lehet egy vállalatnak, a közepes m? az többnyire jelentéktelen.

A Hídembert egy kimaradt filmes korszak pótszerének, egyszemélyes mannának szán-ta a hatalom. Szépen fényképezett, néhol kifejezetten unalmas film lett belőle.

Hogyan történhetett? A film legfőbb művészi értékének hónapokon át a költségvetését tartották. Mennyi az annyi; tényleg annyi-e a mennyi? Mindezt sikerült ténybeli hazugságokkal teli nyilatkozatokkal tovább fokozni. Mire elkészült a mű, szinte egyetlen kérdés maradt: Megért-e ennyit?

Erre gyors és könny? a válasz. Nem. Ennyit nem ért. De meg vagyok győződve róla, bár inkább csak érzéseim súgják, nem is került ennyibe. Ha meg igen, akkor nagyon roszszul sáfárkodtak a pénzzel. A film ugyanis látványában sem mutat nagyságrendekkel többet, mint amennyit egy nagyobb költségvetésű, tehát a Hídember pénzének hatodát költő magyar filmtől megszoktunk. Én arra számítottam, hogy a színháznyitó Tragédiához hasonlóan mindent bevetnek az alkotók a látvány, a pompa, a ragyogás érdekében, de ezzel szemben talán egy jelenet volt (a kitűnő hídavatási képsor), melyből érezhető, itt most apai-anyai beleadva.

Miután egy film a forgatókönyv megírásával kezdődik, kezdjük azzal. Szerény meglátásom szerint ez az írás Bereményi írói életművének legrosszabb darabja. Mi lehet az oka? Az, hogy ez a téma nem Bereményi Gézának való. Bereményi inkább költő, mint színi bölcselő. Kis ügyekből tud nagyokat csinálni, rezdülésekből koncertet, halk hangokból áriát. Bereményi legjobb művei dalszövegei, s ez most már minden bizonynyal így is marad. Egyszer önmagát nevezte az irodalom búvópatakjának, márpedig a búvópatak nem tudja, milyen az, mikor seregeket dobolnak. Pontosabban tudja, csak nem érzi.

A milliárdos film forgatása. Sínre került