Egy drogfogás képe. Képünk illusztráció Fotó: MTI
"Nem olyan látványos akció volt, nem fektettünk meg azért mindenkit a pályaudvaron" – mondta dr. Kertész Gábor százados, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Az esemény részleteiről szólva a százados elmondta, hogy a fiatalember további három társát is elfogták a vasútállomáson, átvizsgálták a ruházatukat és gépkocsiijaikat, majd a vonattal érkező díler lakásán tartottak házkutatást. Ennek során mintegy nyolcszázötvenezer forint érték? kábítószert találtak, jórészt extasy tablettákat, LSD hatóanyagú bélyegeket, valamint két gramm speed port. A nyomozás eddigi eredményei azt igazolják, hogy egy kiterjedt megyei kábítószer-terjesztő hálózat prominens tagjai kerültek ezzel a nyomozók kezébe.
A névtelen bejelentő, aki erre a célra a rendőrség ingyenesen hívható zöld számát használta, nagyon pontos leírást adott a díler külsejéről, érkezésének időpontjáról, továbbá a várakozó társak autóinak rendszámait is közölte. Annak gyanúja ugyan felmerül, hogy a betelefonáló esetleg maga is hasonló üzelmekkel foglalkozik, és a szűk piacot kívánta a "konkurencia" kiiktatásával tágítani, azonban ez ügyben nem folytat vizsgálatot a rendőrség, hiszen mint azt Kertész Gábor elmondta, az az érdekük, hogy nagy számban érkezzenek ilyen bejelentések, ők biztosítják azok anonimitását.
Az eset kapcsán a szóvivő elmondta még, hogy 1990 és 1995 között viszonylag alacsony volt a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények száma Baranyában, azonban az azt követő két évben robbanásszer? növekedés volt tapasztalható. A törvényi szigorítások ugyan lassították ezt a folyamatot, de a növekedést nem tudták megállítani. Pécsre és környékére általában Budapestről érkezik a kábítószer, ez a térség nem számít tranzitútvonalnak – tette hozzá a szóvivő.
Ezt a véleményét a Pécsi Határőr Igazgatóságtól kapott információink is megerősítették, miszerint ezen a határszakaszon nagyon ritka, hogy kábítószer-csempészéssel próbálkoznának a bűnelkövetők. Ennek leginkább földrajzi okai vannak, hiszen a kiszámíthatatlan Dráván való átkelés kétes kimenetelű, amit nem sokan kockáztatnak meg, a határátkelők forgalmát pedig ellenőrzik.
Az ügy kapcsán nyilatkozott a Heteknek dr. Szemelyácz János pszichiáter-addiktológus, a pécsi Drogambulancia vezetője is, aki a baranyai droghelyzettel kapcsolatban elmondta, hogy véleménye szerint nem olyan rossz, mint azt a különböző felmérések állítják. Azok szerint ugyanis Budapest után Csongrád, majd Baranya megye következik drogfogyasztás tekintetében. A szakember véleménye szerint hiányosak ezek a felmérések, és indirekt módon készülnek. Többségében azokat az eseteket veszik számításba, amelyekről a hatóságok tudomást szereznek, így mivel Baranyában van a legtöbb kezelő intézmény – amelyek nemcsak helyi esetekkel foglalkoznak –, ezért ezek a felmérések ettől is torzulhatnak.
A Drogambulancián egyébként évente 300-400 személynek próbálnak segíteni, hogy megszabadulhassanak kábítószer-függőségükből, elmondásuk szerint általában sikerrel. Számuk azonban jelentősen csökkent az utóbbi évben, mivel a kezelésre szorulók többsége bizalmatlan az intézménnyel kapcsolatban. Egyes rémhírek szerint ugyanis az ambulancia kiszolgáltat információkat a rendőrségnek, amit azonban az intézmény vezetője határozottan cáfol. Természetesen rendelkeznek információkkal a helyi drogkereskedelemmel kapcsolatban, azonban ezeket a betegek és az ambulancia érdekében nem adják ki, és ezt a rendőrség is tiszteletben tartja. A pszichiáter elmondása szerint előfordult már olyan eset is, hogy egy díler hozta hozzájuk az egyik vevőjét, mondván, csináljanak vele már valamit, mert megbolondult, utalván arra, hogy túl akarta adagolni magának a kábítószert.
Szemelyácz egyetértett a rendőrségi szóvivő azon véleményével, miszerint Baranyán nem megy át kábítószer-kereskedelmi útvonal. Tőle tudtuk meg, hogy a "könnyebb" drogok holland laborokban készülnek, és az M1-es autópálya nyomvonalán jutnak be az országba, legfőképpen Budapestre, illetve a Balaton környékére, a "keményebb" drogok azonban Ázsiából, Törökországból, illetve Oroszország felől érkeznek hazánkba. Ezt megerősítette egy, a lapunknak nyilatkozó, neve elhallgatását kérő, időközben "megjavult" exbűnöző is, aki elmondta, hogy a kilencvenes évek elején főleg török és arab származású személyek mozgatták a hazai drogkereskedelmet, azonban az utóbbi években az ukrán alvilág vette át a vezető szerepet a magyarországi piac irányításában, és az előzőek "beosztottaikként" működtek tovább. Megtudtuk tőle azt is, hogy Baranyát a kezdeti időszakban "raktárnak" használták, azonban éppen emiatt komoly fogyasztás alakult ki mind a megyeszékhelyen, mind annak körzetében. Véleménye szemben áll a szakemberével, szerinte ugyanis az elsők között lehetnek a baranyai fiatalok kábítószer-fogyasztás tekintetében. "Nem egy ismerősöm halt meg már túladagolás miatt" – mondta. Tapasztalatai szerint a fiatalok nagyon nyitottak a kábítószer-fogyasztásra. Leginkább a diszkókban találkoznak először droggal a tizenévesek, de a baráti társaságok útján – a szórakozóhelyek nélkül – is "megtalálják" őket a különböző szerek. Régebben egy-két ember foglalkozott a terjesztéssel, mára azonban már bőséges beszerzési forrás áll rendelkezésre. A diszkókba már eleve úgy mennek, hogy van náluk kábítószer, igaz ezek általában "csak" a enyhébb hatásúak.
Informátorunk szerint a "kemény" drogok is jelentős mértékben jelen vannak Pécsett, nemcsak külföldről érkező csomagoknak köszönhetően, hanem már helyben is többen termesztik az alapanyagokat, előfordul, hogy lakásban is.
Szemelyácz szerint a drogfogyasztás a nagyobb településekre jellemző, a táncos-zenés szórakozóhelyeken, a technopartikon jóval elterjedtebb. Fokozódó probléma, hogy az oktatási intézmények környékén is megjelentek a dílerek, és sajnos egyre fiatalabbak azok, akik először próbálják ki a különböző szereket, és nem ritka, hogy az általános iskolák felső tagozatosai is.