II. Abdallah jordán király olajfát öntöz. Kevés a békéhez
A tévé és az újságok beszámolói alapján azt hihetné az ember, hogy az öngyilkos terroristák miatt Izraelben leállt az élet. Az érkező azonban az látja, hogy az élet megy tovább, még akkor is, ha csaknem mindennap sikerül egy öngyilkos merénylőnek izraelieket – zsidókat és nem zsidókat – ölnie. Igaz, főleg Jeruzsálemben érezhető, hogy az üzletekben és a vendéglőkben kevesebb a vendég, de a pizzéria, amely a város közepén nemrégiben egy terrorista célpontja volt, teljesen újjáépült, és ebédidőben majdnem minden asztal foglalt volt.
Sajnos a jeruzsálemi városközpontban hétszáz üzlet közül nyolcvanat bezártak 2002 januárja óta, és ennek csak a felét sikerült újra bérbe adni. Természetesen azok, akik az öngyilkos merénylőket Izraelbe küldik, azt hiszik, hogy akcióikkal sikerül majd Izraelt megbénítani, és tömeges kivándorlásra bírni a polgárokat. Ennek azonban semmi jelét nem láttam. Mevaseret Zionban, Jeruzsálemtől pár kilométerrel nyugatra lépten-nyomon Etiópiából bevándorolt falasa zsidókat látni, akik egy ottani bevándorlótelepen laknak. Az újságok néha arról írnak, hogy van olyan iskola, ahol a fekete bőr? falasa gyerekeket hátrányosan megkülönböztetik. De a buszon ilyet nem láttam, és rám ezeknek az embereknek a zöme olyan benyomást tett, mintha nagyon is elégedettek lennének, hiszen mosolyognak, és gyakran nevetgélnek, amikor egymással amhara nyelven beszélnek. Valószínű, hogy az integráció nem mentes a problémáktól, de Izraelben ők már nem egy megvetett kisebbséghez tartoznak, hanem az őket integrálni kívánó többséghez.
Ezekben a napokban tudományos szimpóziumot tartanak Izraelben az izraeli nem zsidó lakosság aszszimilációjának kérdéseiről. A halacha, a zsidó vallás szerint több ezer izraeli katona nem számít zsidónak, mivel az édesanyja nem zsidó. Az izraeli lakosság zöme viszont ezekben a héberül beszélő katonákban inkább lát izraelit, mint azokban az emberekben, akik habár zsidók, elutasítják a katonai szolgálatot (zömük "vallási" okból, kisebbségük pacifizmusra hivatkozva), vagy akik nem dolgoznak, és az adófizetők költségén élnek. Ez a vita majdnem annyira érdekli az embereket, mint a településekről és az elválasztó falról szóló vita, amely jobban megvédené az izraeli lakosságot a terrortámadásoktól. A hatnapos háború után elfoglalt vidéken vannak olyan települések, amelyek ideológiai okból megtagadják a szögesdrót kerítés megépítését. Ezek lakosai elvárják, hogy a katonaság megvédje őket. Az izraeliek zöme azt szeretné, ha tömbökben koncentrálnák a településeket, hogy azokat egy választófallal meg lehessen védeni. Egy májusban végzett közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 65 százaléka értett egyet a gondolattal. Arra a kérdésre viszont, hogy "egy egyoldalú elválasztás érdekében hajlandó-e megosztani és fallal elválasztani Jeruzsálemet, hogy merényleteket akadályozzon meg", 69 százalék nemmel válaszolt.
Izraelben nagy probléma a növekvő munkanélküliség – 2002 első negyedében 270 ezer 600 ember volt munka nélkül, ami 1953 óta a legmagasabb szám, a munkaképesek 10,6 százaléka. A férfiak munkanélkülisége az utolsó évben 39,5 százalékkal, a nőké 13,4 százalékkal növekedett.
A terrorizmus súlyos károkat okoz az izraeli gazdaságnak, és főleg a társadalomnak. Amikor ott-tartózkodásom utolsó előtti napján Saron miniszterelnök házához közeledtem, középiskolai tanárok tüntetését láttam, akik az ellen tiltakoztak, hogy mivel az új költségvetésben az oktatásra szánt összeg öt százalékkal (hétszázmillió sékellel) kevesebb lett, heti két órával megrövidítették a tanulást. A tévében a hajléktalan fiatalokkal foglalkozó szociális gondozók arról panaszkodtak, hogy már fél éve nem kapnak állami támogatást, ezért már nem tudnak kiszállni oda, ahol ezek a fiatalok összejönnek.
Utcai kamarazenekar Tel Avivban. Minden hangra figyelnek
2002. 06. 14. (VI/24)
