Az esélyegyenlőség hiánya nemcsak a diákok, hanem az iskolák körében is szembetűnő: a pedagógusi munka eredményessége túlnyomórészt az iskolafenntartó önkormányzatok helyzetétől, azaz a település jellegétől függ – állítja Radoszáv Miklós, a fővárosi Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat általános igazgatóhelyettese. A tudás alapú társadalom óriási teljesítménykényszert ró az iskolákra, melyek így a hangsúlyt az egyre bővülő tárgyi tudás elsajátíttatására, a felvételi arányszámok mindenhatóságára helyezik. Holott az iskoláknak ma minden korábbinál több olyan – szociális, családi, mentális és egyéb – problémával kell szembenézniük, melyeknek megoldása olykor messze túllép a hagyományos közoktatás keretein, s amelyekre a pedagógusok nincsenek kellőképp felkészítve. A tempó olyan, hogy a gyerekek az alapkészségeket (írás, olvasás, számolás) sem tudják megfelelően elsajátítani, a tanulási problémák pedig gyakran magatartási problémákat szülnek, és fordítva. Az agresszió, különösen annak szóbeli formája ma mindegyik fél részéről szinte hétköznapi megnyilvánulásnak tekinthető.
– Milyen gyerekeket kell a családjukból kiemelni?
– Legtöbbször akkor kell átmeneti időre kivenni a gyerekeket a családjukból, amikor a szülők – viselkedésük vagy körülményeik okán – alkalmatlanná válnak a kiskorú ellátására. Az egyes esetekben többnyire halmozottan jelennek meg a problémák, egymással összefüggésben. A kisebbik hányad az, amikor mindennek következményeként már a gyermek is hordoz olyan személyiségbeli problémákat, amelyeket nem tud a közvetlen környezete kezelni. S ebben a kisebb részben találunk olyan gyerekeket, akiknek az iskolával van valamilyen problémájuk, például akiknek a devianciái az agresszióig is elmennek – ez főleg a tizenkét év fölötti korosztályra jellemző. Az agreszszió leginkább a kortársak felé irányul, felnőttek felé ritkán, de szélsőséges esetekben ez is előfordul, akárcsak a bűncselekmények elkövetése.
– A súlyos magatartási zavarok tehát a szülői odafigyelés hiányából származnak?
– Egy problémás gyerek esetében a kezelésre váró gondok általában halmozottan jelennek meg, többek között azért, mert nem kap elegendő törődést, odafigyelést – mert nincs is, aki észrevegye, hogy neki egyáltalán problémája van. Egyes pszichológusok egyenesen azt mondják: a kicsi gyerek nem rossz, hanem egyszerűen jelzéseket ad arra vonatkozóan, hogy neki valamilyen problémája és közlendője van. És minél kevésbé figyelnek rá, annál erősebb reakciókat fog adni, a kor előrehaladtával egyre durvábbakat. Tehát egy kis törődésért, egy kis odafigyelésért nagyon rossz irányba indul el a fejlődése, ahol a deviancia lesz az, amiért ő egyáltalán figyelmet kap.
– A rendszerváltás hatása mennyiben volt érzékelhető az önökhöz került esetek kapcsán?
– Arányaiban a családokból kiemelt gyerekek száma változatlan, ez a mindenkori populáció egy ezrelékét jelenti. De súlyosabbak az elénk kerülő problémák amiatt, hogy annak társadalmi megítélése, hogy mit tekintünk devianciának, jócskán átalakult az eltelt évek alatt. Ezzel összefüggésben a család és az iskola megtartó ereje, illetve felelősségvállalása érzékelhetően meggyengült. A rendszerváltás legsúlyosabb hatásának az oktatásban végbement elitizációt tartom: a magas színvonalú oktatásból a rosszabb társadalmi pozíciójú családok, illetve az ő gyermekeik kiszorultak, ugyanakkor a legtöbb problémás gyerek ezekből a rétegekből kerül ki.
Másik gond, ami már a rendszerváltás előtt is létezett, hogy a tudásalapú társadalom teljesítménykényszerében, aki csak teheti, az hajtja a gyerekét, s kizárólag arra koncentrál, hogy a gyerek csak tanuljon. S közben nem fordít kellő időt és figyelmet arra, vajon mi az oka annak, hogy az ő gyereke mégsem tud megfelelően haladni.
– Elvileg a pedagógusoknak is feladata lenne a tanulási-magatartási zavarok észlelése, kezelése.
– Az iskolai prevenció korábban, amíg nem ez a nagyon agresszív oktatáscentrikus képzés folyt, érzékenyebb volt erre, ma kevésbé az. Ezért az a gyerek, aki nem tud abban a tempóban haladni, amit az iskola elvár, az nyilvánvalóan rendetlenkedni fog az órán, deviáns lesz, s végletesen lemarad. A baj az, hogy azok az iskolák, amelyek a gyerek saját ritmusának megfelelő fejlődést, oktatást tudnak biztosítani, azok mind fizetősek. Tehát megint az a gyermek kerül hátrányos helyzetbe, aki rossz érdekérvényesítő vagy szegény háttérből jön. Ezzel megint eljutottunk a rendszerváltás legrosszabb következményéhez: az esélyegyenlőtlenség fölerősödéséhez.
– Az iskola nem képes ezt ellensúlyozni?
– Nehezen, mivel az esélyegyenlőtlenség már az iskolák szintjén megjelenik: minden azon múlik, hogy az iskola fenntartója, az önkormányzat mennyire van jó pozícióban, mindenekelőtt anyagilag. Erre jön a teljesítménykényszer, a felvételi arányszámokkal kapcsolatos elvárások. A baj ott kezdődik, amikor alulfizetett, mellékállásokban lefáradó pedagógusoknak kell erejükön felül mindent megtenni a hátrányos helyzetűek felzárkóztatása érdekében. Az anyagi lehetőségek nagyon nem egyformák, így a szegényebb régiókban jóval kisebb eredménye van mindenfajta szakmai erőfeszítésnek és odaszánásnak. Pedig megfelelő szint? alapképzést kellene biztosítani minden gyerek számára, lakóhelytől függetlenül. Most azonban úgy tűnik számomra, hogy időnként még az alapképzéshez való hozzájutás is csak szülői pluszterhek vállalásával lehetséges – már ott, ahol van szülői teherbírás.
Minden harmadik gyerek szakemberre szorul
Felmérések szerint a diákok harmada anynyira rendezetlen családi háttérből jön, hogy róluk megfelelő segítő szakembereknek kellene helyben gondoskodnia: iskolapszichológusoknak, szociális munkásoknak. Mezei Anna, a csepeli nevelési tanácsadó pszichológusa érdeklődésünkre elmondta: az alapellátás ugyan nem tudja megszüntetni a nehézségeket, de kezelni képes a problémákat, nemegyszer megakadályozva azok esetleges elfajulását. A problémás kisdiákok számának növekedése azzal is magyarázható, hogy az iskolák gyakrabban küldenek gyerekeket a tanácsadókba, mert a magatartási vagy tanulási problémákkal küzdők normatíva és pedagógiai bánásmód tekintetében másképpen kezelendők, mint a többiek. A pszichológus megjegyezte: egyik legfőbb tevékenységi körük a televízió gyerekekre gyakorolt személyiségkárosító hatásának a kezelése.
2002. 06. 07. (VI/23)
