Berlini Love Parade a technozene rajongóinak ezreit vonzotta. Új típusú révület az utcákon Fotó: MTI
A "technomozgalom" története már a kezdetektől összekapcsolódik a számítógép popularizálódásának, a PC-k elterjedésének történetével. A hetvenes évek közepéig az információs technika birtoklója a tudomány és a haditechnika volt. A számítógép mítoszként élt a köztudatban, rendkívül titokzatos és nagyon drága eszköznek számított, minden esetben a nagyvállalatok tartozékaként jelent meg. A mítoszt, ami a számítógépet körüllengte, elsősorban a média hívta életre és erősítette meg: a tudományos közvetítésekben mindig a gépeket mutatták premier plánban, azok voltak a főszereplők, a háttal ülő, arctalan technikusok csak szolgáknak tűntek. A hatvanas évekre jellemző erős politikai irányultsággal és radikalizmussal bukkantak fel a társadalmi kérdésekre érzékeny "zugszámítógépesek", akik tenni akartak a hadiipar monopóliuma ellen, s követelték az információáramlás ellenőrzését és demokratizálását, azaz a tömegek számára is az elérhetőség lehetőségét. Ők alkották az akkori ellenkultúra magját, stílusuk a hatvanas évek társadalmielit-ellenes, háborúellenes, szabadságra vágyó és fegyelemellenes magatartásából táplálkozott, a Whole Earth Társaság és az Apple cég neve kapcsolható hozzájuk. A PC sokuk számára egy újfajta felszabadító háború letéteményese volt, melybe nem kevés világmegváltoztató cél vegyült. Hittek a technika közösségteremtő erejében, ezért fejlesztették ki a mikrokomputert, hogy mindenki számára elérhető termék legyen, s az információ egyenlőséget teremthessen. Az Apple cég 1977-ben mutatta be az Apple II. csodamasinát, mely rengeteg pénzt hozott a későbbiekben. S ha már ilyen szerencsésen meggazdagodtak, akkor a pénz nagy részét a régi eszmék életben tartására igyekeztek fordítani. 1982-ben és 1983-ban megrendezték a "US-Festivalt", két szabadtéri rockfesztivált, melyeket a bontakozó "információ korának" kívántak szentelni.
Technofóbok és technofilek
Nyugat-Európában a jövőről festett utópisztikus látomások tekintetében két csoport különült el egymástól: a technofóbok és a technofilek csapata. A technofóbok tagadták az iparosodott világot, a technika burjánzását, az iparosodás utáni jövőt olyannak képzelték, mint amilyen előtte volt: falvak, családi farmok, törzsi települések közösségének, ahol a technika e közösségeket elidegeníti és elzárja egymástól, ezért nincs rá szükség. A technofilek lelkesen üdvözölték a városias rendszert, azt remélték, hogy teljesen új életrendet fog létrehozni, ahol a tudomány és a technika uralomra jut a természet erői felett, és újjáformálja a bolygónkat. A zugszámítógépesek e két látszólag ellentétes elképzelés szintézisére törekedtek, jövőképük mindkettő elemeit tartalmazta.
Élménytársadalom
A nyolcvanas évek végére megváltozott az általános gondolkodás, az átlagpolgár már nem ezoterikus csodaszernek, hanem hasznos segédeszköznek tekintette a számítógépet. 1989-ben Tim Berners-Lee és Robert Cailiau, a genfi CERN kutatói javaslatot tettek egy hipertextrendszer létrehozására, mely különböző szervereken "szétszórt" információkat képes egységes grafikai felületen kezelni. Az általuk létrehozott rendszerből alakult ki a mai World Wide Web (WWW), ez az internet alapú médiarendszer. A világháló egy új kultúra közvetítőjévé vált, melyet interaktív multimédiának neveznek. A kilencvenes évek végére a felhasználók természetes közegévé vált, megtartva szórakoztató, ismeretterjesztő és oktató funkcióját.
Ennek következményeként felértékelődött és eladható termékké vált a virtualitás, s a képernyők által újfajta kulturális identitások teremtődtek – azokat a tizenéveseket például, akik úgy nőnek fel, hogy természetes közegük ez a technicizálódott világ, leleményesen screenagereknek nevezi a szakemberek egy köre. (A screen angol szó, jelentése: képernyő.)
Napjaink kultúrájában felértékelődött szerepe van az élmény fogalmának. A mindennapokban számottevő az átélt tapasztalat jelentősége, melyhez gyakran társulnak a változatos, érdekes, nem mindennapi jelzők. A pszichológiai kísérletek azt mutatják, hogy mindenkinek szüksége van a mindennapi ingerekre, élményekre, minden ember jellemzője az ingeréhség. Az ingerszegény környezet múló pszichózist vagy legalábbis átmeneti lelki zavarokat okozhat. Az élményt a "valóságos" mellett a "virtuális" egyaránt hordozza. Az élménykeresés személyiségvonás, azaz különböző helyzetekben változatlan marad. Ez a magatartásforma erőteljesen támogatott a narcisztikus személyiségjegyek által.
Nárcisz mai utódai
A narcisztikus személyiségjegyek legelőször az amerikai fogyasztói kultúrával párhuzamosan, mint annak jellemvonásai lettek leírva. Ez a folyamat a hatvanas évek politikai zűrzavara utánra tehető, amikor az emberek visszavonultak a pusztán személyes elfoglaltságokhoz. Meggyőzték magukat arról, hogy legfontosabb a pszichikai önfejlesztés, érzelmeik megismerése, az étrendjük megreformálása, a kontextus nélküli szabadidős tevékenységek: hastáncleckék, keleti bölcseletekben való alámerülés. A pillanatnak élni, ez lett a fő motivációs hajtóerő, a jelennek élni, és nem az elődöknek, nem az utódoknak. Egyre kevésbé érzi az egyén, hogy része a történelem folyamatának, hogy láncszem lenne a múltbeli és a jövő felé tartó nemzedékek között. Napjainkban két hatás figyelhető meg, amely a narcisztikus személyiségtípust mind nagyobb jelentőséghez juttatja. Egyik a bürokrácia, a másik pedig a kultúra technikai újratermelése: a mozgó-, fény-, és hangképek elburjánzása a társadalomban. A jelen embere képek és visszhangok forgatagában él, ezek a képek megragadják, és lassítva visszajátsszák élményeiket. Az élet így képek és elektromos jelek, azaz fényképpel rögzített és lejátszott benyomások sorozatává válik. Az ilyen mérték? és minőség? kommersz ingerek szolgáltatását felvállalta a szórakoztatóipar, a televízió, a rádió, az internet.
A mai tömegkultúra és fogyasztói
A mai posztmodern társadalom kultúráját a különböző típusú kulturális médiumok, illetve a hozzájuk kapcsolódó termelő szervezetek alkotta hálózatok határozzák meg. Ehhez a struktúrához igazodva különülnek el és maradnak fenn a tömegkulturális, az osztálykulturális és az életmódhoz igazodó kínálat termelésének, forgalmazásának hálózatai, illetve az általuk elért és megszerzett közönségcsoportok. A modern ember számára a tényleges, megtapasztalt eseményeken alapuló világkép már csak egy csekély tartománya annak az összetett, tág világképnek, amelynek formálódásában döntő szerep jut a tömegkommunikációs eszközöknek és intézményeknek.
A média mint negyedik hatalmi ág
A tévétársaságok politikájának áldozatai és a reklámok nagy részének címzettjei a gyerekek. A tévéreklámok tehát megjelennek az iskolákban is, s a propaganda itt összeolvad az információval. Ennek az üzletpolitikának a hátterében a következő felfogás áll: "A gyerek, akit eléggé fiatalon megszereztél, hosszú évekig a tiéd marad." Úgy tűnik, hogy az élet könnyedén megvásárolható, ezt alátámasztandó kialakultak a tömegtermelés intézményei, ezek pedig kialakították a tömegtermelés kultúráját: minden előállított termék társai tucatjaival került a piacra. Ez a piac egyre inkább a televízión keresztül közvetítődik a társadalom felé. A technika áthatotta mesterséges környezet lassan megszokott "természetté" alakul át, így megváltozik a hagyományos természetfogalom, ami az emberi személyiségre is hatással van.
A témával foglalkozó kutatók, futurológusok szerint mindez nem lesz következmény nélküli folyamat, ám a vélemények két ellentétes pólus felé orientálódnak: az optimisták szerint tökéletes lesz az adaptáció, a pesszimisták szerint az emberiség a vesztébe rohan. Mindkét vélemény tartalmazza azt az előfeltevést, hogy a technikai vívmányokkal való fokozott együttélés hatására a mostani egyensúly (ha van ilyen) felborul, módosulnak a valóságkritériumokra, értékekre vonatkozó nézetek.
Hogy valójában melyik forgatókönyv bizonyul valóságosabbnak, a jövő dönti el. Addig is dübörög a techno, hogy a jelen önfelszabadító, önmegvalósító élményeivel árassza el a nyomasztó közeljövő kihívásaival egyre kevésbé szembenézni képes generációkat.
2002. 07. 19. (VI/29)
