A világbajnok brazil válogatott közös hálaadáson. Szívesen Fotó: Reuters
Amikor a lefújták a vb-döntőt, nemcsak terhek szakadtak le a játékosokról, hanem álarcok is. A kamerák előtt sírtak és nevettek, táncoltak és bánkódtak, ünnepeltek és temették a reményt azok, akik eleve sokak bálványai. A közvetítés magyar kommentátora külön felhívta figyelmünket arra, milyen felemelő az önfeledt közelképek sora – s valóban az. Amikor előbb három brazil játékos egymás kezét fogva s a gyepre könnyek között leborulva imádkozott, vagy a kapus a gólvonalon arany– sárga–zöldbe burkolózva, kesztyűs kezét az ég felé terjesztve láthatóan hálát adott, nem csak a gólokat, de a saját dicsőségét is maga hárítva el, a szpíker kicsit habozott, majd azt mondta, hogy Brazília egy vallásos ország, és játékosai duplán is azok. A brazilok eközben a pálya közepén – ahol az ellenféllel szemben a kilencven perc során végig fölényben voltak – most mind térdre estek. Az egész Seleção – úgy, ahogy volt, kísérőstől, gyúróstól és vezetőedzőstől – egy felirat tanúsága szerint Istennek adott hálát a győzelemért. A sportriporter eközben furcsán feszeng, mert úgy véli, hogy amit a brazil–német meccs után lát, talán nem is helyénvaló, hiszen "hinni a templomban", és nem a stadionban kell. Ugyan ezért most nem rója még meg az aranyérmeseket, de érezteti, hogy világuk idegen, Jézusuk furcsa, érzelmeik távoliak. Bennünk, akik a pólóikat itthonról nézzük: "100% Jézus", "Jézus szeret", "Jézushoz tartozom", mindezek a képsorok inkább újfajta kíváncsiságot és tisztelettel vegyes érdeklődést keltenek feléjük: hogyan, miben és kiben hisz Brazília, és miért olyan sok a hitvalló keresztény sportolója?
Lucio gólöröm közben. A siker 100%-ban Jézusé Fotó: Reuters
2002. 07. 05. (VI/27)
