Az amerikai Big Brother Show győztese, volt szobatársaival. Kibírta Fotó: Reuters
A világszerte egyre inkább terjedő valóságtévék nyomdokain járva ősztől a magyar otthonokba is beköltözik a Nagy Testvér cím? műsor, melynek tizenkét kiválasztott résztvevőjére egy most még hétpecsétes titokként őrzött helyszínen található házban vár a feladat, hogy nézők millióival ossza meg élete minden pillanatát.
A műsor készítői több mint hatezer jelentkező közül választották ki azt a tizenkét résztvevőt, akik közül egyvalaki – ha elég ügyes, leleményes, kitartó, jól tűri a gyűrődést, és persze elég vastagok az idegei, sőt még benn is marad a műsorban – elnyerheti a tizenötmillió forintos fődíjat. A műsor által támasztott elvárásokat, követelményeket, illetve a külföldi műsortestvéreket ismerve ez az összeg nem is tekinthető túl magasnak, ennyiért ugyanis tízmillió ember előtt kell – gátlásaiból akár szó szerint teljesen kivetkőzve – feltárulkoznia. (Az amerikai változatban például ötszázezer dollár, vagyis mintegy százhuszonhatmillió forint a fődíj.) A jelentkezők erre való hajlandóságukat és képességüket már a válogatóbizottság előtt tanúsíthatták, amelynek tagjai – biztos, ami biztos – a meztelen igazságra is kíváncsiak voltak.
Az – eleinte legalábbis mindenképpen – lelkes résztvevőknek tizenöt teljes hetet, azaz közel négy hónapot kell összezárva eltölteniük. Az időtényező azonban talán csak a probléma könnyebb oldala. Az igazi – sok esetben idegtépő – nehézséget az okozhatja, hogy gyakorlatilag alig van mivel eltölteniük tengernyi szabadidejüket. A műsornak nincs forgatókönyve, a naponta kiszabott feladatok elvégzésén túl a szereplők szabadon "improvizálnak". Ez pár napig, esetleg pár hétig még könny? is – ne felejtsük el azonban, hogy a "testvérek" semmilyen módon nem tarthatják a kapcsolatot a "külvilággal": nem lesz televíziójuk, rádiójuk, magnójuk. Tilos a házba – többek között – mobiltelefont, könyvet, papír- és íróeszközt, hangszereket, kártyát, játékokat, elektromos árammal működő eszközöket, súlyzót vagy edzőkellékeket vinniük. Az ilyen módon "magukra hagyott" versenyzők gyakorlatilag mással sem tudnak majd foglalkozni, mint egymással. Ennek áldatlan hatásait a külföldi műsorok nézői már láthatták. A hosszú ideig tartó összezártság általában mindenkiből a legrosszabbat, illetve legalantasabb oldalát hozza ki: viselkedésükben, egymáshoz való viszonyukban mind rigolyásabbá, ingerültebbé, türelmetlenebbé válnak.
Ennek ellenére, amerre Big Brother jár, útját óriási várakozás és – legalábbis eleinte – óriási érdeklődés kíséri. Mindenütt rekordnézettségnek örvend: a műsor nem csak a résztvevőkből, a nézőkből is a legrosszabbat hozza ki, bebizonyítva, hogy sok ember szeret mások életébe bepillantani, a résztvevőket pedig vonzza az ismertté válás, a hírnév.
(Big Brother Show. Hetek, 2000. július 22.) A műsor népszerűsítésének elsődleges oka valószínűleg a televíziócsatorna kecsegtető, sok-sok milliós rekordbevétele.
Másrészt nem feledkezhetünk meg a nézők millióinak véleményét megosztó botrányokról sem. Oroszországban például rengeteg kritika éri az Üvegfal mögött címmel útjára indított műsort, elsősorban az ortodox egyház részéről, amely szerint a show embertelen és erkölcstelen. Pszichológusok, sőt még űrhajósok is – akik valóban tudhatják, milyen az igazi bezártság – nemtetszésüknek adtak hangot. Az előbbiek úgy vélik: a műsor súlyosan károsítja a résztvevők személyiségét, amit az is bizonyít – állítják –, hogy egyre kiszámíthatatlanabbul viselkednek a műsor során. A földgolyó másik oldalán, Brazíliában a legfelsőbb bíróságnak kellett közbeavatkoznia, mivel a műsor egy idő után sokkal inkább szexfilmre kezdett hasonlítani. Dél-Afrikában a Big Brother egyik női résztvevőjéről kiderült, hogy szexmániás, akinek viselkedését még a férfi játékostársak is túlzásnak tartják. A műsor egyébként világszerte egyre inkább a gyanútlan háztartásokba becsempészett pornó "m?faj" felé látszik elmozdulni. Az Egyesült Államokban például máris képernyőre került a Big Brother nőkre szakosodott változata: ebben egy lakásba zárt öt hölgynek az a feladata, hogy napi munkája végeztével partnert fogjon magának. Az ismeretségek zöme természetesen legtöbbször egy estés, és a hálószobában ér véget. Azt azonban, hogy ott mi történik, nem bízzák a nézők fantáziájára, helyette élőben közvetítik.
A hazai készítők szerint a nálunk látható műsor lényege szintén az éjszakai adásban látható jelenetek lesznek. A program gazdái naponta többször élőben is bekukkantanak a ház falai közé, a nézők este összefoglalót láthatnak a nap "legfontosabb eseményeiről" – például, hogy ki kivel veszett össze, vagy hogy ki lopta el a többiek fogkeféjét –, éjjel tizenegy után azonban azokat a "részleteket" is megosztják a tévénézőkkel, amiket a médiatörvény értelmében korábban tilos sugározni.
A legelszántabb kukkolni vágyók a műsorgazda televíziós csatorna honlapján máris bekukkanthatnak Big Brother házába, amelynek technikai felszerelése öt kamionnal érkezett Dániából. A hálószobák a műsor első napjaiban még mindenképpen az úttörőtáborok hangulatát idézik: az egyik szoba a hat férfinak, a másik pedig a hat nőnek nyújt tömegszállást. A külföldi adások tapasztalatai alapján azonban a készítők azt remélik, ez a felállás nem sokáig marad így. A fürdőszobában három szögből fényképezik a zuhanyozni vágyókat – mellékesen magának a zuhanyozónak az ajtaja sem teljesen fedett.
Minden hét végén aztán a nézők újraélhetik a legfontosabb perceket, és persze szavazhatnak arról, hogy kit nem szeretnének látni többé a show-ban. Szavazni egyébként a bennlakók is jogosultak. Ők az általuk nem szívelt két személy nevét a kamerával négyszemközt – az úgynevezett naplószobában – árulják el. A naplószoba egyébként más hasznos funkciót is betölt, akinek ugyanis már elege van a többiekből, a szoba magányában vezetheti le feszültségeit, oszthatja meg sérelmeit a nézőkkel – erről a többiek nem szereznek tudomást.
Aki pedig mindvégig kitart, az előtt – nos, legalábbis a műsor készítőinek ígéretei szerint – a tizenötmillió forinton túl csodálatos helyekre vezető kapuk és az ismertségnek köszönhetően médiakarrier lehetősége nyílik meg.
Változatok Big Brotherre