Tusnádfürdői emlék: Adrian Severin román politikus, Toró T. Tibor RMDSZ-képviselő, Németh Zsolt volt külügyi államtitkár és Orbán Viktor ex-miniszterelnök Fotó: MTI
Tőkés László két nyilatkozatával elérte, hogy idén Bálványoson még mutatóba se akadjon olyan politikus, aki igazán eltérő véleményt hangoztat a jelenlévő Fidesz-vezetők és a Fidesz erdélyi meghosszabbítását képező Reform Tömörülés alapvonalaihoz képest – paradox módon inkább a meghívott román politológusok próbáltak valamelyest békíteni, vagy legalábbis az aggodalom és a békítő szándék hangján beszélni nem annyira a román–magyar, mint inkább a szemlátomást rájuk is nyomasztóan ható magyar–magyar ellentétekről. Tőkésnek a polgári keresztény értékrend jegyében mondott megnyitójára a román miniszterelnök válaszolt, erre viszont a püspök egyként lekommunistázta az új budapesti, és a lassan két éve regnáló bukaresti vezetést, közéjük hídként felmutatva az eszerint szintén kriptokommunista RMDSZ-vezérkart – nagyon nem csodálható, hogy ezek után egyik érintett sem óhajtott jelen lenni a rendezvényen, még Markó Béla szövetségi elnök sem, aki pedig korábban mindig részt vett a kerekasztalok egyikén. Tőkés ingerültsége a maga módján érthető – nyilván nem volt épp könny? lenyelnie, hogy noha közvetlenül RMDSZ-döntés nyomán, de nyilván az új budapesti vezetés egyetértésével, nem vehetett részt azon a fórumon, amely számára eddig ország-világ előtt megerősítette, hogy ő az összmagyarság egyik vezetője – hiszen még tavaly is ő nyitotta meg a Magyar Állandó Értekezlet ülését. Az viszont a magyar kormány szemszögéből érthető, hogy nem szívesen tesznek díszemelvényre olyasvalakit, aki már a választási kampány során egyértelműen jelezte, mennyire súlyos nemzetpolitikai sorscsapásnak tartaná, ha a szocialisták, pláne a szabaddemoratákkal együtt, megint kormányt alakítanának Magyarországon.
Kicsit talán más jelleg? a bukaresti kormány sértődöttsége, ebben ugyanis hosszú távú politikai megfontolások rejtőzködhetnek. Nastase miniszterelnök talán mintha túl is reagálta volna Tőkés megnyitóját, amikor a magyar politikus-püspököt a román ellenzék magyargyűlölő, antiszemita, kommunistabarát vezéralakjával, Corneliu Vadim Tudorral emlegette egymás román és magyar megfelelőiként. Régi módszere a román propagandának, hogy a fasisztoid jelleg? román megnyilvánulásokat az egyáltalán nem fasisztoid, viszont radikálisabb magyar hangokkal állítja párba, ez esetben azonban talán az lehetett a megfontolás, hogy ha sikerül igazán komoly konfliktust kelteni vagy a létező komoly konfliktust kissé megpiszkálni az RMDSZ-en belül, és a szervezet netán kettészakad, akkor szinte magától oldódik meg a jelenlegi román vezetés dilemmája: hogyan válthatná fel az RMDSZ-t a kormány támogatási pozíciójában valamely sokkal inkább tetsző, belpolitikailag és kisebbségi kérdésekben sokkal kevésbé kényelmetlen partnerrel, tehát – egy román párttal.
Románia mai belpolitikai egyensúlya az RMDSZ-en múlik, ezt Nastase és csapata is elismeri, a magyar politikusok garantálják az integrációs erőfeszítéseknek ha nem is a sikerét, de legalább a végigvitelét, már amennyire a NATO-tagság kedvéért sebtében meghozott törvények puszta megszavazása valóságos reformot takar. A nagy kérdés azonban az, mi lesz Prága után? Egyes forgatókönyvek szerint ekkor mindenképp lejár a "különös házasság" – az RMDSZ és a szociáldemokraták együttélése – a törvényhozásban, és már van is jelentkező a magyar szervezet helyére: a Nemzeti Liberális Párt, amely eddigi fővezérét, Valeriu Stoica volt igazságügy-minisztert félretéve próbál kulcsszerephez jutni a várható átrendeződésben. Stoica utódja egy jó képességű, komoly gazdasági tapasztalatokkal és enyhe reform-aurával rendelkező volt miniszterelnök, Teodor Stolojan, aki szövetségesként továbbra is felmutatná a világ előtt a román politika megkérdőjelezhetetlen európai irányultságát. Ha Prágában a NATO Románia meghívása mellett dönt, akkor már kevéssé van szükség a magyarokra a hatalom közelében, mert sínre kerül Románia – ha pedig elutasító a döntés, akkor megint csak ez a helyzet, minek is kínlódjon a bukaresti román vezetés a kisebbségi követelések, a magyarokkal kötött egyezségek végrehajtásával, ha ezek révén se jutott be az olyannyira áhított brüsszeli kapun? De a világ előtt akkor is indoklásra szorul, ha a kormánypárt leváltja a magyarokat a félkoalíciós státusból.
Ha viszont az RMDSZ kettészakadna, szétesne, akár még Prága előtt is elfogadható lenne a magyarok kirekesztése, hiszen a pártszakadással hatalmasan lecsökkenne az RMDSZ belpolitikai súlya és szerepe, már közel sem lenne az a jelentős tényező, amely eddig volt – leginkább persze a külföld szemében.
Tusványoson több pillanatban is úgy tűnt, hogy ezt a szívességet meg is teszik a magyarok a kormányköröknek. Már Tőkés is utalt megnyitójában arra, hogy ha az RMDSZ nem végez kellő önvizsgálatot, "rákényszerülünk arra, hogy külön utat keressünk". Aztán Szász Jenő, a Reform Tömörülés alelnöke meg is jelölte a külön utat: az Erdélyi Polgári Egyesület alapítására tett javaslatot, amely a következő választásokon alternatívaként szerepelhetne a magyarok számára. Azonban – nyilván a sematikusan gondolkodó román lapok meglepetésére – Markó határozottan kiállt Tőkés mellett – annyiban, hogy ha nem is ért sok mindenben egyet a tiszteletbeli elnökkel, azt se Nastase, se senki más ne mondja meg, ki lehet tagja vagy vezetője az RMDSZ-nek. És noha a román lapok közül néhány már szinte boldogan tapsikolva tényhírként közölte, hogy szakad az RMDSZ, a szabadegyetem vége felé a Reform Tömörülés elnöke, Toró T. Tibor világossá tette: most nincs szó pártszakadásról, egyáltalán nem aktuális új szervezet létrehozása, a szövetség belső ellenzéke inkább a jövő évi kongresszusra készül – a platform elnökének szavaiból kivehetően – újabb kísérletre, hogy átvegye a hatalmat az RMDSZ fölött.
Ez a döntés megint csak érthető: egy kettészakadt magyar szervezet egyben azt jelentené, hogy megszűnik a parlamenti politizálás esélye a romániai magyarság számára, és ennek ódiumát igazán felelős politikai tényezők a legelkeseredettebb belharcok közepette sem szívesen veszik magukra, annál is inkább, mert ha egy meggyengült, kettészakadt RMDSZ nem jut be a bukaresti törvényhozásba, erre ugyanúgy nincs esélye az ellene felálló új magyar pártnak sem – a szlovákiai magyarok tapasztalatai ez ügyben nagyon világosak Erdélyben is. Tusványoson a maga furcsa módján megintcsak kiderült, menyire jól működik az a különleges szerkezet, amit még 1993-ban a brassói kongresszuson hoztak létre, és amely egyszerre teszi a külvilággal szemben egységesen fellépő parlamenti párttá, belül viszont az egymással homlokegyenest ellentétes politikai törekvések terepévé, saját magyar parlamentté a szövetséget. Más kérdés, hogy ebben a parlamentben a radikális követelők, a románokkal való együttműködés elutasítói mindeddig újra és újra alul- és kisebbségben maradtak, mert a többség inkább támogatta az óvatos, kompromisszumokon és részeredményeken nyugvó politikát, mint az eredményekkel még kevésbé kecsegtető, konfrontációs alapállást. Nem mintha Markóék működésével mindenki elégedett lenne, de nemigen látni más alternatívát – illetve ami alternatíva adódik, az bizonytalannak, kockázatosnak, akár kifejezetten veszélyesnek ígérkezik a többség számára.
A Fidesz 1996 óta támogatja igazán intenzíven és nyíltan erdélyi barátait, azóta, hogy Szőcs Géza jelölésével a Duna TV kuratóriumi elnökségébe egyértelműen fellépett a Markó-féle vezetéssel szemben. Az eddigi magyar kormánypárt érzékelhetően már a 98-as választásokra szeretett volna egy jobboldali gyűrűt fonni Magyarország köré a határon túli magyar szervezetekből, illetve ezek jobboldali vezetéséből – nos az RMDSZ, a legnagyobb határon túli magyar formáció Markóval az élen azóta is ellenáll ennek a törekvésnek. Mindenesetre mire Orbán Viktor volt miniszterelnök Tusnádfürdőre ért, már a szabadegyetemen is eldőlt, hogy a szakadást lefújták, a kenyértörést a kongresszusig elhalasztották. Orbán előadása ennek megfelelően nem volt radikálisan kemény, nem tartalmazott bombákat, csak néhány érdekes üzenetet. Annak megismétlése mellett, hogy milyen nemzetpolitikát vár el az új kormánytól, a politikus a továbbiakban is inkább beszélt hazafelé, mint az erdélyi közönségnek, illetve egy adott ponton igen érdekes módon kapcsolta össze az erdélyi magyarság ügyét a magyarországi magyarságéval, amikor úgy fogalmazott: Magyarországon kis magyar polgári világot kell építeni. Akinek füle volt a hallásra, az érzékelte, mire is rímel ez a szöveg: Tőkés László erdélyi és magyarországi fideszes híveivel a kilencvenes évek közepe óta hangoztatja, hogy a megbékélési kompromisszumpolitika helyett olyan autonómiapolitikát kellene folytatni, amely – azzal a súlyos következménnyel persze, hogy előbb-utóbb le kell mondani a Székelyföldön kívüli magyarság képviseletéről, túlélési esélyeiről – mégiscsak fenntartaná a kis magyar világot a Székelyföldön.
A kis magyar világ Erdély szívében – és a kis magyar polgári világ Magyarországon: szépen utalnak egymásra a szavak, az elképzelések. Azonban belpolitikailag értelmezve ez az orbáni gondolat a Fidesz számára kicsit szomorkásan, elkeserítően hangzik: a kis magyar polgári világ megteremtésének igénye annak közvetett elismerése, hogy a harcias nemzetpolitika fideszes vonala Magyarországon is kisebbségi sorsra jutott, akár maguk a magyarok Erdélyben. És amint Orbán egyes szavaiból kikövetkeztethető, hogy már a volt miniszterelnök is ódzkodik a polgári körök mozgalmát kezelhetetlenül radikális utcai tömegmozgalommá alakítani, úgy az Erdélyre meghirdetett polgári körök mozgalma sem ígérkezik többnek, mint valamiféle nehezen meghatározható, nyomásgyakorlással próbálkozó konglomerátumnak, valahogy úgy, mint Tőkés püspök nem túl átütő erej? fórummozgalma az előző RMDSZ-kongreszszus előtt – ennek folytatása lenne az általa most meghirdetett kolozsvári autonómia-találkozó.
Erdélyben továbbra is nagyon szeretik Orbán Viktort és tisztelik Tőkés Lászlót, de magyar–magyar belpolitikai motivációkkal gyaníthatóan nem fognak az emberek az utcára menni. Noha széltében-hosszában terjengtek a hírek, Medgyessy Péter ellen sem sikerült valamiféle demonstrációt összehozni az új kormányfő kolozsvári és nagyváradi látogatásakor. Tusnádon ugyan elterjedt a hír, hogy Budapest megszünteti a Sapientia Egyetem támogatását, de ezt az amúgy szintén távol maradó HTMH-elnök, Bálint-Pataki József gyorsan megcáfolta (csak a nem akkreditált szakok nem kapnak plusz pénzt). Amint az MSZP sötét decemberi jóslatai ellenére nem özönlötte el a Nastase–Orbán-megállapodás nyomán Magyarországot a román munkavállalók hada, ugyanúgy nem vált be semmi azokból a sötét jóslatokból, amelyek a határon túli magyarság helyzetének radikális romlását ígérték a szocialista–szabaddemokrata-kormány hatalomra kerülésével. Még a kedvezménytörvény ügyében sem került sor az előre beharangozott nemzetárulásra. Ezt érzékelve az erdélyi magyarság – a maga keser? tapasztalataival és a valóságos etnikai konfliktus kockázata árnyékában –, úgy tűnik, sokkal realistább módon gondolkodik és cselekszik, mint azok a magyarországi magyarok, akik hidakon vagy rádióműsorokban, politikai fórumokon vagy a sajtóban a demokratikus intézmények megkerülését, elvetését teszik gondolati, sőt cselekvési programmá.
2002. 08. 02. (VI/31)
