hetilap

Ha a CNN-t, a CNBC-t (vagy pláne: a brit BBC-t) nézzük, és meg akarjuk érteni, mirűl beszél Goldberg, legelűször is ismernünk kell a szavak jelentését. "Feministák" olvassuk majd, de nem a nűk egyenjogúságáért harcoló emberi jogi aktivistákat, hanem elűjogokért lobbizó széls?balos pressure groupokat kell értenünk alatta. "Liberális gyűlöletbeszéd" – olvassuk majd az egyik fejezet címében, de ehhez tudnunk kell, mit takar az amerikai (és európai) "liberalizmus", amelynek értékeit néhány évvel ezelűttig még Goldberg is osztotta. Nos, semmiképpen sem a klasszikus szabadpiaci eszméket, a verseny társadalmát, az állam feladatainak alkotmányos korlátozását, hanem a Bill és Hillary Clinton-féle szocialista-feminista "jó emberek" uralmát: minden kisebbség felkarolását, állami szociális programokat, garantált egészségügyi ellátást mindenkinek, természetesen az adófizetűk pénzén. Az ellentétét tehát mindennek, amit a liberalizmus valaha jelentett. Ez a könyv a szavakról szól.

Vagy itt van a "politikai korrektség", korunk egyik pestise, ami Amerikát és a valóban szabad világ többi részét már közel húsz éve fertűzi. Jól hangzik, a gyűlölködni vágyó jobboldal gyűlöli, úgyhogy biztos jó dolog. Nem az. A "politikailag korrekt" (PC) nyelvezethez és gondolkodásmódhoz vezet? út, ezt nehéz vitatni, eredetileg jó szándékkal volt kikövezve – elvégre méltányolható szándék a színes bűrűeket, nűket, melegeket, sérülteket bántó nyelvezet kiküszöbölése, a rasszista, szexista stb. attitüd mellűzése a közéletbűl –, a jó szándék azonban esetünkben is kevés. Az emancipatorikus, poszt-68-as polgárjogi indíttatás önmaga ellentétébe, orwelli nyelvi-kulturális diktatúrába fordult: feminista feljelent?-különítmények, szocialista, fekete, környezetvéd? és meleg "gondolat-rendűrségek" ellenűrzik, mi a helyes nyelvezet, helyes magatartás az egyetemeken, a tudományos intézetekben – és a médiában. Ez a könyv a lopakodó diktatúráról szól.

Már a tudományos élet, a fels?oktatás "szovjetesítése" is dermeszt? tendencia – az elektronikus és nyomtatott sajtó "politikailag korrektté" válása azonban ennél is alapvet?bb kérdéseket vet fel.

A nyilvánosság kiszolgálói és újrateremt?i, az újságírók, riporterek, szerkesztűk és hírszerkesztűk nem arra kaptak felhatalmazást, hogy egy elfogult, szűk látókörű, baloldali ideológia szemszögébűl megszűrjék, és egyoldalúan tálalják a valóságot, hanem arra, hogy a társadalom, a demokrácia hatalmi ágainak watchdog-jaiként pontosan, kiegyensúlyozottan és korrekten tájékoztassanak. Bernie Goldbergnek, aki 28 éven át volt a CBS News munkatársa, ez lett a veszte: saját munkahelyét (de lehetett volna bármelyik másik csatorna, talán a Fox News kivételével) szembesítette az angolszász újságírás legelemibb normáival. Bebizonyította, hogy objektív tájékoztatás helyett a tévécsatornák politikát csinálnak azzal, amit bemutatnak és amit elhallgatnak, s a politikailag korrekt lobbik túszai lettek. Ez a könyv médiakritika is, az egyik legolvasmányosabb, ami jelenleg a piacon van.

Szabad társadalmakban természetes az érdekek, a nyelvezet, a kifejezési módok sokszínűsége. Ahol azonban egyes érdekkörök (a mindenben szexista elnyomást feltételez? n?i lobbi; a mindenben raszszizmust és szegregációt sejtű, "pozitív diszkriminációban" utazó fekete lobbi; az ökológiai értékeket a gazdasági szabadság rovására véd? környezetvéd? lobbi; az AIDS-et a heteroszexuálisokra eltúlzott mértékben vonatkoztatni akaró meleg lobbi) állandó nyomásgyakorlással rákényszerítik el?ítéleteiket, néz?pontjaikat a bűntudatos többségre, ott a szabad, kapitalista társadalom morális alapjait éri totalitárius kihívás.

"A baloldali liberálisok kényelmetlenül érzik magukat, ha általános adócsökkentésrűl van szó" – írja Goldberg, és ez így igaz. Nem ez az egyetlen liberális érték, amit a "liberálisok" átértékeltek. A "pozitív diszkriminációból", korábban elnyomott kisebbségek helyzetbe hozásából Goldberg szerint "faji különbségtétel", a feminizmusból "ellenkez? elűjel? szexizmus" lett. És ez az epidémia annyira elterjedt, hogy "aki a pozitív diszkrimináció ellen érvelt, azt kockáztatta, hogy rasszistának bélyegzik". Könyvünk szerzűje pedig rájött arra, hogy az amerikai országos média "nem csupán bemutatta ezt a mélyreható változást, hanem odaállt az egyik oldal mellé".

"A kifinomult médiaelit a hiedelmeit nem liberálisnak, hanem egyszerűen a dolgok helyes megítélésének tekinti. Úgy vélik, űk az arany középút" – diagnosztizál a szerz? halálpontosan, és az ember óhatatlanul arra gondol, miért van az, hogy bizonyos hazai sajtómunkások is kizárólag a saját ballib világnézetüket tartják "normálisnak", a tűlük eltér? néz?pontokat vagy (jobb esetben) lenézik, vagy (rosszabb esetben) nem is vesznek róluk tudomást. Miért van az, hogy a balliberális értékvilág csak jó és morális, a jobbliberális, horribile dictu: jobboldali értékvilág csak és kizárólag rossz, immorális lehet? 

Hogyan lehetséges, hogy a baloldali véleményvezérek szerint Clinton minden hibája ellenére intelligens, szociálisan érzékeny, remek külpolitikát folytató elnök volt, addig a texasi, suttyó, hidegháborús ifjabb Bush maga a hiba? Hogyan történhetett meg az, hogy szeptember 11-e után Chomsky, Sontag és más értelmiségi médiatálibok mindenfajta kulturális botrány nélkül megúszhatták, hogy cikkeikben nyílt Amerika-gyűlöletben utaztak? Hogyan lehetséges, hogy míg Lovas Istvánt a hazai értelmiség megvetése sújtja (joggal), amiért "véralgebra" keretében relativizálta a holokauszt egyedülállóságát, addig Krausz Tamás és más baloldali történészek egész konferencián ártalmatlaníthatják a szovjet Gulág-rendszert, Eörsi István botrányos visszhang nélkül igazolhatja a palesztinok terrorját az ÉS-ben, és Kopátsy Sándor közgazdász is szabadon leírhatja a Magyar Hírlapban, hogy a történelemben néha bizony ki kell irtani uralkodó osztályokat?

A hazai vonatkozásra az egyik válasz – de nem kielégít? magyarázat – az lehet, hogy a magyar jobboldalnak köze sincs az európai/amerikai konzervativizmushoz, amely többek között: piac- és globalizációbarát, Amerika-barát, Izrael-barát, és a liberális minimumot konzerválja, nem az antiliberális maximumot. Az amerikai és hazai ballib elfogultság közös gyökerének neve: álszentség és kettűs mérce, és a nevezett értelmiség 90 százalékának a fejében megtalálható.

Goldberg olyan tökéletes példákat hoz a ballib médiaértelmiség kettűs mércéjére, hogy a könyvet nemcsak médiaiskolákban, hanem erkölcstanórán is kötelez? olvasmányként kellene jegyezni: "Az elit imádja a pozitív megkülönböztetést, mindaddig, amíg a saját gyermekeik gond nélkül bejutnak a szuperegyetemekre." A kötet amerikai recenzióiban leggyakrabban idézett részlet az, amikor Andrew Heyward, a CBS News elnöke a következ? szavakkal fordult a szerzűhöz: "Nézd, Bernie – mondta –, persze, hogy van liberális elfogultság a hírekben. Minden tévécsatorna balfelé húz." Olyan hangsúllyal mondta ezt, mintha azt akarná ezzel kifejezni: "Ne hülyéskedj, mindannyian tudjuk ezt – az egész átkozott világ tudja ezt."

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek