Az értelmiségen és az arisztokrácián kívül, akiknek volt elég pénzük a tizenhét, majd később harmincöt kötetesre duzzadó nagy és drága könyv, illetve az azt ihlető kötetek megvásárlására, ki más is hallhatott volna akkoriban az illuminizmusról, vagyis a felvilágosodásról? Ki is harcolhatott volna ezekért a magasztos eszmékért? Még maguk a nagy francia forradalom forradalmárai sem, hiszen a francia forradalom csak 1789-ben tört ki, vagyis tizenöt évvel az amerikai függetlenségi háború után, amely 1776-ban kezdődött ugyan, de már 1774-ben körvonalazódott (ezt az apró részletet az Amerika-ellenes baloldal mindig elfelejti, vagy legalábbis megpróbálja elfelejteni).
Mindenekelőtt azonban Amerika azért különleges ország, mert az Egyenlőség eszméjével párosított Szabadság eszméjét az egyszerű, többnyire írástudatlan, és minden tekintetben műveletlen parasztok is megértették. A tizenhárom amerikai kolónia parasztjai. Azért, mert ez az eszme különleges vezetőkön, nagy tudású, nagy képzelőerej? és nagyon értékes férfiakon, az Alapító Atyákon keresztül vált ismertté. Ki ne ismerné Benjamin Franklin, Thomas Jefferson, Thomas Paine, John Adams, George Washington és a többiek nevét? Ezekkel a férfiakkal egy lapon sem lehet említeni a francia forradalom kisstíl? zugügyvédjeit, az "avvocaticcht" (ahogy Vittorio Alfieri gúnyosan nevezte őket). Ezekhez a férfiakhoz hasonlítani sem lehet a terror vészjósló és hitszegő végrehajtóit: Marat-t, Dantont, Desmoulins-t, Saint-Justöt, Robespierre-t és a többieket. Az Alapító Atyák olyan férfiak voltak, akik úgy ismerték a görög és a latin nyelvet, ahogyan korunk tanárai soha nem fogják. Olyan férfiak voltak, akik görögül olvasták Archimédész, Arisztotelész és Platón műveit; latinul pedig Seneca, Ciceró és Vergilius írásait. Olyan férfiak voltak, akik a görög demokrácia alapelveit akkora alapossággal tanulmányozták, amekkorával fiatalkorom marxistái sem olvasták az értéktöbblet elméletét (feltéve, ha fiatalkorom marxistái tanulmányozták egyáltalán Marxot). Jefferson még olaszul is tudott (bár ő ezt toszkánnak hívta). Játszi könnyedséggel beszélt, olvasott és írt olaszul. 1774-ben egy firenzei orvos, Filippo Mazzei Virginiában ritkaságnak számító kétezer szőlőoltványon, ezer olívatövön és zenei kottákon kívül egy bizonyos Cesare Beccaria Dei Delitti e delle Pene (A bűnökről és a büntetésekről) cím? könyvének öt példányát is magával hozta Jefferson számára. Ami az autodidakta Benjamin Franklint illeti, ő egyszerűen zseni volt. Tudós, térképész, író, szerkesztő, újságíró, politikus és feltaláló. Többek között ő mutatott rá a villámlás elektromos tulajdonságaira. Feltalálta a villámhárítót, illetve a kéménycsöves kályhát, amelynek segítségével kandalló nélkül is fűteni lehetett az otthonokat. (A toszkán nagyherceg, Pietro Leopoldo kettőt is vásárolt belőle firenzei Pitti-palotabeli műterme számára). Ezen különleges vezetők, ezen nagyműveltségű, nagy képzelőerejű, nagyszer? férfiak vezetésével történt, hogy 1776-ban a tizenhárom amerikai kolónia írástudatlan és műveletlen parasztjai fellázadtak Anglia ellen, és a függetlenségi háborúban, valamint az amerikai forradalomban kivívták függetlenségüket.
Kivívták – a vér ellenére, ami minden háború velejárója, ám a francia forradalom borzalmai: a guillotine horrorja, a touloni, lyoni, bordeaux-i mészárlások, a vendée-i vérontás nélkül. Kivívták, hála egy ív papírnak, amely a lelki szükség, a Haza szüksége mellett konkrét formába öntötte az Egyenlőséggel párosított Szabadság fennkölt eszméjét: a Függetlenségi Nyilatkozatnak. "Magától értetődőnek tartjuk azokat az igazságokat, hogy minden ember egyenlőként teremtetett, az ember Teremtője olyan elidegeníthetetlen jogokkal ruházta fel, amelyekről le nem mondhat, s ezek közé a jogok közé tartozik a jog az Élethez és a Szabadsághoz, valamint a jog a Boldogságra való törekvésre. Ezeknek a jogoknak a biztosítására az emberek kormányzatokat létesítenek
"
Ez a papír, amit a francia forradalomtól kezdődően az egész nyugati világ lemásolt, amelyből mindanynyian inspirációt merítettünk, még mindig Amerika gerincét, életfontosságú szervét képezi. S hogy miért? Azért, mert az alattvalókat állampolgároknak nevezi. Azért, mert a plebejusból népet formált. Azért, mert felszólítja, nem, inkább megparancsolja a néppé vált plebejusnak, hogy lázadjon fel a zsarnokság ellen, és kormányozza saját magát. Hogy fejezze ki saját egyéniségét, és keresse saját boldogságát (olyasvalamit, ami a szegények, a köznép számára a meggazdagodást jelenti). Röviden összefoglalva, ez szöges ellentéte annak, amit a kommunisták próbáltak elérni, akik azáltal, hogy Őfelségét, az Államot ültették a trónra, megtiltották, hogy a nép maga kormányozzon, hogy kifejezze saját egyéniségét, és meggazdagodjon. Egy okos ember azt mondta egyszer: "A kommunizmus egy monarchikus rezsim, egy régi típusú monarchia". Ez az ember azt is szokta volt mondani, hogy a prolik megmentése helyett a kommunizmus mindenkiből prolit csinál. Ahelyett, hogy menekülést jelentene prolik számára, mindenki szegénnyé válik és éhen hal miatta.
Én úgy gondolom, hogy Amerika megmenti, megváltja a köznépet. Amerikában ugyanis gyakorlatilag mindenki a köznép része: legyen akár fehér, fekete, sárga vagy kreol, buta vagy okos, szegény vagy gazdag.
(Részlet Oriana Fallaci Harag és büszkeség című, 2002-ben megjelent könyvéből. Fordította: Csereklyei Márta. © RSC Libri Milano – Focus)
2002. 10. 04. (VI/40)
